Fütty, megrongált autó; Öziléket Löw is megbünteti a botrány miatt?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.17. 11:48
null
Gündogan és a megrongált autója (Fotó: Bild-montázs)
A német Bild még egy nappal a németek vasárnapi vb-rajtja előtt is azzal foglalkozott, hogy Mesut Özil és Ilkay Gündogan májusi botránya milyen hatással lehet a világbajnoki címvédő szereplésére, és a napokban még az is téma volt, hogy a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel történt találkozó és közös fotók miatt Özil akár a kezdőcsapatból is kimaradhat a Mexikó elleni mérkőzésen.

A történetet talán érdemes ott kezdeni, hogy a német nemzeti csapat két török származású játékosa, az Arsenalban futballozó Mesut Özil és a Manchester Cityt erősítő Ilkay Gündogan májusban, Londonban találkozott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, egy-egy mezzel meg is ajándékozták a politikust, és Gündogan a manchesteri trikóra azt írta: „Nagy tisztelettel az elnökömnek." Mint ismert, mindkét futballista Gelsenkirchenben született. Özil 89-szer szerepelt a nationalelfben, amellyel a 2014-es brazíliai világbajnokságon aranyérmet nyert, míg Gündogan 24-szeres német válogatott.

A török államfővel történt találkozóról készült fotók láttán Németországban botrány tört ki, és egy közvéleménykutatás is készült, melynek eredménye szerint a megkérdezettek 66.2 százaléka úgy látja, a két játékos kárt okozott a tettével, 16.7 százalék jobbára negatívan ítéli meg az esetet, míg 8.1 százalék nem biztos ebben. Mindössze 4.7 százalék válaszolt egyértelműen úgy, hogy nem jelent problémát a két futballista lépése.

Mesut Özil, Joachim Löw és Ilkay Gündogan (balról jobbra) az érdeklődés középpontjában (Fotó: archív)
Mesut Özil, Joachim Löw és Ilkay Gündogan (balról jobbra) az érdeklődés középpontjában (Fotó: archív)

Ezek után írta azt a Bild, hogy az azóta már a válogatottbeli csapattársával együtt, közleményben elnézést kérő Mesut Özilt Löw amolyan büntetés gyanánt még a kezdőcsapatból is kihagyhatja a Mexikó elleni vb-nyitányon (Gündogan várhatóan amúgy sem lenne kezdő, nála tehát a döntés nem jelentene meglepetést), s ebben az esetben Marco Reus kerülhetne be a csapatba. Az is igaz viszont, hogy az Arsenal középpályása térdfájdalmak miatt már a németek utolsó, Szaúd-Arábia elleni, 2–1-re megnyert felkészülési meccsét is kihagyta. Löw ugyanakkor a szombati sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Özil két extra edzést is végzett a héten és ő is készen áll a játékra – vagyis érdemes fenntartásokkal kezelni a német bulvárlap találgatásait.

Ettől függetlenül két napja arról is beszámolt a Bild, hogy a szaúdiak elleni találkozót megelőzően Kölnben, a válogatott szállásához közel megrongálták Gündogan autóját, majd a mérkőzésen a csereként beálló City-középpályás minden egyes megmozdulását hatalmas füttyszó kísérte. Ez utóbbi a mérkőzés felvételein is jól hallható, míg a támadással kapcsolatban a rendőrség annyit közölt, hogy nem vélnek felfedezni politikai indíttatást, de még vizsgálják az esetről készült videofelvételeket.

Így fütyülték ki Gündogant

A mostani meccs felvezetéseként a Bildnél még szombat este is az volt az egyik téma, hogy milyen hatással lehet a botrány a kezdőcsapatra, persze a cikk leszögezi, a történtek nem szolgálhatnak mentségül egy esetleges gyenge rajt után.

A Bilddel ellentétben viszont Löw már említett szombati nyilatkozata nyugalmat sugárzott és arról árulkodott, jó formában, maximális koncentrációval és nem mellékesen Özillel a kezdőben fognak pályára lépni vasárnap.

Mexikóban is megoszlanak a vélemények arról, hogy milyen tizenegy fut majd ki a németek ellen a Luuzsnyiki Stadion gyepére. A kérdés, hogy a Los Angeles Galaxyban szereplő védekező középpályás, Jonathan dos Santos játszik-e, vagy támadóbb szellemben kezd a gárda és akkor a Porto játékosa, Jesús Corona kaphat lehetőséget.

Az F-csoportban sorra kerülő Németország–Mexikó összecsapás mellett ma még két találkozót rendeznek a világbajnokságon. Az E jelű négyes első találkozóján, 14 órától Szerbia Costa Ricával mérkőzik meg Szamarában, 20 órától pedig Brazília Svájc ellen lép pályára Rosztov-na-Donuban.

NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!
NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!

KERETEK

NÉMETORSZÁG
KAPUSOK:
1 Manuel Neuer (Bayern München), 12 Kevin Trapp (PSG – Franciaország), 22 Marc-André ter Stegen (Barcelona – Spanyolország)
VÉDŐK: 17 Jérome Boateng (Bayern München), 4 Matthias Ginter (Borussia Mönchengladbach), 3 Jonas Hector (1. FC Köln), 5 Mats Hummels (Bayern München), 18 Joshua Kimmich (Bayern München), 2 Marvin Plattenhardt (Hertha BSC), 16 Antonio Rüdiger (Chelsea – Anglia), 15 Niklas Süle (Bayern München)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 20 Julian Brandt (Bayer Leverkusen), 7 Julian Draxler (PSG – Franciaország), 14 Leon Goretzka (Schalke 04), 21 Ilkay Gündogan (Manchester City – Anglia), 6 Sami Khedira (Juventus – Olaszország), 8 Toni Kroos (Real Madrid – Spanyolország), 10 Mesut Özil (Arsenal – Anglia), 11 Marco Reus (Borussia Dortmund), 19 Sebastian Rudy (Bayern München)
TÁMADÓK: 23 Mario Gomez (VfB Stuttgart), 13 Thomas Müller (Bayern München), 9 Timo Werner (RB Leipzig)
Szövetségi kapitány: Joachim Löw

MEXIKÓ
KAPUSOK: 1 José de Jesús Corona (Cruz Azul), 13 Guillermo Ochoa (Standard Liege – Belgium), 12 Alfredo Talavera (Toluca)
VÉDŐK: 21 Edson Álvarez (América), 2 Hugo Ayala (Tigres), 23 Jesús Gallardo (Pumas), 7 Miguel Layún (Sevilla – Spanyolország), 15 Héctor Moreno (Real Sociedad – Spanyolország), 3 Carlos Salcedo (Eintracht Frankfurt – Németország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 10 Giovani dos Santos (LA Galaxy – Egyesült Államok), 6 Jonathan dos Santos (LA Galaxy – Egyesült Államok), 8 Marco Fabián (Eintracht Frankfurt – Németország), 18 Andrés Guardado (Betis – Spanyolország), 5 Érick Gutiérrez (Pachuca), 16 Héctor Herrera (Porto – Portugália), 4 Rafa Márquez (Atlas)
TÁMADÓK: 20 Javier Aquino (Tigres), 17 Jesús Manuel Corona (Porto – Portugália), 14 Javier „Chicharito” Hernández (West Ham United – Anglia), 9 Raúl Jiménez (Benfica – Portugália), 22 Hirving Lozano (PSV – Hollandia), 19 Oribe Peralta (América), 11 Carlos Vela (Los Angeles FC – Egyesült Államok)
Szövetségi kapitány: Juan Carlos Osorio (kolumbiai)

FIFA VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG

E-CSOPORT
14.00:
Costa Rica–Szerbia (Szamara) (Tv: M4 Sport)
20.00: Brazília–Svájc(Rosztov-na-Donu) (Tv: M4 Sport)

F-CSOPORT
17.00:
Németország–Mexikó (Moszkva, Luzsnyiki Stadion) (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik