Kurányi: Dzsudzsák még mindig a legjobbak közé tartozik

SZELI MÁTYÁS (Moszkva)SZELI MÁTYÁS (Moszkva)
Vágólapra másolva!
2018.07.11. 10:11
null
Több helyen elmondtam már, a nagyapám magyar volt. Lehet, hogy elérkezik majd az ideje, hogy magyarul is megtanuljak (Fotó: AFP)
A korábbi német válogatott csatár, a magyar felmenőkkel bíró Kevin Kurányi a Nemzeti Sportnak elárulta, többször meglátogatta Dzsudzsák Balázst, egyébként meg reméli, hogy a horvátok nyerik a világbajnokságot.

 

– A 2015–2016-os idényben vonult vissza, míg német színekben 2008-ban lépett pályára utoljára – nem érzi úgy, hogy hosszabb ideig tarthatott volna válogatottsági pályafutása?
– Nem. Jó néhányszor játszhattam a válogatottban, örülök, hogy úgy alakult a karrierem, ahogy. Egyszer véget kellett érnie – mondta a korábbi német válogatott Kevin Kurányi a moszkvai sajtóeseményen, amelyen a Nemzeti Sport kérdéseire is válaszolt.

– Hogyan emlékszik vissza a Dinamo Moszkvánál töltött évekre?
– Érdekes volt karrierem oroszországi része, megszerettem az országot, öt év alatt csodálatos helyszíneken jártam, például a Bolsojban. No meg az is emlékezetes volt, hogy a Dinamo Moszkvánál csapatkapitány lehettem. Tudom, hogy Lev Jasin legenda ott, és ő is sokáig viselte a karszalagot, megtisztelő, hogy ebből a szempontból a nyomába léphettem. Élvezem, hogy ismét itt vagyok, az oroszok jól megszervezték a tornát, a külföldiek pedig tapasztalhatták az itteniek vendégszeretetét.

KEVIN KURÁNYI
Született: 1982. március 2., Rio de Janeiro (Brazília)
Nemzetisége: német
Posztja: csatár
Válogatottság/gól: 52/19
Klubjai profi játékosként: VfB Stuttgart (2001–2005), Schalke 04 (2005–2010), Dinamo Moszkva(2010–2015), TSG Hoffenheim (2015–2016)
Legnagyobb sikerei:
Európa-bajnoki ezüstérmes (2008), német Ligakupa-győztes (2005)

– Melyik együttes játéka nyerte el a tetszését?
– Sok csapat lenyűgözött, leginkább talán az orosz. Nem is mindig a játékával, hanem azzal, hogy a rá nehezedő nyomás dacára milyen jól teljesített. Senki sem hitte el, hogy eljut a negyeddöntőig. Az elmúlt két év nehéz volt az oroszoknak, az Európa-bajnokság után mindenki arra várt, mikor áll már végre össze a csapat – a legjobbkor lendültek formába. Bízom benne, hogy Sztanyiszlav Csercseszov szövetségi kapitány továbbra is élvezi a bizalmat, megérdemli, hogy maradjon.

– Szíve szerint kinek adná a világbajnoki trófeát?
– Sok barátom van a még versenyben lévő csapatokban, remélem, a horvátok nyernek.

– Ezt azért mondja, mert a felesége horvát?
– Inkább azért, mert csodás lenne, ha egy ilyen kis ország csapata lenne a világbajnok.

– Mi volt a baj a csoportkörben kieső német válogatottal?
– Stresszes volt a csapat körül a légkör, s mintha a motivációval is gond lett volna. A négy évvel ezelőtti világbajnoki címet követően nagy volt a nyomás, hogy Németország ismét vébét nyerjen, de lehet, hogy erre nem volt felkészülve. Ne feledjük, a címvédés nem valami egyszerű siker, több mint ötven éve volt rá példa legutóbb.

– Nagy vihart kavart, hogy a torna előtt Mesut Özil a török elnökkel fotózkodott, sokan a fejét követelik, apja szerint le kellene mondania a válogatottságot – ez mekkora hatással lehetett az oroszországi szereplésre?
– Szerintem Özil hibát követett el a fotóval, hatalmas felháborodást keltett a világbajnokság előtt. Más kérdés, hogy a tornát megelőzően azt mondták, ezt a témát lezárták, most viszont megint előkerült. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy egy vagy két emberre kellene ráhúzni a vizes lepedőt, a kiesés sokak felelőssége.

– A sajtótájékoztatón azt mondta, öt nyelven beszél, ellenben a magyart nem említette.
– Nagyon nehéz a nyelvük. Persze a családnevem elárulja a származásomat, több helyen elmondtam már, a nagyapám magyar volt. Lehet, hogy elérkezik majd az ideje, hogy magyarul is megtanuljak.

– Azért valamelyik volt magyar klubtársával tartja a kapcsolatot?
– Továbbra is jó barátságot ápolok Dzsudzsák Balázzsal, szerintem még mindig a legjobb magyar futballisták közé tartozik.

– Gyakran társalognak?
– Persze. Nem csupán telefonon beszélgetünk, többször személyesen is meglátogattam Dubaiban, úgy vettem észre, jól érezte magát az Emírségekben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik