Norvégia: álomsorsolás helyett álomkapitány? Kinevezték Izland sikeredzőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.01. 12:47
null
Lars Lagerbäck Izland kapitányaként (is) szép sikereket ért el (Fotó: AFP)
A norvég labdarúgó-szövetség bejelentette, a svéd Lars Lagerbäck lett a válogatott szövetségi kapitánya.

 

 

A 68 esztendős szakember korábban kilenc éven át volt a svéd nemzeti együttes szövetségi kapitánya, hazájával három Európa- és két világbajnokságon vett részt. 2010-ben Nigériát is kivezette a vb-re, majd 2011 és 2016 között izlandi kapitány volt, az északi ország az ő irányításával története során először kijutott az Eb-re.

„Igazán motiváló ez a kihívás – idézi a szövetség honlapja Lagerbäcket. – A vb-selejtezőkön eddig nem teljesített jól a csapat, reálisan kell gondolkodnunk, ugyanakkor látok potenciált a játékosokban. Két roppant fontos mérkőzés vár ránk. Nehéz lesz, de nagyon ösztönöz a feladat.”

Lagerbäck 2019-ig szóló szerződést írt alá a norvégokkal.

Norvégia négy fordulót követően az utolsó előtti helyen áll a vb-selejtező C-csoportjában, amelyben Németország, Észak-Írország, Azerbajdzsán, Csehország és San Marino küzd a továbbjutásért. Norvégia márciusban az északírekkel, júniusban pedig a csehekkel játszik.



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik