Hiába uralta a meccset, Németország nem tudott nyerni Dánia ellen

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.06.02. 20:50
null
Neuhaus góljával szerzett vezetést a német válogatott, a győzelem viszont nem lett meg (Fotó: AFP)
A német válogatott ugyan vezetett, de nyerni nem tudott a dán csapat ellen Innsbruckban, a két csapat Európa-bajnokságot megelőző felkészülési mérkőzésén.

 

EB 2020, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Németország–Dánia1–1 (0–0)
Innsbruck (Ausztria),
Tivoli Neu, zárt kapuk mögött. V: Weinberger (osztrák)
NÉMETORSZÁG: Neuer – Süle, Hummels, Ginter – Klostermann (Koch, 60.), Neuhaus, Kimmich, Gosens (Günter, 79.) – Gnabry (Volland, 79.), Th. Müller, L. Sané (Hofmann, 86.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
DÁNIA: Schmeichel – Wass (Christiansen, 85.), Kjaer (Jörgensen, 80.), Vestergaard, Maehle – Eriksen, Höjbjerg (Stryger Larsen, 68.), Delaney – Poulsen (Damsgaard, 80.), Braithwaite (Boilesen, 80.), Skov Olsen (Dolberg, a szünetben). Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand
G: Neuhaus (48.), ill. Poulsen (71.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Joachim Löw 193. alkalommal irányította a német válogatottat – és még az is megeshet, hogy csupán négy meccse maradt a 2006-ban kinevezett szövetségi kapitánynak. Ez a 193. meccs két játékos számára már a kezdés előtt különlegessé vált. Mats Hummels és Thomas Müller szolgálatait a 2018-as világbajnoki lebőgés (címvédőként búcsú a csoportkör végén) után, 2018 novemberében köszönte meg Löw, mondván, többé nem számít rájuk a nemzeti tizenegynél. Nos, két és fél év igencsak hullámzó teljesítménye és eredményei után mindketten kezdőként tértek vissza a nationalelfbe.

Az első félidő nem hozott túl sok eseményt. A német válogatott ugyan uralta a játékot, ám mindkét csapaton alaposan érződött, edzésből érkeznek a játékosok, akik nemcsak fáradtak, hanem az Eb előtt másfél héttel a sérülés esélyét is szeretnék minimalizálni. A játék képét jól jellemzi, hogy az első kaput eltaláló gólszerzési kísérletre a 13. percig kellett várni, és az egész játékrészben összesen két ilyen volt – mindkettő német oldalon.

A fordulás után felpörögtek az események, egy balról érkező beadást követően nagy-nagy szerencsével jutott el a labda Florian Neuhausig, aki hat méterről megszerezte a németek vezető gólját (1–0).

A folytatásban Serge Gnabry járt közel az előny növeléséhez, de a dán védelem jól zárt. Ahogyan jól zárta a szöget Kasper Schmiechel is az 54. percben Robin Gosens lövésénél.

A helyzetek száma, a mezőnyben mutatott német dominancia ellenére a 71. percben egyenlíteni tudott Dánia. Christian Eriksentől egyetlen villanás is elég volt, tökéletes ütemben indította Yussuf Poulsent, akit hiába szorított kifelé Mats Hummels, 10-11 méterről Manuel Neuer mellett a hálóba lőtt (1–1).

A folytatásban is maradt a német mezőnyfölény, ám igazi ziccer egyik oldalon sem adódott. Ahogyan négy évvel ezelőtti, eddigi legutóbbi találkozásuk alkalmával, ezúttal is döntetlent játszott egymással a német és a dán válogatott.

Németország öt nap múlva Lettországgal, Dánia négy nap múlva Bosznia-Hercegovinával mérkőzik meg saját Eb-főpróbáján.

 

PERCRŐL PERCRE

90+2. perc: Vége a meccsnek!

90. perc: Kettő perc a tervezett ráadás!

86. perc: Sané jön le a németeknél, Hofmann jön be a helyére.

85. perc: Wass helyén Christiansen folytatja.

84. perc: Kimmich végez el egy szabadrúgást a 16-os bal oldalától, a hosszún Süle jön és fejel méterekkel kapu fölé.

82. perc: Koch sodorja el a 16-oson belül Dolberget, a dánok tizenegyest reklamálnak, a játékvezető továbbot mutat.

80. perc: Három csere a dánoknál, Braithwaite, Kjaer és Poulsen le, Boilesen, Jörgensen és Damsgaard be!

79. perc: Gnabry és Gosens le a németeknél, Volland és Günter jön be.

76. perc: ÚJABB NÉMET KAPUFA! Sané teszi a labdát a jobb szélen felfutó Gosens elé, aki az alapvonaltól erőből centerez, a középmagas labdára Kimmich érkezik a rövidnél, és combbal a bal kapufára pattintja. Marad az egál.

71. perc: EGYENLÍTENEK A DÁNOK! Eriksen ugratja ki tökéletes ütemben a leshatáron mozgó Poulsent, aki Hummels szorításában átveszi, majd kissé kisodródva 10 méterről a kapuba lő! 1–1

69. perc: Neuer könnyelmű, Gintert hozza nehéz helyzetbe, aki fejjel pont a letámadó dánokhoz adja a labdát, Poulsen kerül helyzetbe, Hummels blokkol bravúrosan.

68. perc: Höjbjerg le, Stryger Larsen váltja.

66. perc: Müller indítja Gnabryt a jobb szélen, Kjaer becsúszva ment a szélső elől.

62. perc: Neuer csukafejessel tisztáz a 16-oson kívül az érkező dán támadó elől... 35 évesen is hozza a szokásost.

Ginter húzódott ki szárnyvédőnek.

60. perc: Klostermann le, Koch be.

A német kapuban álló Manuel Neuer ma véd 99. alkalommal a nemzeti tizenegyben.

58. perc: Poulsen fut el a jobbon, középmagasan centerez, Ginter ment az érkező Braithwaite elől. Az ezt követő szöglet veszélytelen.

57. perc: Sané késett egy ütemet és rúgta el az ellenfele bokáját. Sárga.

54. perc: Gosens lő éles szögből, futtából ballal, Schmeichel véd reflexmozdulattal. Kimmich adott neki előtte jó labdát.

53. perc: Remek kontra a németektől, az akció végén viszont Gnabry jobbról érkező beadása magasra sikerül, ezzel pedig oda a lehetőség.

51. perc: Gnabry futott lesre.

48. perc: VEZETNEK A NÉMETEK! Gosens adja be balról, középen Kimmich venné le, kissé elpattan tőle, de némi szerencsével Neuhaus elé került, aki 6 méterről, jobbal a kapu bal oldalába lő! 1–0

46. perc: Egy csere volt a dánoknál, Skov Olsen helyett Dolbeg folytatja.

46. perc: Folytatódik a meccs!

Szünet!

45+1. perc: Vége az első félidőnek!

44. perc: Gnabry kap pontos labdát a 16-os előterében, felgyorsít, befelé húz, majd enyhén jobbról, 17 méterről, ballal a jobb oldali kapufa és a keresztléc találkozását trafálja el. Óriásit csattant a labda...

43. perc: Hosszas előkészületek után Kimmich végzi el a szabadot kissé balról, 17 méterről, pont a sorfalba bombázva a labdát.

41. perc: Sané indítaná Neuhaust, aki hosszan veszi át a 16-os vonalánál, majd rutinosan beakasztja a lábát a védőjébe. Szabadrúgás 17 méterről a németeknek...

37. perc: Kimmich lő 20 méterről, középről, laposan, blokkolják.

35. perc: Kimmich végzi el a szabadot jobbról, a védővonal mögé íveli, három német robban be, sorban emelik a lábukat, de mind le is maradnak a labdáról... veszélyes volt, de nem eredményes.

34. perc: Braitwaite estében elpaskolta a labdát a német támadó elől, a 16-os előteréből, jobbról jön szabadrúgással a német válogatott.

30. perc: A németeknél 60 százalékban volt eddig a labda.

Csepereg az eső...

28. perc: Klostermann húzza meg a jobb szélen, laposan centerez, Neuhaus érkezik, de kifelé veszi át, két igazítás után lágyan aláemel, a hosszún Sané jön, de kissé magasra pattan előtte a labda, így pedig csak kapu fölé tudja perdíteni.

25. perc: Höjbjerg is rendben van, visszatért a pályára.

24. perc: Eriksen végzett el egy szabadrúgást balról, a kaputól jó 27-28 méterre, ígéretesen kanyarodik középre a labda, de Ginter kifejeli.

23. perc: Höjbjerget kell hosszasan ápolni a pálya szélén...

16. perc: Skov Olsen kavargat a jobb szélen, a 16-os és a kapuvonal találkozásához érve beadja, de a hosszún érkező társaknak túl magas...

14. perc: Kimmich íveli be a labdát jobbról, a kaputól jó 30 méterre, tökéletesen vette észre a bemozgó Müllert, aki 7 méterről, kissé balról fejel, pont Schmeichel kezei közé!

12. perc: Neuhaus elé kerül egy lepattanó a 16-os bal csüskénél, a kapu jobb oldalát veszi célba állítgatás nélkül, 20 méterről, Schmeichelnek kell vetődni és védeni a rövid alsónál. Ez az első lövés!

7. perc: A német válogatott hátul passzolgat, így remekül kirajzolódik a három középhátvédes, a Klostermannal és Gosensszel szárnyvédőként kiegészülő felállás.

Ez a 2006-ban kinevezett Joachim Löw 193. mérkőzése a német válogatott kispadján, s akár az is megeshet, hogy csupán négy meccse marad hátra. Az Eb-t követően már biztos, hogy a Bayern München korábbi edzője, Hans-Dieter Flick váltja.

5. perc: Komolyabb akció nélkül telt el az első öt perc.

A németek fehér felsőben, fekete nadrágban és fehér sportszárban, a dánok tiszta pirosban játszanak.

1. perc: Elkezdődött a találkozó!

Hamarosan kezdünk...

A német válogatottból hiányoznak a BL-döntőn részt vett játékosok, Gündogan (Man. City) és Timo Werner, Antonio Rüdiger, Kai Havertz (Chelsea), így viszont rögvest kezdő a 2018 novembere óta először a válogatottban pályára lépő Thomas Müller, illetve Mats Hummels.

Thomas Müller kezdőként tér vissza a német válogatottba (Fotó: AFP)
Thomas Müller kezdőként tér vissza a német válogatottba (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik