Eb-felkészülés: Depay-dupla mentette meg a hollandokat

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.06.02. 22:57
null
Memphis Depay (balra) kétszer egyenlített a skótok ellen (Fotó: AFP)
Hollandia kétszer is hátrányban volt, de Memphis Depay duplájával 2–2-es döntetlent játszott Skóciával a két labdarúgócsapat szerda esti portugáliai felkészülési mérkőzésén. Az ugyancsak az Európa-bajnokságra készülő angol és osztrák válogatott middlesbrough-i meccsét a házigazdák nyerték meg 1–0-ra.

HOLLANDIA–SKÓCIA 2–2

A hollandoknál ezekben a napokban talán az a legizgalmasabb kérdés, hogy a koronavírusos Jasper Cillessen távollétében ki lesz az első számú kapus az Európa-bajnokságon. A holland lapok, a De Telegraaffal az élen, Maarten Stekelenburgra tippelnek, de ha így is lesz, a skótok elleni szerdai, portugáliai felkészülési mérkőzésen Tim Krul kezdett.

Steve Clarke, a skótok szövetségi kapitánya öt potenciális kezdőt (Marshall, O'Donnell, Hanley, McGinn, Adams) elővigyázatosságból a spanyolországi edzőtáborban hagyott, ezzel együtt csapata nem tűnt szedett-vedettnek: kétszer is megszerezte a vezetést – előbb Jack Hendry lőtt szép gólt, a második félidőben pedig a csereember, Kevin Nisbet fejezett be góllal egy pontos ellencsapást.

Hogy a két skót „első gólos” erőfeszítései nem értek győzelmet, az elsősorban egy gyakorlott válogatott gólvágón, Memphis Depayon múlt: a holland támadó az első félidőben remek kapáslövéssel, a meccs végjátékában pedig szabadrúgásból egyenlített – így immár 25 gólnál jár az oranjéban.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

ANGLIA–AUSZTRIA 1–0

A két manchesteri csapat, valamint a Chelsea játékosai egyelőre a múlt heti európai kupadöntők fáradalmait pihenik ki, így Gareth Southgate visszanyúlt a második vonalba – a 17 éves Jude Bellingham személyében újoncot is avatott –, sőt bekerült a kezdőbe Jesse Lingard is, aki kimaradt a 26 tagú Eb-keretből.

Bedobtak egy új fiút a mély vízbe az osztrákok is, méghozzá kapusposzton: noha az osztrák lapok szerint Alexander Schlager lesz Franco Foda első számú kapusa az Eb-n, szerdán a Watford légiósa, az újonc Daniel Bachmann kapott lehetőséget.

Nem lehetett rá panasz, ha sok dolga nem is akadt, csak egy gólt kapott – az 57. percben gyors adogatást követően Bukayo Saka lőtt a kapujába, neki ez volt az első gólja a válogatottban.

Bár az utolsó pillanatokban adódott egyenlítési lehetőségük az osztrákoknak, több gól nem született, Anglia tartalékos csapattal is győzött – aggodalmat legfeljebb az kelthet a soraiban, hogy a végjátékban Trent Alexander-Arnold sérülten bicegett le a pályáról.

A GYŐZTES GÓL

ANGLIA–AUSZTRIA 1–0 (0–0)
Middlesbrough. V:
Visser (belga)
ANGLIA: Pickford – Alexander-Arnold, Coady, Mings (Godfrey, 62.), Trippier – Bellingham, Rice (Ward-Prowse, 62.), Grealish (White, 71.) – Lingard (Watkins, 61.), Kane (Calvert-Lewin, 61.), Saka. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
AUSZTRIA: Bachmann – Dragovic, Hinteregger, Friedl – Lainer (Trimmel, 81.), Baumgartner (Schaub, 62.), Laimer (Grillitsch, 62.), X. Schlager (Baumgartlinger, 81.), Alaba (Schöpf, 72.) – Sabitzer, Kalajdzic (Gregoritsch, 71.). Szövetségi kapitány: Franco Foda
G: Saka (57.)

HOLLANDIA–SKÓCIA 2–2 (1–1)
Faro-Loulé. V:
Vitor Ferreira (portugál)
HOLLANDIA: Krul – Dumfries, J. Timber (Berghuis, 69.), De Vrij (L. de Jong, 82.), De Ligt, Wijndal (Van Aanholt, 69.) – Wijnaldum (Gravenberch, 31.), De Roon, F. de Jong (Klaassen, 31.) – Weghorst (Promes, 69.), Depay. Szövetségi kapitány: Frank de Boer
SKÓCIA: Gordon – Tierney (McKenna, 69.), Hendry, Cooper (Gallagher, 62.), Robertson (Taylor, 69.) – Armstrong, C. McGregor, Turnbull (Gilmour, 81.) – Christie, Dykes (Nisbet, 61.), Forrest (Fraser, 61.). Szövetségi kapitány: Steve Clarke
G: Depay (17., 89.), ill. Hendry (11.), Nisbet (64.)

AUSZTRIA – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK:
Daniel Bachmann (Watford – Anglia), Pavao Pervan (Wolfsburg – Németország), Alexander Schlager (LASK)
VÉDŐK: David Alaba
(Bayern München – Németország), Aleksandar Dragovic (Leverkusen – Németország), Marco Friedl (Werder Bremen – Németország), Martin Hinteregger (Eintracht Frankfurt – Németország), Stefan Lainer (Mönchengladbach – Németország), Philipp Lienhart (Freiburg – Németország), Stefan Posch (Hoffenheim – Németország), Christopher Trimmel (Union Berlin – Németország), Andreas Ulmer (Red Bull Salzburg)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Julian Baumgartlinger (Bayer Leverkusen – Németország), Christoph Baumgartner (Hoffenheim – Németország), Florian Grillitsch (Hoffenheim – Németország), Stefan Ilsanker (Eintracht Frankfurt – Németország), Konrad Laimer (RB Leipzig – Németország), Valentino Lazaro (Mönchengladbach – Németország), Marcel Sabitzer (RB Leipzig – Németország), Louis Schaub (Luzern – Svájc), Xaver Schlager (Wolfsburg – Németország), Alessandro Schöpf (Schalke – Németország)
TÁMADÓK:
Marko Arnautovic (Sanghaj Port – Kína), Michael Gregoritsch (Augsburg – Németország), Sasa Kalajdzic (VfB Stuttgart – Németország), Karim Onisiwo (Mainz – Németország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Franco Foda (német)

HOLLANDIA – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK: Marco Bizot (AZ Alkmaar), Marten Stekelenburg (Ajax), Tim Krul (Norwich City – Anglia)
VÉDŐK: Daley Blind (Ajax), Stefan de Vrij (Internazionale – Olaszország), Joël Veltman (Brighton – Anglia), Matthijs de Ligt (Juventus – Olaszország), Nathan Aké (Manchester City – Anglia), Denzel Dumfries (PSV Eindhoven), Patrick van Aanholt (Crystal Palace – Anglia), Owen Wijndal (AZ Alkmaar), Jurriën Timber (Ajax)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Georginio Wijnaldum (Liverpool – Anglia), Frenkie de Jong (Barcelona – Spanyolország), Davy Klaasen (Ajax), Marten de Roon (Atalanta – Olaszország), Donny van de Beek (Manchester United – Anglia), Ryan Gravenberch (Ajax), Teun Koopmeiners (AZ Alkmaar)
TÁMADÓK: Memphis Depay (Lyon – Franciaország), Quincy Promes (Szpartak Moszkva), Luuk de Jong (Sevilla), Steven Berghuis (Feyenoord), Donyell Malen (PSV Eindhoven), Wout Weghorst (Wolfsburg – Németország), Cody Gakpo (PSV Eindhoven)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Frank de Boer

A C-CSOPORT PROGRAMJA
Június 13., vasárnap, 18.00
Bukarest
Ausztria–Észak-Macedónia
Június 13., vasárnap, 21.00
Amszterdam
Hollandia–Ukrajna
Június 17., csütörtök, 15.00
Bukarest
Ukrajna–Észak-Macedónia
Június 17., csütörtök, 21.00
Amszterdam
Hollandia–Ausztria
Június 21., hétfő, 18.00
Amszterdam
Észak-Macedónia–Hollandia
Június 21., hétfő, 18.00
Bukarest
Ukrajna–Ausztria

ANGLIA – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK: Dean Henderson (Manchester United), Sam Johnstone (West Bromwich Albion), Jordan Pickford (Everton)
VÉDŐK: Trent Alexander-Arnold (Liverpool), Ben Chilwell (Chelsea), Conor Coady (Wolverhampton), Reece James (Chelsea), Harry Maguire (Manchester United), Tyrone Mings (Aston Villa), Luke Shaw (Manchester United), John Stones (Manchester City), Kieran Trippier (Atlético Madrid – Spanyolország),Kyle Walker (Manchester City)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Jude Bellingham (Borussia Dortmund – Németország), Jordan Henderson (Liverpool), Mason Mount (Chelsea), Kalvin Phillips (Leeds), Declan Rice (West Ham United)
TÁMADÓK: Dominic Calvert-Lewin (Everton), Phil Foden (Manchester City), Jack Grealish (Aston Villa), Harry Kane (Tottenham), Marcus Rashford (Manchester United), Bukayo Saka (Arsenal), Jadon Sancho (Borussia Dortmund – Németország), Raheem Sterling (Manchester City)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Gareth Southgate

SKÓCIA – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK: Craig Gordon
(Hearts), David Marshall (Derby – Anglia), Jon McLaughlin (Rangers)
VÉDŐK: Andrew Roberston (Liverpool – Anglia), Grant Hanley (Norwich City – Anglia), Scott McKenna (Nottingham Forest), Kieran Tierney (Arsenal – Anglia), Stephen O'Donnel (Motherwell), Declan Gallagher (Motherwell), Liam Cooper (Leeds United – Anglia), Jack Hendry (Oostende – Belgium), Greg Taylor (Celtic), Nathan Patterson (Rangers)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: John McGinn (Aston Villa – Anglia), Callum McGregor (Celtic), Stuart Armstrong (Southampton – Anglia), Scott McTominay (Manchester United – Anglia), John Fleck (Sheffield United – Anglia), Billy Gilmour (Chelsea – Anglia), David Turnbull (Celtic)
TÁMADÓK: James Forrest (Celtic), Ryan Christie (Celtic), Ryan Fraser (Newcastle United – Anglia), Lyndon Dykes (QPR – Anglia), Ché Adams (Southampton – Anglia), Kevin Nisbet (Hibernian)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Steven Clarke

A D-CSOPORT PROGRAMJA
Június 13., vasárnap, 15.00
London
Anglia–Horvátország
Június 14., hétfő, 15.00
Glasgow
Skócia–Csehország
Június 18., péntek, 18.00
Glasgow
Horvátország–Csehország
Június 18., péntek, 21.00
London
Anglia–Skócia
Június 22., kedd, 21.00
Glasgow
Horvátország–Skócia
Június 22., kedd, 21.00
London
Csehország–Anglia
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik