Brazil rekord, német csúcs: így várják 32-en a vb-sorsolást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.17. 10:33
null
Cristiano Ronaldo, Edinson Cavani, Neymar, Harry Kane – vajon lesz belőlük vb-hős? (Fotók: AFP)
Olaszország kivételével minden korábbi aranyérmes (Brazília, Németország, Argentína, Uruguay, Anglia, Franciaország, Spanyolország) ott lesz a jövő évi oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, akad a mezőnyben két újonc (Izland, Panama), és felbukkannak olyan csapatok is, amelyek több évtizede vártak a visszatérésre. A csütörtök hajnalban véget érő selejtezők, illetve a főszereplők kínálta érdekességek mentén nézzük, milyen előélettel várja a 32 válogatott a december 1-jére, a moszkvai Kremlbe kiírt sorsolást!

 

HÉT VILÁGBAJNOK
Hárman veretlenül, ketten nagyon nehezen jutottak ki.

KULCSDÁTUMOK
2017. december 1.: sorsolás
2018. június 14.: vb-rajt
2018. július 15.: a döntő napja

BRAZÍLIA – AZ ELSŐ KIJUTÓ, NAGY SOROZATTAL
A kijutás időpontja:
2017. március 28.

Ahhoz képest, hogy a 2014-es hazai világbajnokság, valamint a rá következő két Copa mélységes csalódást okozott Futballország lakóinak – repült is a két szövetségi kapitány (Scolari, Dunga) –, a mostani selejtezősorozat egészen kiválóan sikerült. Tite vezérletével egymást követő kilenc selejtezőt nyert meg a csapat – ilyesmire a dél-amerikai zónában még sohasem volt példa –, és a 41 megszerzett pont is majdnem kontinensrekord (Argentína, 43, 2002). Elsőként jutottak ki, olyan régen, hogy szinte már el is felejtettük – szóval semmi sem veszélyeztette a kizárólag a selecaót megillető „örökös vb-résztvevő” titulust.

Korábbi vb-részvételei száma: 20
A legjobb eredménye: világbajnok (1958, 1962, 1970, 1994, 2002)
A selejtezős mérleg: 75.9% (18/12-5-1/41–11)
Szövetségi kapitány: Tite (56 éves; kinevezés: 2016. június)

NÉMETORSZÁG – AZ EGYETLEN HIBÁTLAN
A kijutás időpontja:
2017. október 5.

Mintha mi sem változott volna 2014 nyara, a brazilok látványos megalázása és a világbajnoki diadal óta: Németország válogatottja – egyedüliként az összes nevező közül – százszázalékos mérleggel teljesítette a selejtezőket, övé a kvalifikáció legjobb gólkülönbsége, sőt mi több, a 43–4-nek nincs párja az európai vb-selejtezők történetében. Rendeztek persze közben egy Eb-t is, amely „csak” bronzérmet hozott a nationalelfnek, csakhogy a Konföderációs Kupa tavalyi megnyerése, a fiatalok harckészségének bizonyítása már ezt is zárójelbe tette. Joachim Löw legénysége mi másért is utazna Oroszországba, mint címe megvédéséért?!

Korábbi vb-részvételei száma: 18 (az NSZK-val együtt)
A legjobb eredménye: világbajnok (1954, 1974, 1990, 2014)
A selejtezős mérleg: 100% (10/10-0-0/43–4)
Szövetségi kapitány: Joachim Löw (57 éves; kinevezés: 2006. július)

AZ EDDIGI VILÁGBAJNOKOK
1930 Uruguay (1)
1934 Olaszország (1)
1938 Olaszország (2)
1950 Uruguay (2)
1954 NSZK (1)
1958 Brazília (1)
1962 Brazília (2)
1966 Anglia (1)
1970 Brazília (3)
1974 NSZK (2)
1978 Argentína (1)
1982 Olaszország (3)
1986 Argentína (2)
1990 NSZK (3)
1994 Brazília (4)
1998 Franciaország (1)
2002 Brazília (5)
2006 Olaszország (4)
2010 Spanyolország (1)
2014Németország (4)

URUGUAY – A LEGIDŐSEBB MESTERREL
A kijutás időpontja:
2017. október 10.

Edinson Cavani 10 góllal a dél-amerikai selejtező gólkirálya lett, Luis Suárez vb-selejtezős karriertermése tekintélyt parancsolóvá hízott (21 gól), s persze rajtuk kívül is több kiválóság erősíti a keretet, de indulásképp inkább a szövetségi kapitányra irányítjuk a figyelmet. Óscar Tabárez nemcsak világrekordere az egy válogatott kispadjáról végigdirigált meccseknek, nemcsak a legidősebb szakvezető a 32-es mezőnyben, hanem egyben a legrégebben hivatalban lévő is – köszönhetően annak, hogy a 2006-ban elindított, a nevével fémjelzett „újratervezés” hatására a céleste újra a hagyományaihoz méltón teljesít. Az idős mester – aki már első kapitányi korszakában is irányította vb-n a csapatot (1990) – a negyedik világbajnokságára készül.

Korábbi vb-részvételei száma: 12
A legjobb eredményei: világbajnok (1930, 1950)
A selejtezős mérleg: 64.6% (18/9-4-5/32–20)
Szövetségi kapitány: Óscar Tabárez (70 éves; kinevezés: 2006. február)

ARGENTÍNA – HÁROM KAPITÁNNYAL
A kijutás időpontja:
2017. október 10.

Két kapitánycserére volt szüksége a legutóbbi vb-ezüstérmesnek, hogy kiverekedje magát a 2018-as tornára, a maga nemében ez is kuriózum. A vb-selejtezőket az Ecuador elleni hazai zakóval kezdő Gerardo Martinót elsöpörte az egy éven belül elveszített két Copa-döntő (2015, 2016), az őt váltó Edgardo Bauza gyorsan telő poharába a bolíviai 0–2 cseppentette az utolsót, és alighanem Jorge Sampaoliról is múlt időben értekeznénk, ha az utolsó selejtezőn Lionel Messi nem villantja meg végre a klasszisát egy mesterhármas erejéig. A 32-es mezőnyben Argentínáé a selejtező második legrosszabb szerzettgól-átlaga (1.05) és a legtöbb döntetlen (7) – szóval a támadójátékon van még mit csiszolni.

Korábbi vb-részvételei száma: 16
A legjobb eredményei: világbajnok (1978, 1986)
A selejtezős mérleg: 58.3% (18/7-7-4/19–16)
Szövetségi kapitány: Jorge Sampaoli (57 éves; kinevezés: 2017. június)

FRANCIAORSZÁG – A JÁTÉKOSKÉNT LEGSIKERESEBB KAPITÁNNYAL
A kijutás időpontja:
2017. október 10.

Az egyik végpont a hollandok elleni lehengerlő 4–0, a másik a luxemburgiakkal szembeni kínos, hazai 0–0: ezen az egyenesen mozogtak a „kékek” a selejtező során. A 2016-os Eb-ezüstérem alighanem örökké könnyezni fog, ám a selejtezőbeli csoportelsőség bizonyítja, hogy az odahaza elveszített finálé csalódását mára sikerült feldolgozni. Még szép, hiszen a francia kispadon ül a vb-mezőny válogatott játékosként legtöbbet elért szövetségi kapitánya, a 103-szoros válogatott, világ- és Európa-bajnok Didier Deschamps – ha valaki, ő képes mindig megmutatni a jó irányba vezető utat az utódoknak. Talán Karim Benzemának is megmutatná, de ugye az ő száműzetése még tart…

Korábbi vb-részvételei száma: 14
A legjobb eredményei: világbajnok (1998)
A selejtezős mérleg: 76.7% (10/7-2-1/18–6)
Szövetségi kapitány: Didier Deschamps (49 éves; kinevezés: 2012. július)

ANGLIA – BEUGRÓ HADVEZÉRREL
A kijutás időpontja:
2017. október 5.

Amennyire balul végződött a legutóbbi vb (kiesés a csoportban), amennyire csalódást keltően zárult az Európa-bajnokság (vereség Izlandtól), és amennyire kínosan indult a vb-selejtező (a súlyos szabálysértésen kapott Sam Allardyce kipenderítése az alatta alig megmelegedő kapitányi székből), olyannyira biztató a helyzet most. A beugró hadvezérrel, Gareth Southgate-tel még nem veszített tétmérkőzést a csapat, a védekezése a selejtezők során nagyon rendben volt, a továbbjutása nem forgott veszélyben, Dele Alli, Raheem Sterling, Marcus Rashford, valamint Harry Kane játéka pedig a generációváltás eredményességéről tanúskodik. Már csak egy szerencsés vb-sorsolás kellene...

Korábbi vb-részvételei száma: 14
A legjobb eredménye: világbajnok (1966)
A selejtezős mérleg: 86.7% (10/8-2-0/18–3)
Szövetségi kapitány: Gareth Southgate (47 éves; kinevezés: 2016. szeptember)

SPANYOLORSZÁG – GENERÁCIÓVÁLTÁS ÉS REKORDÉPÍTÉS KÖZBEN
A kijutás időpontja:
2017. október 6.

A legutóbbi világbajnokság hatalmas kudarc volt (címvédőként kiesés a csoportkörben), az Eb-nyolcaddöntős kiesés sem sokkal kisebb – nyolc év után eljött a kapitányváltás ideje. A Vicente del Bosquét váltó Julen Lopetegui keze alatt jól muzsikál a csapat, és dacára a finoman beindított generációváltásnak, vereség még sem tétmeccsen, sem felkészülési találkozón nem érte – kis túlzással olyan könnyedén jutott tovább az olaszokat is felvonultató selejtezőcsoportból, hogy írni sem érdemes róla. Az persze mindenképpen idekívánkozik, hogy az 1993-ban megkezdett, világcsúccsal felérő sorozat már 63 veretlenül megvívott vb-selejtezőt számlál. Felbecsülhetetlen értékű rutin összpontosul az együttesben, amelynek néhány oszlopos tagja, könnyen lehet, jövőre utoljára szerepel világbajnokságon.

Korábbi vb-részvételei száma: 14
A legjobb eredménye: világbajnok (2010)
A selejtezős mérleg: 93.3% (10/9-1-0/36–3)
Szövetségi kapitány: Julen Lopetegui (51 éves; kinevezés: 2016. július)

A DECEMBER ELSEJEI SORSOLÁS ELŐTTI KALAPOK
1. kalap: Oroszország (házigazda), Németország (címvédő), Brazília, Portugália, Argentína, Belgium, Lengyelország, Franciaország
2. kalap: Spanyolország, Peru, Svájc, Anglia, Kolumbia, Mexikó, Uruguay, Horvátország
3. kalap: Dánia, Izland, Costa Rica, Svédország, Tunézia, Egyiptom, Szenegál, Irán
4. kalap: Szerbia, Nigéria, Ausztrália, Japán, Marokkó, Panama, Dél-Korea, Szaúd-Arábia
Ugyanabból a zónából kijutó válogatottakat nem lehet összesorsolni, ez alól kivételt képez Európa. Az öreg kontinensről legfeljebb két csapat kerülhet össze egy csoportban.

 

A KÉT ÚJONC

IZLAND – A LEGKISEBB NÉPESSÉG NEVÉBEN
A kijutás időpontja:
2017. október 9.

Már csodájára járt a világ, de a kiinduló tabló elkészítésekor sem mellőzhetjük a tényt: ilyen kicsiny népességű ország (335 ezer lakos) még sohasem járt világbajnoki döntőben (a FIFA nyilvántartása szerint Trinidad és Tobago tartotta az eddigi rekordot 1.3 millióval 2006 óta). Ez persze csak egy kiegészítő kuriózum, olyan, mint a dobszóval kísért lelátói „HU! HU!": körítése egy nagyszerűen felépített futballközösség játéktéren nyújtott, irigylésre méltóan jól szervezett munkájának. Az első Eb-részvételt két évvel követi az első vb, ide Heimir Hallgrímsson már egyedül, a svéd tanítómester, Lars Lagerbäck nélkül vezette ki a csapatot.

Korábbi vb-részvételei száma: újonc
A selejtezős mérleg: 73.3% (10/7-1-2/16–7)
Szövetségi kapitány: Heimir Hallgrímsson (50 éves; kinevezés: 2013. november)

PANAMA – REKORDER KAPITÁNNYAL
A kijutás időpontja:
2017. október 10.

Már akkor gyanakodhattunk volna, amikor 2014 márciusában kinevezték szövetségi kapitánynak Hernán Darío Gómezt. A nehéz időszakot maga mögött hagyó, egy nő megveréséért otthoni állásával fizető kolumbiai mágus korábban hazája (1998) és Ecuador válogatottját is (2002) kijuttatta a világbajnokságra, s a térség futballjában való jártasságát Panamában ugyancsak bizonyította. Három vb-re három különböző válogatottat kivinni: ilyesmire csak a francia Henri Michel volt képes rajta kívül (a szerb születésű Bora Milutinovics öt válogatott élén járt vb-n, de csak egyet kormányzott ki saját maga, kettőt „megörökölt”, kettő pedig házigazda volt). Panamáé a 32-es mezőny legrosszabb selejtezős gólkülönbsége, a leggyengébb mérlege (a győzelmeket három egységgel számolva több pontot veszített, mint amennyit megszerzett), de egy vb-újonc esetében ilyesmit felhánytorgatni több mint udvariatlanság.

Korábbi vb-részvételei száma: újonc
A selejtezős mérleg: 47.9% (16/6-5-5/16–15)
Szövetségi kapitány: Hernán Darío Gómez (kolumbiai, 61 éves; kinevezés: 2014. február)

Perui öröm az Új-Zéland elleni sikeres pótselejtező után (Fotó: AFP)
Perui öröm az Új-Zéland elleni sikeres pótselejtező után (Fotó: AFP)


A VISSZATÉRŐK
Tíz válogatott jutott ki a vb-re hosszabb-rövidebb szünet után.

PERU – A LEGHOSSZABB VÁRAKOZÁS UTÁN
A kijutás időpontja: 2017. november 16.

A 2018-as torna 32-es mezőnyének korábban már vb-n járt 30 válogatottja közül Peru várakozott legrégebben a visszatérésre: a dél-amerikai ország labdarúgói legutóbb 1982-ben vettek részt világbajnokságon. A jég megtörése bizony nem ment könnyen, pótselejtező kellett hozzá, a 32-es tábla csapatai közül ők szenvedték el a legtöbb vereséget (6) a selejtezőben, ők kapták a legtöbb gólt (26) – ne de mit számít ez a mámor pillanataiban?! A Teófilo Cubillas fémjelezte nagyszerű perui generáció 1975-ös Copa-sikerét egyelőre nem sikerült megismételni, ám a 2011-es, valamint a 2015-ös kontinentális bronz – utóbbi már a most regnáló kapitány, az argentin Ricardo Gareca referenciamunkája volt – azt sugallta, előbb-utóbb Peru kitör a vb-karanténból. Ez most megtörtént!

Korábbi vb-részvételei száma: 4
A legjobb eredménye: negyeddöntő (1970, 1978)
A selejtezős mérleg: 50% (20/8-6-6/29–26)
Szövetségi kapitány: Ricardo Gareca (59 éves, argentin; kinevezés: 2015. február)

EGYIPTOM – A LEGKEVESEBB SZERZETT GÓLLAL
A kijutás időpontja:
2017. október 8.

A „fáraók" is nagyon régóta,1990 óta áhítoztak az újabb vb-részvételre, és milyen érdekes, őket is egy argentin szövetségi kapitány vezette el az ígéret földjére... A „nagy vb-távollét" ideje alatt Egyiptom négyszer megnyerte az Afrika-kupát, igaz, a 2010-es diadalát követő három kontinensbajnokságra már ki sem jutott, s közben a 2014-es vb-döntő kapujában kapott egy arcpirító, lélekromboló hatost Ghánától... Éppen idejében került a képbe a kissé megfáradt, de megújulásra vágyó Héctor Cúper, akivel az idén már ezüstöt vittek haza az ANK-ról, és ha a vb-résztvevők közül a legkevesebb (12) gólt szerezve is a selejtezőben, Mohamed Szalah vezérletével csak-csak kiharcolták a régen várt vb-indulást.

Korábbi vb-részvételei száma: 2
A legjobb eredménye: első forduló (13. – 1934)
A selejtezős mérleg: 66.7% (8/5-1-2/12–5)
Szövetségi kapitány: Héctor Cúper (argentin, 62 éves; kinevezés: 2015. március)

MAROKKÓ – A LEGSZIGORÚBB VÉDELEM
A kijutás időpontja:
2017. november 11.

Meglátjuk, lesznek-e olyan élvezetesek a marokkóiak mérkőzései, mint amikor legutóbb (1998) világbajnokságon láttuk őket, mindenesetre az előjelek nem túl biztatóak: ők szerezték a második legkevesebb gólt (13) és ők kapták a legkevesebbet (1) a selejtezők során. A látszólagos eseménytelenségért persze az alacsony mérkőzésszám is „felelős" (a kijutó afrikai csapatoknak mindössze nyolc mérkőzést kellett megvívniuk a vb-részvételért). Marokkó az elmúlt húsz évben egy kontinentális ezüstéremmel (2004) és az Arab nemzetek bajnokságának megnyerésével (2012) keltett nemzetközi feltűnést, most pedig azzal, hogy egy félig-meddig európai válogatottal vívta ki a két évtizede áhított vb-részvételt.

Korábbi vb-részvételei száma: 4
A legjobb eredményei: nyolcaddöntő (1986)
A selejtezős mérleg: 62.5% (8/4-3-1/13–1)
Szövetségi kapitány: Hervé Renard (francia, 49 éves; kinevezés: 2016. február)

SZENEGÁL – A LEGFIATALABB KAPITÁNNYAL
A kijutás időpontja:
2017. november 10.

A sors, illetve az égiek stílusérzékéről árulkodik, hogy a világbajnoki mezőnybe 16 esztendő után visszatérő Szenegál szövetségi kapitánya Aliou Cissé – a világbajnokverő nemzeti hősök egyike, aki a 2002-es vb-n csapatkapitányként egészen a negyeddöntőig terelgette „Teranga oroszlánjait". Bár az idő felette is eljárt, 41 évesen ő lesz a 32-es mezőny legfiatalabb szövetségi kapitánya (közvetlen stábjában serénykedik két további „2002-es", Omar Daf és a kapus Tony Sylva is). Az a szenegáli válogatott nagyon magasra tette a lécet, az eddigi egyetlen vb-szereplés bravúrjának árnyékában minden kudarc, ami azóta történt, viszont a veretlenül letudott vb-selejtező és az idei Afrika-kupán elért negyeddöntő esélyt kínál egy új korszak nyitására.

Korábbi vb-részvételei száma: 1
A legjobb eredményei: negyeddöntő (2002)
A selejtezős mérleg: 75% (8/5-3-0/15–5)
Szövetségi kapitány: Aliou Cissé (41 éves, kinevezés: 2015. március)

ROTÁCIÓ
2014-BEN LEMARADTAK A VB-RŐL, DE MOST OTT VANNAK
(zárójelben: hány év után térnek vissza?)
Peru (36)
Egyiptom (28)
Marokkó (20)
Szenegál (16)
Lengyelország (12)
Szaúd-Arábia (12)
Svédország (12)
Tunézia (12)
Szerbia (8)
Dánia (8)
Izland (újonc)
Panama (újonc)
2014-BEN RÉSZT VETTEK A VB-N, MOST NINCSENEK OTT
(zárójelben az akkori helyezés)
Hollandia (3.)
Chile (9.)
Görögország (13.)
Algéria (14.)
Egyesült Államok (15.)
Ecuador (17.)*
Bosznia-Hercegovina (20.)*
Elefántcsontpart (21.)*
Olaszország (22.)*
Ghána (25.)*
Honduras (31.)*
Kamerun (32.)*
*nem jutott tovább a csoportból

LENGYELORSZÁG – A LEGRETTEGETTEBB GÓLVÁGÓVAL
A kijutás időpontja:
2017. október 8.

Bár a szaúdiaknak is akad egy 16 gólos labdarúgójuk, kettejük közül Robert Lewandowski meccsátlaga a jobb, ráadásul neki jutottak a nehezebb ellenfelek, úgyhogy fogalmazhatunk úgy: a 2018-as vb selejtezőinek „legrettegettebb gólkirályát" a lengyelek vonultatják majd fel jövő nyáron. Lewa megdöntötte Predrag Mijatovics európai vb-selejtezős gólrekordját (14) is, szóval döntő érdemeket szerzett abban, hogy Lengyelország 12 év után újra világbajnoki résztvevő lett. Alighanem szükség lesz a gólérzékenységére nyáron is, hiszen a döntőbe jutó 32-ek közül a lengyelek kapottgól-átlaga volt a leggyengébb (1.4) a selejtezők során.

Korábbi vb-részvételei száma: 7
A legjobb eredménye: 3. hely (1974, 1982)
A selejtezős mérleg: 83.3% (10/8-1-1/28–14)
Szövetségi kapitány: Adam Nawalka (60 éves; kinevezés: 2013. október)

SZAÚD-ARÁBIA – A LEGMÉLYEBBRŐL INDULVA
A kijutás időpontja:
2017. szeptember 5.

Amikor 2015 júliusában megtartották a vb-selejtezők központi sorsolását, Szaúd-Arábia holtversenyben a 92. helyen vesztegelt a FIFA-világranglistán – ilyen mélyről senki sem indult azok közül, akik végül kijutottak a világbajnokságra. A „helyi Lewandowski", Mohammad al-Szahlavi 16 gólt szerzett a siker érdekében – igaz, felét a gyengécske Kelet-Timor ellen, két részletben –, és megérdemli a kiemelést a szaúdiakat 12 esztendő után a vb-mezőnybe vezető Bert van Marwijk is, csakhogy ő a szerződése körüli vita miatt már távozott a kapitányi székből. Utóda Edgardo Bauza, aki – egy újabb kuriózum – előbb hazája, Argentína, majd az Arab Emírségek válogatottját is vezette a mostani selejtezősorozatban.

Hittük, ő viszi a csapatot a vb-re, de inkább az őszi felkészülési vereségek „vitték el” őt – leváltották, és a helyére Juan Antonio Pizzit nevezték ki. Azt a szakembert, akivel Chile elbukott a selejtezőben…

Korábbi vb-részvételei száma: 4
A legjobb eredménye: nyolcaddöntő (1994)
A selejtezős mérleg: 72.2% (18/12-3-3/45–14)
Szövetségi kapitány: Juan Antonio Pizzi (argentin-spanyol, 49 éves; kinevezés: 2017. november)

SVÉDORSZÁG – KÉT VILÁGBAJNOKOT LEGYŐZVE
A kijutás időpontja: 2017. november 13.

Ebben az évezredben még nem rendeztek nélkülük Európa-bajnokságot, világbajnokságon viszont 2006 óta most járnak majd először. Nyolc éve a csoportjuk harmadik helyére szorultak Portugália mögött, míg négy esztendeje a pótselejtezőben fogták ki Cristiano Ronaldóékat, és Zlatan Ibrahimovic duplája ellenére kiestek – most Zlatan nélkül is kigyömöszölték az esélyesebbnek tartott olaszokat. A sorsdöntő milánói meccsen láthattuk, nagyon szervezetten tudnak védekezni, a franciák selejtezőbeli legyőzése is önmagáért beszél. Két korábbi világbajnokot múltak felül a selejtező során, ez rajtuk kívül csak Brazíliának jött most össze.

Korábbi vb-részvételei száma: 11
A legjobb eredménye: 2. hely (1958)
A selejtezős mérleg: 63.9% (12/7-2-3/27–9)
Szövetségi kapitány: Janne Andersson (55 éves; kinevezés: 2016. július)

TUNÉZIA – MÁSODJÁRA SIKERÜLT NEKI
A kijutás időpontja:
2017. november 11.

Tizenkét esztendeje láttuk őket legutóbb világbajnokságon, a kvalifikáció pillanatában viszont az övék a világranglistán legmagasabban (23.) rangsorolt afrikai válogatott. Az ugrás Georges Leekens kapitánysága idején (2014–2015) történt, ezzel együtt a „karthágói sasok" sem vele, sem mással nem kényeztették el szurkolóikat az utóbbi években. Az Afrika-kupa negyeddöntőjében menetrendszerűen bekövetkező búcsúk kapitányváltásokba torkollottak – így volt ez az idén is, végül az Espérance de Tunis élén sikert sikerre halmozó Nabil Maalul vitte ki a csapatot a vb-re. A korábbi 74-szeres válogatott labdarúgó 2013-ban még belebukott ugyanebbe a feladatba, most ő kellett ahhoz, hogy a tavasszal hullámvölgybe kerülő csapat újra lendületbe jöjjön.

Korábbi vb-részvételei száma: 4
A legjobb eredménye: csoportkör
A selejtezős mérleg: 83% (8/6-2-0/15–6)
Szövetségi kapitány: Nabil Maalul (55 éves; kinevezés: 2017. április)

SZERBIA – DE KI LESZ A KAPITÁNY?!
A kijutás időpontja:
2017. október 9.

Szerbia három Eb-résztvevőt, Írországot, Walest és Ausztriát megelőzve nyerte meg selejtezőcsoportját, nem volt papírforma tehát, hogy nyolc év után kijutott a világbajnokságra. Ennek fényében nem kis meglepetés, hogy már nem Szlavoljub Muszlin a szövetségi kapitány, hanem átmeneti megbízással Mladen Krsztajics. A 64 éves világjáró tréner állítólag nem elég bátor taktikával vértezte fel csapatát, és nem feltétlenül válogatott be olyanokat, akiket a szövetség bizonyos vezetői szívesen láttak volna a pályán. Az ünneplő Belgrádra köd ereszkedett, a háttérben lázas egyeztetés folyik, ki legyen a hadvezér a világbajnokságon.

Korábbi vb-részvételei száma: 11 (Jugoszláviával és Szerbia-Montenegróval együtt)
A legjobb eredménye: 4. hely (1930, 1962)
A selejtezős mérleg: 70% (10/6-3-1/20–10)
Szövetségi kapitány: ?

DÁNIA – A RÉGI SZÉP IDŐKET IDÉZŐ VERETLENSÉG
A kijutás időpontja:
2017. november 14.

Sem a legutóbbi világbajnokságon, sem a legutóbbi Európa-bajnokságon nem voltak ott, ezzel le is zárult a 15 esztendeig tartó Morten Olsen-korszak – a kapitányi székbe 2016-ban Age Hareide ült. Német és svéd szakember korábban már kivezette nagy tornára a dán válogatottat, most egy norvégnak is sikerült. Christian Eriksen személyében egy gólerős világklasszis köré épül a csapat, amely az írek elleni pótselejtezőn mind védekezésben, mind kontrajátékban jelesre vizsgázott. Hareide nagyon összeszedte a gárdát: Dánia 2017-ben egyszer sem kapott ki, tizenegy mérkőzéses veretlenségi sorozatot pedig 2006 óta most épített először.

Korábbi vb-részvételei száma: 4
A legjobb eredménye: negyeddöntő (1998)
A selejtezős mérleg: 66.7% (12/7-3-2/25–9)
Szövetségi kapitány: Age Hareide (norvég, 64 éves; a kinevezés időpontja: 2016. március)


A KONTINENSEK LEGGYORSABBJAI
Ők értek célba elsőként a zónájukból. No és persze Brazília.

BELGIUM – EURÓPÁBÓL ELSŐKÉNT, GÓLESŐVEL
A kijutás időpontja:
2017. szeptember 3.

A 2016-os Európa-bajnokság ugyanúgy a negyeddöntőben ért véget, mint a két évvel korábbi világbajnokság, de micsoda különbség! Másodjára Marc Wilmots már nem maradhatott kapitány, a legjobb nyolcnál sokkal többre taksált belga „csodagenerációt" Roberto Martínez személyében spanyol trénerre bízta a szövetség. A döntés beigazolódni látszik: Európából elsőként Belgium emelte ki a fejét a vb-selejtező tengeréből, a rengeteg találat, a (németekkel holtversenyben elért) legjobb szerzettgól-átlag (4.3) önmagáért beszél. De a neheze most jön: a csillagokkal teletűzdelt csapatnak át kell lépnie a saját árnyékát.

Korábbi vb-részvételei száma: 12
A legjobb eredménye: 4. hely (1986)
A selejtezős mérleg: 93.3% (10/9-1-0/43–6)
Szövetségi kapitány: Roberto Martínez (spanyol, 44 éves; kinevezés: 2016. augusztus)

IRÁN – AZ ELKÉPESZTŐ 12-ES BIRTOKOSA
A kijutás időpontja:
2017. június 12.

Az ázsiai zónából elsőként Irán harcolta ki a világbajnoki részvételt, és közben épített egy olyan szériát, amilyent a vb-selejtezők történetében korábban senki: tizenkét egymást követő selejtezőn nem kapott gólt! A 18 órányi és 41 percnyi játékidőn át hősiesen őrzött iráni kaput Szíria végül bevette, de az erőd nem esett el – a Team Melli a selejtezőt veretlenül végigjátszó kilenc válogatott egyikeként érkezik meg Oroszországba. S mennyire megbecsülik a sikerkovácsot! A második világháború óta senki sem tartott ki olyan sokáig az iráni szövetségi kapitányi poszton, mint a 2011 óta irányító portugál Carlos Queiroz, akit még a 2015-ös Ázsia-kupa csalódása (negyeddöntős kiesés) sem sodort el.

Korábbi vb-részvételei száma: 4
A legjobb eredménye: csoportkör (14. – 1978)
A selejtezős mérleg: 77.8% (18/12-6-0/36–5)
Szövetségi kapitány: Carlos Queiroz (portugál, 64 éves; kinevezés: 2011. április)

MEXIKÓ – DOLGOZOTT A LELKIISMERET
A kijutás időpontja:
2017. szeptember 1.

Közép-Amerikából Mexikó futott be elsőként a vb-mezőnybe, amiben nincs semmi meglepő, hiszen az El Tri nemcsak ott volt az elmúlt hat világbajnokságon, hanem tovább is jutott a csoportjából. Igaz, a nyolcaddöntővel rendre be is fejeződött számára a torna. A brazíliai vb óta egy-egy aranyat és bronzot nyert Észak- és Közép-Amerika bajnokságán, az Arany-kupán, de erre az időszakra esik a Chile elleni megalázó 0–7 is a centenáriumi Copa Américán. Alighanem e példátlan csapást megelőző hosszú veretlenségi sorozatnak köszönhető, hogy Juan Carlos Osorio megtarthatta a szövetségi kapitányi posztot. Talán a kollektív lelkiismeret-furdalás is szerepet játszott abban, hogy a csapat olyan kevés (1) vereséggel csinálta végig a vb-selejtezőket, mint 1978 óta egyszer sem.

Korábbi vb-részvételei száma: 15
A legjobb eredménye: negyeddöntő (1970, 1986)
A selejtezős mérleg: 77.1% (16/11-4-1/29–8)
Szövetségi kapitány: Juan Carlos Osorio (kolumbiai, 56 éves; kinevezés: 2015. október)

NIGÉRIA – KÖZEL AZ AFRIKA-REKORDHOZ
A kijutás időpontja:
2017. október 7.

Afrikából a kontinens legnépesebb államának válogatottja jelentkezett be elsőként az oroszországi vb-döntőre. Érdekesség, hogy a 2014-es afrikai vb-delegációból csak a „szuper sasok" lesznek ott Oroszországban is. Az 1994-es bemutatkozásuk óta ez lesz a hatodik vb-jük – már csak eggyel vannak lemaradva a kontinensrekorder Kamerun mögött –, s noha helyi pozíciójukat 2013-ban Afrika-kupa-diadallal erősítették meg, azóta kétszer ki sem jutottak a tornára. Mostanában a német futballistából sikeres franciaországi edzővé, majd Afrika-szakértővé lett Gernot Rohr vezetésével dolgoznak azon, hogy levetkezzék rapszodikusságukat. A vb-selejtezőkön mindenesetre könyörtelenek: a 2004-es angolai 0–1 óta 36-ot vívtak meg vereség nélkül, ennél hosszabb sorozatuk csak a spanyoloknak van.

Korábbi vb-részvételei száma: 5
A legjobb eredménye: nyolcaddöntő (1994, 1998, 2014)
A selejtezős mérleg: 75% (8/5-3-0/14–4)
Szövetségi kapitány: Gernot Rohr (német, 64 éves; kinevezés: 2016. augusztus)


KONTINENSBAJNOKOK
A hivatalban lévő hat kontinenselső közül csak kettő lesz ott a világbajnokságon.

De mi történt a másik néggyel? Új-Zéland elbukott a pótselejtezőn, a többiek sorsáról pedig korábbi cikkünkben olvashat!

PORTUGÁLIA – EURÓPA-BAJNOKHOZ MÉLTÓN
A kijutás időpontja:
2017. október 10.

Igaz, hogy az Európa-bajnoki címvédő csak az utolsó selejtezőn tudott elbánni a csoportot addig vezető Svájccal, mégsem lehet panasz az elmúlt másfél évére. Tíz selejtezőjéből kilencet megnyert, szerzett és kapott góljainak mérkőzésátlaga (3.2, illetve 0.4) egyaránt a legjobbak közé emeli a kvalifikációs sorozatot sikerrel teljesítő csapatok között, és a vezér, Cristiano Ronaldo 15 találatos termése sem mondható éppen szegényesnek – sőt, André Silva is szerzett kilencet. Ilyen gólerős párost nem találunk másikat a mezőnyben.

Korábbi vb-részvételei száma: 6
A legjobb eredményei: 4. hely (1966)
A selejtezős mérleg: 90% (10/9-0-1/32–4)
Szövetségi kapitány: Fernando Santos (63 éves; kinevezés: 2014. szeptember)

AUSZTRÁLIA – A LEGRÖGÖSEBB ÚTON
A kijutás időpontja:
2017. november 15.

A kétszer két pótselejtező következtében Ausztrália a jövő évi világbajnokság minden résztvevőjénél több kvalifikációs mérkőzést (22) vívott meg – beállítva ezzel az egy cikluson belüli vb-selejtezők rekordját –, s élve a sok játékidő nyújtotta lehetőséggel, mindegyiknél többször nyert (14) és többször talált a kapuba (51). Némiképp váratlan, hogy Ange Postecoglou legényei ilyen sokáig úton voltak, lévén ők Ázsia pillanatnyi bajnokai – 2007-es átjelentkezésük óta a diadalt hozó, hazai környezetben megvívott 2015-ös volt a harmadik Ázsia-kupájuk –, de a Japán elleni vereség, valamint a sok döntetlen kitérőre kényszerítette őket. Ott aztán a két „öreg", Tim Cahill és Mile Jedinak megmutatta, miért van rájuk szükség még mindig.

Korábbi vb-részvételei száma: 4
A legjobb eredménye: nyolcaddöntő (2006)
A selejtezős mérleg: 72.7% (22/14-6-2/51–18)
Szövetségi kapitány: Ange Postecoglou (52 éves; a kinevezés időpontja: 2013. október)

A nyitó meccsnek és a döntőnek otthont adó Luzsnyiki Stadion (Fotó: AFP)
A nyitó meccsnek és a döntőnek otthont adó Luzsnyiki Stadion (Fotó: AFP)

 

A TÖBBIEK

SVÁJC – EURÓPA PONTHALMOZÓI
A kijutás időpontja:
2017. november 12.

Harminc pontból csupán hármat szórtak el a vb-selejtező csoportkörében, mégis pótselejtezőre kényszerültek. Hogy mekkora „igazságtalanság” lett volna, ha ott elcsúsznak, illusztrálja: ha az északírek elleni ráadás két mérkőzését is „pontosítjuk”, akkor összesen 31 pontot gyűjtöttek a vb-selejtező során – többet, mint bármelyik másik európai válogatott, beleértve a hibátlan németet is. Svájc sorozatban negyedszer vívta meg sikerrel a vb-selejtezőket, ilyen szériára korábban sohasem volt képes. A szarajevói születésű, de évtizedek óta Svájcban, svájci útlevéllel élő Vladimir Petkovicot alighanem saját beilleszkedési tapasztalatai is segítik abban, hogy határozottan kézben tarthassa a soknemzetiségű csapatot.

Korábbi vb-részvételei száma: 10
A legjobb eredménye: negyeddöntő (1934, 1938, 1954)
A selejtezős mérleg: 86.1%(12/10-1-1/24–7)
Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic (54 éves; kinevezés: 2014. július)

HORVÁTORSZÁG – A LEGMERÉSZEBB HÚZÁS
A kijutás időpontja:
2017. november 12.

Horvátország sokáig biztos csoportelsőnek, vb-résztvevőnek tűnt, de az ősz eleji törökországi vereség és a finnek elleni hazai döntetlen után váratlanul a pótselejtezős helye is veszélybe került. A szövetség sokkterápiára szánta el magát, akárcsak négy éve, Niko Kovac kijutást eredményező kinevezésekor: felmentették Ante Cacic szövetségi kapitányt, és helyére ültették a 2010 óta az arab világban kalandozó Zlatko Dalicot. A vb-selejtező hajrájának legmerészebb húzása bejött, a frissen kinevezett kapitánnyal a csapat megnyerte az Ukrajna elleni idegenbeli csoportrangadót, majd behúzta a görögök elleni pótselejtezőt.

Korábbi vb-részvételei száma: 4
A legjobb eredményei: 3. hely (1998)
A selejtezős mérleg: 66.7% (12/7-3-2/19–5)
Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic (51 éves; kinevezés: 2017. október)

KOLUMBIA – ÉS HOL MARADNAK A GÓLOK?!
A kijutás időpontja:
2017. október 10.

Akárcsak a 2014-ben ezüstérmes Argentína, az akkor negyeddöntős Kolumbia is a selejtező utolsó fordulójáig kínlódott a kvalifikációval. Nagy különbség, hogy miközben szülőhazája csapatánál beindult a kapitánydaráló, választott hazájának szövetsége kitartott José Pékerman mellett. Az argentin születésű szövetségi kapitány persze nemcsak a honosítási kérelme miatt örvend nagy tekintélynek Kolumbiában: az utóbbi évtized válogatott fellendülését nem kis részben neki tudják be – a brazíliai vb-szereplés mellett nyomatéknak ott a tavalyi Copa-bronz is. Mindenesetre Kolumbia ilyen sok vereséggel még sohasem jutott ki a vb-re. Nem túl biztató, hogy a selejtező alapján az övé a 32-es vb-mezőny harmadik legrosszabb szerzettgól-átlaga (1.17), negyedik legrosszabb kapottgól-átlaga (1.05) és második leggyengébb gólkülönbsége (+2). A rendkívül kiegyenlítetté vált dél-amerikai mezőnyben nem könnyű az élet…

Korábbi vb-részvételei száma: 5
A legjobb eredményei: negyeddöntő (2014)
A selejtezős mérleg: 56.2% (18/7-6-5/21–19)
Szövetségi kapitány: José Pékerman (68 éves; kinevezés: 2012. január)

DÉL-KOREA – VILÁGBAJNOKOKAT IDÉZŐ SOROZAT
A kijutás időpontja:
2017. szeptember 5.

Sorozatban kilencszer kijutni egy világbajnokságra: ilyesmivel csak négy világbajnok büszkélkedhet – no meg mostantól Dél-Korea! A vb-döntőben korábban csak egyszer (1954) tiszteletüket tévő dél-koreaiak 2014-ben úgy döntöttek, hogy a válogatott történetében először német szövetségi kapitányt neveznek ki. Uli Stielikével egy évre rá ezüstérmet szereztek az Ázsia-kupán, s bár a vb-selejtezők kezdeti szakaszára sem lehetett panasz, a folytatásban becsúszó három vereség kibillentette nyugalmából a szövetséget – így esett, hogy végül egy hazai szakember, az egyszer már korábban is beugró Sin Te Jong rángatta át a csapatot a célvonalon.

Korábbi vb-részvételei száma: 9
A legjobb eredménye: 4. hely (2002)
A selejtezős mérleg: 72.2% (18/12-3-3/38–10)
Szövetségi kapitány: Sin Te Jong (48 éves; kinevezés: 2017. június)

A NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!

JAPÁN – MAJDNEM A LEGTÖBB GYŐZELEM
A kijutás időpontja:
2017. augusztus 31.

Ha nem számítjuk a pótvizsgázókat, konkrétan a részben éppen a „kék szamurájok" által közéjük száműzött ausztrálokat, akkor a 2018-as vb-mezőny csapatai közül Japán hozta magával a legtöbb győzelmet (13) a selejtezőből. Ráfért a csapatra a korai és zökkenőmentes kijutás, hiszen a 2015-ös kontinensbajnokság rosszul sikerült (címvédőként kiesés a negyeddöntőben). A szövetségnek alighanem kapóra jött Javier Aguirre spanyolországi meggyanúsítása, leváltották a bundaüggyel hírbe hozott kapitányt, kinevezték helyére Vahid Halilhodzicot, és az algériaiakkal 2014-ben kisebbfajta csodát tevő rutinos bosnyák tette is a dolgát.

Korábbi vb-részvételei száma: 5
A legjobb eredménye: nyolcaddöntő (2002, 2010)
A selejtezős mérleg: 77.8% (18/13-3-2/44–7)
Szövetségi kapitány: Vahid Halilhodzic (bosnyák, 65 éves; kinevezés: 2015. március)

COSTA RICA – MARADT BENNÜK ERŐ
A kijutás időpontja:
2017. október 7.

Brazíliában a negyeddöntőig jutottak, ott is vonakodva adták meg magukat a hollandoknak – azóta több figyelem irányul rájuk. Nem rogytak meg ettől, új kapitányuk, a játékosként (1990) és pályaedzőként (2006) egyaránt vb-t járt Óscar Ramírez irányításával dicséretes magabiztossággal teljesítették a vb-selejtezőket – először verték meg oda-vissza az Egyesült Államokat (4–0, 2–0), és kicsikartak egy pontot Mexikótól is –, s az idén leakasztottak egy bronzot az Arany-kupán. Budapestet is érintő őszi európai turnéjuk nem sok sikert tartogatott számukra, de ezúttal több fontos játékosuk nem volt velük, szóval ne sajnáljuk le őket, lehet bennük újra meglepetés.

Korábbi vb-részvételei száma: 4
A legjobb eredménye: negyeddöntő (2014)
A selejtezős mérleg: 66.7% (16/9-5-2/25–11)
Szövetségi kapitány: Óscar Ramírez (52 éves; kinevezés: 2015. augusztus)

OROSZORSZÁG – A KÍSÉRLETEZŐ HÁZIGAZDA

S végül, de nem utolsósorban a házigazdáról. A szbornaja a legutóbbi világbajnokságon és Európa-bajnokságon egyaránt a csoportkörben búcsúzott – egyáltalán: a 2008-as Eb-elődöntő csupán szabályt erősítő kivétel az önálló orosz válogatott állandó csoportkörös búcsúi között. Sztanyiszlav Csercseszov tavaly nyár óta kísérletezik azon, hogy a borítékolhatóan hatalmas elvárásoknak megfelelni képes csapata legyen jövő nyárra, de sem a nyári Konföderációs Kupa (csoportban ragadás), sem a felkészülési mérkőzések nem kecsegtetnek sok jóval. Az idő pedig könyörtelenül fogy.

Korábbi vb-részvételei száma: 10 (a Szovjetunióval együtt)
A legjobb eredménye: 4. hely (1966)
Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov (54 éves; kinevezés: 2016. augusztus)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik