Gól volt, gól nem volt..., avagy egy máig tartó vb-vita

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2018.06.11. 14:14
null
A német kapus, Hans Tilkowski és az angol csatár, Roger Hunt is azt figyeli, vajon hová pattan a labda Geoff Hurst lövése után a lécről (Fotó: AFP)
Van, aki az 1970-es vb-re esküszik, más az 1982-esre, 1954-et természetesen sohasem feledjük, de a '66-os brazilverést sem. A világbajnokságok 1930 óta íródó története tele van emlékezetes csatákkal, bizonyára a nyári oroszországi tornán is lesznek ilyenek – a vb végéig szombatonként felidézzük az eddigi húsz futballünnep legcsodásabb és legbotrányosabb pillanatait.

A futball hazatalált.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség már 1960-ban határozott arról, hogy a hat esztendővel később esedékes világbajnokságnak a sportág „szülőföldje", Anglia adjon otthont. S abban az országban, ahol a játékot valójában feltalálták, azt gondolták, ha már a sors úgy hozta, hogy nemzeti tizenegyük hazai környezetben léphet pályára, ideje alkotniuk valamit. Tudniillik az előző évtizedekben nem sikerült, olyannyira nem, hogy az angol válogatott csupán 1950-ben indult először vébén. A ködös Albionban persze volt mivel takarózni: az 1893-ban alapított Angol Labdarúgó-szövetség 1928-ban kilépett a FIFA-ból, és csak 1946-ben lobogtatta újra a tagsági igazolványát.

A kiírás értelmében Angliának a házigazda jogán nem is kellett selejteznie a '66-os tornára, ettől függetlenül már az első kvalifikációs kört megelőzően állt a bál. Igaz, nem Európában, hanem Afrikában, ahol a többség amiatt hőbörgött, hogy amíg az ő kontinensük bajnokának még egy selejtezőt kell sikerrel megvívnia a vb-részvétel kiharcolásához, addig más földrészek képviselőire könnyebb út vár. Ez végül odáig vezetett, hogy tizenhat afrikai ország bojkottot hirdetett. Más kérdés, hogy így is rekordszámú válogatott, szám szerint hetven vágott neki a selejtezősorozatnak.

Arra, hogy 1966. június 30-án Bobby Moore, az angolok csapatkapitánya lesz az, aki a magasba emelheti a világelsőt megillető serleget, március 20-án nem sokan vettek volna mérget. Nem elsősorban azért, mert Alf Ramsey együttesének nem volt esélye a diadalra (bár a címvédő Brazíliának, a Német Szövetségi Köztársaságnak, a Szovjetuniónak, sőt talán még a két évvel korábban olimpiát nyerő Magyarországnak is több volt), hanem mert aznap ellopták a Jules Rimet-kupát a Westminsterből.

Mivel jelen sorok nem a Zsaru magazinban olvashatók, a részletekkel nem untatnánk senkit, hagyatkozzunk csupán a lényegre: a Scotland Yard hiába nyomozott gőzerővel, a trófeára egy héttel később egy Pickles névre hallgató keverék kutya bukkant rá sétáltatás közben. A tettes sosem került elő, de egyik bűnsegédje igen, Edward Betchley végül két évet töltött a rács mögött. Az ítéletet még a világbajnokság előtt kirótták rá, az utolsó szó jogán így szólt: „Bármi is legyen a büntetésem, remélem, Anglia megnyeri a vébét."

Hogy a vágya teljesüljön, ahhoz sok mindennek össze kellett jönnie. Mindenekelőtt annak, hogy Anglia beverekedje magát a fináléba – a csoportját megnyerve a negyeddöntőben Argentínát, az elődöntőben Portugáliát legyőzve megtette. Aztán annak, hogy az NSZK elleni döntő remek futballt hozzon – a nyugatnémetek szereztek vezetést, az angolok fordítottak, de amikor már-már győztesnek, azaz világbajnoknak tűntek, jött Wolfgang Weber, aki döntetlenre, egyúttal hosszabbításra mentette a meccset. És igaz, ami igaz, a hazai sikerhez kellett egy bizonyos Tofik Bahramov is, aki a 101. percben...

...azt jelezte, hogy Geoff Hurst lövése nyomán a labda a lécről a gólvonal mögé, majd onnan kifelé vágódott. Tekintve, hogy a játékvezető, Gottfried Dienst nem látta tisztán az esetet, a partjelzőjére hagyatkozott, aki a Schön-legénység határozott tiltakozása ellenére a kezdőkör felé mutatott: ez bizony gólt volt.

Az ezzel kapcsolatos mese azóta így kezdődik: gól volt, gól nem volt...

De hogy miként végződik, azt 1966 óta senki sem tudja. Az angolok természetesen állítják, gól volt, miközben a németek azóta Wembley-gólnak csúfolják, mondván, láthatóan nem volt szabályos, mégis megadták. Reklámok sora foglalkozott a jelenettel, még egy Beatles-számban is felbukkant. Legendák és összeesküvés-elméletek sora született arról, hogy Bahramov miért jelzett gólt. Volt, aki azzal vádolta az azeri származású asszisztenst, hogy így állt bosszút a szovjeteket az elődöntőben kiejtő NSZK-n, mások szerint még ennél is „nemesebb" cél vezérelte. Amikor a halálos ágyán még egyszer, utoljára feltették neki a kérdést, bent volt-e labda, csak annyit felelt: „Sztálingrád..."

Hogy azon a bizonyos döntőn Geoff Hurst mesterhármast ért el, valójában senkit sem érdekelt. Talán csak Picklest.

1966. június 30., döntő
Anglia–NSZK 4:2 (1:1, 2:2, 3:2)
London,
Wembley Stadion, 96 924 néző
V.: Dienst (svájci)
G.: Hurst (18., 101., 120.), Peters (78.), ill. Haller (12.), Weber (89.)

Alemao kitartóan követte Michel Platinit (Fotó: AFP)
Alemao kitartóan követte Michel Platinit (Fotó: AFP)


PLATINI: SZÜLETÉSNAPOMRA

Brazília favorit volt Mexikóban?

Igen! Mint mindig.

Franciaország előzetesen reménykedhetett abban, hogy Michel Platiniék történelmet írnak, és világbajnokok lesznek?

Naná! Már csak Platini miatt is.

A brazilok annak rendje és módja szerint megnyerték a D-csoportot (jó, az elsőségről döntő mérkőzésen nekik egy szabálytalan gólt megadtak, a spanyoloknak meg egy szabályosat nem), a franciák pedig rosszabb gólkülönbségük miatt szorultak a második helyre a Szovjetunió mögött. Hogy ebben a csoportban a vb előtt Brazíliát 3–0-ra legyőző Magyarország lett a harmadik, most inkább hagyjuk...

A nyolcaddöntőben a selecao „lesimázta" Lengyelországot (4–0), a franciák a címvédő olaszokat intézték el 2–0-ra. Ha az álomdöntő nem is, az álomnegyeddöntő összejött – utólag ennek Brazíliában nagyon nem örültek.

Holott Careca már a 17. percben vezetéshez juttatta a dél-amerikaiakat, csakhogy Platini úgy gondolta, ha már aznap (1986. június 21-én) tölti be 31. életévét, a születésnapját góllal ünnepli. Így is tett, a 40. percben már 1–1 állt a guadalajarai stadion eredményjelzőjén. A rendes játékidő leteltével sem mutatott mást a tábla, holott mutathatott volna, ám a brazil szurkolók hiába fogadták hatalmas ovációval a 71. percben beszálló Zicót, két perccel később már azt kívánták, bárcsak a kispadon maradt volna. Történt, hogy a „Fehér Pelé" akkora zsugát adott Brancónak, hogy a ziccerbe kerülő védőt Joël Bats csak szabálytalanul tudta megakadályozni a gólszerzésben. A jogosan megítélt büntetőt a lengyelek ellen tizenegyesből eredményes Careca is boldogan elvégezte volna, ám Zico nem engedte – másodpercekkel később már szidhatta magát, ugyanis a franciák kapusa védte a lövését.

Mivel a hosszabbításban sem esett gól, a tizenegyespárbajban megismétlődött a Zico–Bats-párharc, és bár ezúttal a brazil nyerte kettejük csatáját, Sócrates és Júlio César elpuskázta a maga lövését, és mivel a másik oldalon csak egyvalaki hibázott, a „kékek" jutottak az elődöntőbe.

Este, amikor elfújta a harmincegy szál gyertyát a tortán, aligha érdekelte már Platinit, hogy egyedül az ő kísérlete tévesztett célt.

1986. június 21., negyeddöntő
Franciaország–Brazília 1–1 (1–1, 1–1, 1–1), tizenegyesekkel 4–3
Guadalajara, 65 000
néző
V.: Igna (román)
G.: Platini (40.), ill. Careca (17.)

A brazil José Carlos Bauer (6) rendőri segítséggel próbálja megfékezni társait
A brazil José Carlos Bauer (6) rendőri segítséggel próbálja megfékezni társait
BOTRÁNYOS PILLANATOK – A BERNI HÁBORÚ
Volt egyszer a „berni csoda" 1954-ben, meg volt a „berni háború" – s a magyar válogatott mindkettőnek részesévé vált. A „berni csoda", fájdalom, a NSZK-t képviselő futballisták nevéhez fűződik: Helmut Rahn és társai a döntőben 3:2-re legyőzték az Aranycsapatot. A háborúért a brazilok okolhatók, akik képtelenek voltak elviselni, hogy a Sebes-csapat úgy szalad át rajtuk, mint egy – sebesvonat. Mindössze kilenc perc telt el az 1954-es vb negyeddöntőjéből, Hidegkuti Nándor és Kocsis Sándor góljával már 2:0 volt „ide", amitől elborult a dél-amerikaiak agya, ott rúgták a mieinket, ahol érték. Arthur Ellis sokáig szemet hunyt az alattomos játék fölött, mígnem a 71. percben az öltözőbe parancsolta a Bozsik Józsefet előbb megrúgó, majd megütő Nílton Santost. Más kérdés, hogy egyidejűleg „Cucu" is mehetett zuhanyozni, mert – állítólag – megfenyegette ellenfelét. A 79. percben az ámokfutást rendező Humbertónak is véget ért a mérkőzés, nem sokkal később pedig Brazíliának a világbajnokság. Jóllehet a „harmadik félidő" még hátravolt.
„A brazil vezetők és játékosok közös erővel támadtak ránk, mintha a vereség elvette volna az eszüket. Védekeztünk, ahogy tudtunk" – számolt be a 4:2-es győzelem után az öltözőfolyosón történtekről Sebes Gusztáv, akinek a szeme alatt öt öltéssel kellett összevarrni a bőrt egy hozzávágott üveg miatt. Grosics Gyula később elárulta, hogy a brazil újságírók másnap felkeresték a magyar csapatot, és a játékosok nevében bocsánatot kértek. Azt viszont hozzátették, ha az elődöntőben az uruguayiak kikapnak a mieinktől, Puskásék készüljenek fel arra, hogy az „uruk" dühükben lövöldözni fognak.
Hála az égnek lövések csak a pályán „dördültek": Magyarország 4:2-re nyert, személyi sérülésről nem érkezett jelentés.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik