Spanyol hátha – Deák Zsigmond jegyzete

Vágólapra másolva!
2018.06.13. 23:33

Az előzetes papírforma szerint most most egy olyan írásnak kellene következnie, amely a 2026-os labdarúgó-világbajnokság házigazdaságának szerdai odaítélését elemzi, azt, hogy a FIFA a 2022-es katari „huncutság” után nem mert újra szembemenni az amerikaiakkal, nehogy az FBI Blatterék után a jelenlegi korifeusok ajtaján is kopogtasson-dörömböljön; esetleg azt, hogy Marokkó örökös vesztesként legfeljebb akkor rendez majd vb-t, amikor Isztambul olimpiát, vagyis ha már senki másnak sem fűlne hozzá a foga. Ám nem ilyen írás következik, mivel egyrészt S. Tóth János kollégánk múlt csütörtökön megjelent kiváló publicisztikájában már a döntés előtt egy héttel megírta, miért az Egyesült Államok-Kanada-Mexikó újvilági triónak kell nyernie, másrészt a spanyolok egy erős nátha mellékhatásaként beletüsszentettek a nullás lisztbe sikerkapitányuk vb előtt egyetlen nappal történő kirúgásával.

Na, ilyen még nem volt. Olyan már igen, hogy valakit menet közben menesztettek: 1998-ban a szaúdiakat nem érdekelte, hogy brazil mesterük, Carlos Alberto Parreira „címvédő” (ő vezette 1994-ben vb-győzelemre a selecaót), két csoportvereséget követően még ott, Franciaországban útilaput kötöttek a talpára. Olyan is volt, hogy kevéssel a seregszemlét megelőzően zajlott le a kapitánycsere, amikor 1986-ban Valerij Lobanovszkijt három héttel a rajt előtt nevezték ki a szovjetek; szakvezetőnk, Mezey György megjegyezte, aki kicsit is ért a focihoz, sejtheti, ez mekkora baklövés. A többit tudjuk, Lobanovszkij az évek óta gardírozott klubcsapatát, a Dinamo Kijevet ültette át a szbornajába, amely úgy gyalogolt át rajtunk Irapuatóban, mintha ott sem lettünk volna. S azóta tényleg ott sem vagyunk.

Na de ezek az őrült spanyolok? A 32-es mezőny legértékesebb keretével, a favoritok egyikeként érkeztek Oroszországba, Julen Lopetegui irányításával még sosem kaptak ki, erre a kapitány öt perccel azelőtt, hogy hivatalosan bejelentették, ő lesz a Real Madrid edzője, közölte a szövetség vezetőivel, érvényes szerződése ellenére a vb után távozna a válogatottól. Erre a vezetők persze berágtak, kirúgták a trénert, s leültették a padra sportigazgatójukat, a játékosként világklasszis, edzőként viszont még tapasztalatlan Fernando Hierrót. Hátha, spanyol hátha… Pénteken mindenesetre jönnek az Eb-címvédő portugálok a csoportmeccsek slágerén.

Hogy miért nem volt korrekt Lopetegui és a Real, fogalmam sincs, viszont így legalább megvan(nak) a bűnbak(ok) arra az esetre, ha a spanyolok idő előtt elvéreznek. Ha pedig valaki a magyar kapitánykérdést feszegetné, merem ajánlani ezt az esetet mint elrettentő példát. Ilyesmi azért még nálunk sem történik, pedig valamivel kisebb a tét, mint a világbajnoki cím.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik