Vb 2018: A lengyelek ellen az életünkért kell küzdenünk – Falcao

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.19. 17:42
null
Falcaóék nem tudtak a japánok fölé nőni (Fotó: AFP)
A japán válogatott szövetségi kapitánya, Nisino Akira szerint csapata nem a korai emberelőny miatt győzött 2–1-re a Kolumbia elleni világbajnoki csoportmérkőzésen.

 

 

„Nem hiszem, hogy azért nyertünk, mert számbeli fölényben voltunk. Persze, némi előnyt jelentett, ám azért győztünk, mert sokkal jobban küzdöttünk. A játékosaim az elejétől kezdve agresszívabbak voltak. Egy csak egy győzelem, és csak három pont, de azért nagyon örülünk” – mondta Nisino Akira.

Kolumbiai részről José Pékerman érthetően csalódott volt. „Valami másért jöttünk, de a negyedik percben piros lapot kaptunk és büntetőt ítéltek ellenünk. Így nem könnyű. Japán 86 percet emberelőnyben futballozott, mi pedig nem birtokoltuk annyit a labdát, hogy komolyabb gondot okozzunk. Fájdalmas lehet mindez a szurkolóink számára, akik lelkesen jöttek a világbajnokságra. Pozitívum, hogy tíz emberrel is szereztünk gólt. A következő meccseket meg kell nyernünk.”

„Hibáztunk, de még van két mérkőzésünk. Vasárnap az életünkért kell küzdenünk Lengyelország ellen” – mondta Radamel Falcao, a Monaco csatára.

FIFA VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
H-CSOPORT, 1. FORDULÓ
KOLUMBIA–JAPÁN 1–2 (1–1)
Szaranszk
, Mordovija Aréna, 40 842 néző. Vezeti: Skomina (szlovén)
KOLUMBIA: Ospina – Arias, Murillo, D. Sánchez, Mojica – Lerma, C. Sánchez – Cuadrado (Barrios, 31.), Quintero (James Rodríguez, 59.), Izquiero (Bacca, 70.) – Falcao. Szövetségi kapitány: José Pékerman
JAPÁN: Kavasima – Szakai H., Josida, Sodzsi, Nagatomo – Haragucsi, Haszebe, Kagava (Honda, 70.), Sibaszaki (Jamagucsi, 80.), Inui – Oszako (Okazaki, 85.). Szövetségi kapitány: Nisino Akira
Gólszerző: Quintero (39.), ill. Kagava (5. – 11-esből), Oszako (73.)
Sárga lap:
Barrios (64.), James Rodríguez (86.), ill. Kavasima (94.)
Piros lap: C. Sánchez (4.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik