Vb 2018: biztonsági okokból helyszínmódosítás Albániában

Vágólapra másolva!
2016.11.08. 19:16
Az albán hatóságok biztonsági okokból módosították a helyszínét a labdarúgó-válogatott Izrael elleni, szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésének.

A találkozónak eredetileg az északi Shkodra adott volna otthont, ám az izraeli szövetség keddi bejelentése szerint végül az albán fővároshoz, Tiranához közeli helyszínen, az Elbasan Arenában rendezik majd meg. A döntést a nemzetközi és az izraeli szövetség is jóváhagyta.

Az Israel Radio arról számolt be, hogy az albán hatóságok letartóztattak legalább négy embert, akik összeköttetésben állnak az Iszlám Állammal, s az izraeli együttes megtámadását tervezték.

Az albán válogatott a harmadik, az izraeli a negyedik helyen áll a G-jelű selejtezőcsoportban. Mindkét csapatnak 6 pontja van. A csoportban még a spanyol és az olasz, illetve a macedón és liechtensteini válogatott szerepel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik