Vb 2018: A végén nekünk kellett örülnünk – Fernando Santos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.25. 23:09
Spanyolország a hosszabbításban egyenlítve 2–2-es döntetlent játszott Marokkóval, míg Portugália a 93. percben gólt kapva 1–1-re végzett Iránnal az oroszországi labdarúgó-világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában, így eldőlt, hogy a nyolcaddöntőben a spanyolok Oroszországgal, míg a portugálok Uruguayjal csapnak össze. Lássuk, hogyan értékeltek a főszereplők!

Fernando Santos, a portugálok szövetségi kapitánya:Fernando Santos, a portugálok szövetségi kapitánya:

„Jó ritmusban kezdtük a meccset, Iránnak nehézségei adódtak, aztán Carlos Queiroz változtatott, változtatása megnehezítette a dolgunkat, a támadója visszavonásával fölénybe kerültek a középpályán, szerencsére ezt sikerült aztán ellensúlyoznunk. A második félidő szintén jól indult, büntetőhöz jutottunk, amiből nem találtunk be, de ez megesik a futballban. Bernardo Silva becserélésével ismét mi kerültünk fölénybe, a végén mégis nekünk kellett örülnünk.”

„Tisztában voltunk azzal, hogy kemény ellenféllel találkozunk, és ezúton szeretnék gratulálni Carlos Queiroznak, aki kitűnő munkát végzett, ezt mindhárom meccsen bizonyította. Jól szervezett, intenzíven játszó együttese van, amely töretlen hittel futballozik.”

„Teljesítettük a célunkat, továbbjutottunk, most Uruguayt kell tanulmányoznunk, hogy győztesen kerüljünk ki a párharcból.”

Carlos Queiroz, az irániak szövetségi kapitánya:

„Mindent megtettünk, jár a gratuláció a játékosoknak. Nagy iramú meccset játszottunk, de ez elvárható a világbajnokságon, rengeteg párharc volt. Jól teljesítettünk a torna egyik esélyese ellen, sok sikert kívánok Portugáliának a továbbiakhoz!”

Alireza Dzsahanbahs, az irániak szélsője:

„Óriási csalódás ez számunkra. Nagy lehetőségeket alakítottunk ki, sajnos nem éltünk ezekkel. A végén nyerhettünk volna, mindenki látta, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk.”

Hervé Renard, a marokkói kapitány:

„Szerettünk volna nyerni Spanyolország ellen, ezért jöttünk ide ma este. Küszködtünk a spanyolok ellen, de hát a spanyolok ellen mindenki ezt teszi, mivel a Real Madrid és az FC Barcelona játékosai alkotják – mind kivételesek. Ugyanakkor a játékosaimat és az egész csapatot dicséret illeti ezért a meccsért és a világbajnoki teljesítményéért is. Hiányzott egy kis tapasztalat, néhány meccsünkön jobb eredményt kellett volna elérnünk. Viszont azt is megmutattuk, hogy képesek vagyunk a világ élvonalába tartozó két csapattal, Portugáliával és Spanyolországgal felvenni a a versenyt és megfelelően képviselni Marokkót. Emlékeinkben megőrizzük ezt a világbajnokságot, varázslatos pillanatokat hozott számunkra, és szeretnék minden nyolcaddöntősnek sok sikert kívánni, és külön szurkolok a két, továbbjutásért küzdő afrikai együttesnek.”

Fernando Hierro, a spanyolok kapitánya:

„Már tegnap is mondtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, és nagyon jól tudtuk, hogy Marokkó küzdeni fog. Kiváló csapat, amely kikapott ugyan kétszer 1–0-ra, de sokkal többet érdemelt volna. Az egész csoportkör rendkívül nehéz volt számunkra, de minden nehézség ellenére sikerült a csoport élén zárnunk, pozitívan kell előre tekintenünk. Nyilvánvalóan tudunk még javulni és ezen dolgoznunk is kell. Kétségtelenül önkritikusan állunk majd a dolgokhoz, hiszen öt gólt kaptunk három meccsen, ez nem mehet így tovább, ezt elmondtam a játékosoknak is. És azt kell mondjam, hogy szerencsénk volt, hogy elsők lettünk. Ez volt az elsődleges célunk és sikerült elérnünk, ugyanakkor sokkal többet kell követelnünk magunktól, és tisztában kell vele lennünk, hogy ha ilyen könnyű gólokat kapunk, akkor nagyon nehéz lesz elérnünk a végső célunkat” –
vélekedett Hierro.

FIFA LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
IRÁN–PORTUGÁLIA 1–1 (0–1)

Szaranszk,
Mordovija Aréna, 41 685 néző. Vezette: Cáceres (paraguayi)
Irán: Beiranvand – Rezaeian, Hosszejni, Puraligandzsi, Hadzsszafi (Mohammadi, 56.) – Taremi, Dzsahanbahs (Goddosz, 70.), Ezatolahi (Anszarifard, 76.), Ebrahimi, Amiri – Azmun. Szövetségi kapitány: Carlos Queiroz
Portugália: Rui Patrício – Cédric, Pepe, José Fonte, Guerreiro – Quaresma (Bernardo Silva, 70.), W. Carvalho, Adrien Silva, Joao Mário (Joao Moutinho, 84.) – André Silva (Goncalo Guedes, 96.), C. Ronaldo. Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Gólszerző: Anszarifard (93. – 11-esből), ill. Quaresma (45.)
Sárga lap: Hadzsszafi (52.), Azmun (54.), ill. Guerreiro (33.), Quaresma (64.), C. Ronaldo (83.), Cédric (98.)

SPANYOLORSZÁG–MAROKKÓ 2–2 (1–1)
Kalinyingrád,
Kalinyingrád Stadion, 33 973 néző. Vezette: Irmatov (üzbég)
Spanyolország: De Gea – Carvajal, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba – Busquets, Thiago Alcántara (Marco Asensio, 74.) – David Silva (Rodrigo, 84.), Iniesta, Isco – Diego Costa (Iago Aspas, 74.). Szövetségi kapitány: Fernando Hierro
Marokkó: Munir – Dirar, Szaissz, Da Costa, Hakimi – El-Ahmadi, Busszufa – N. Amrabat, Belhanda (Fadzsr, 63.), Zijes (Buhadduz, 85.) – Butaib (En-Nesziri, 72.). Szövetségi kapitány: Hervé Renard
Gólszerző: Isco (19.), Iago Aspas (91.), ill. Butaib (14.), En-Nesziri (81.)
Sárga lap: el-Ahmadi (21.), N. Amrabat (29.), Da Costa (31.), Busszufa (31.), Munir (89.), Hakimi (93.)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország 3 1 2 6–5 +1 5
2. Portugália 3 1 2 5–4 +1 5
3. Irán 3 1 1 1 2–2 0 4
4. Marokkó 3 1 2 2–4 –2 1
NYOLCADDÖNTŐ
Június 30., 16.00
Kazany, Kazany Aréna
C1–D2
Június 30., 20.00
Szocsi, Fist Olimpiai Stadion
Uruguay–Portugália
Július 1., 16.00
Moszkva, Luzsnyiki Stadion
Spanyolország–Oroszország
Július 1., 20.00
Nyizsnyij Novgorod, Nyizsnyij Novgorod Stadion
D1–C2
Július 2., 16.00
Szamara, Kozmosz Aréna
E1–F2
Július 2., 20.00
Rosztov-na-Donu, Rosztov Aréna
G1–H2
Július 3., 16.00
Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion
F1–E2
Július 3., 20.00
Moszkva, Szpartak Stadion
H1–G2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik