Vb 2018: az Eb-döntő hőse kimaradt a portugál keretből

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.17. 22:12
Éder, a két évvel ezelőtti Európa-bajnoki döntő nyerőembere nem szerepel a portugál labdarúgó-válogatott 23 fős világbajnoki keretében.

Fernando Santos hétfőn kihirdetett bő keretének még tagja volt a Lokomotiv Moszkva csatára, aki a 2016-os portugál–francia finálé hosszabbításában győztes gólt szerzett, de a csütörtök este a portugál szövetség honlapján nyilvánosságra hozott névsorba nem került be.

Szintén kikerült a keretből a Barcelona két középpályása, Nélson Semedo és André Gomes, aztán Rolando, a Marseille védője, illetve az Internazionale hátvédje, Joao Cancelo. Fábio Coentrao, valamint az Európa-bajnokság legjobb fiatal játékosának megválasztott Renato Sanches már a bő keretben sem szerepelt.

A 23-as névsorban természetesen ott van a Real Madrid ötszörös aranylabdása, Cristiano Ronaldo.
A portugálok a világbajnokság előtt Tunézia, Belgium és Algéria csapatával játszanak felkészülési meccset, a június 14-én kezdődő oroszországi tornán pedig a spanyol, a marokkói és az iráni együttessel mérkőznek meg a csoportkörben.

A PORTUGÁL KERET
KAPUSOK: Beto
(Göztepe – Törökország), Anthony Lopes (Lyon – Franciaország), Rui Patrício (Sporting CP)
VÉDŐK: Bruno Alves (Rangers – Skócia), Rúben Dias (Benfica), José Fonte (Talien Jifang – Kína), Raphaël Guerreiro (Borussia Dortmund – Németország), Pepe (Besiktas – Törökország), Ricardo Pereira (Porto), Mário Rui (Napoli – Olaszország), Cédric Soares (Southampton – Anglia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: William Carvalho (Sporting CP), Bruno Fernandes (Sporting CP), Manuel Fernandes (Lokomotiv Moszkva – Oroszország), Joao Mário (West Ham United – Anglia), Joao Moutinho (Monaco – Franciaország), Adrien Silva (Leicester City – Anglia)
TÁMADÓK: Goncalo Guedes (Valencia – Spanyolország), Gelson Martins (Sporting CP), Ricardo Quaresma (Besiktas – Törökország), Cristiano Ronaldo (Real Madrid – Spanyolország), André Silva (Milan – Olaszország), Bernardo Silva (Manchester City – Anglia)
Szövetségi kapitány: Fernando Santos

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik