Eb 2020: Nem azon a szinten játszottunk, ahol jelenleg tartunk – Fernando Santos

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.06.10. 09:58
null
Fernando Santos szerint a portugál válogatott csapategysége erős (Fotó: AFP)
Négygólos győzelemmel hangolt a magyar válogatott elleni Eb-mérkőzésre Portugália. A találkozó után a nemzeti csapat szövetségi kapitánya, Fernando Santos az újságírók kérdésére elmondta, hogy nem biztos abban, hogy ezzel a kezdővel áll majd ki Magyarország ellen.

 

„Jól játszottunk, de nem volt annyira különleges a játékunk, bár a támadásunk és a védekezésünk is jól működött. Ha minden jól megy, akkor már az első 25 percben három gólt lövünk. Kevés rossz passzunk volt, uraltuk a játékot, azonban nem volt nagy az intenzitásunk. Az első játékrészben így nem azon a szinten játszottunk, ahol egyébként már tartunk" – nyilatkozta a mérkőzést követően a portugál szövetségi kapitány. Hozzátette, hogy a végén ismét jó formába kerültek, így teljesíteni tudták azt, amit elterveztek, viszont még van miben fejlődniük.

Az újságírók Cristiano Ronaldo helyzetéről is kérdezték a trénert, aki elmondta, hogy a világsztár nem tűnik nyugtalannak a torna előtt, bár még nem beszélt vele erről.

A fejlődéssel kapcsolatban kiemelte, hogy rengeteg rossz passza volt a csapatnak a mérkőzés egyes szakaszaiban. „Az Európa-bajnokságon nehezen tudunk majd helyzeteket kialakítani, de megvan a tudásunk ahhoz, hogy meg tudjuk csinálni. Most a maradék időben pihennünk kell és fejben is felkészülni a tornára. Nagyon erős a csapategység, nincsenek kétségeim afelől, hogy a játékosok fejben és lélekben is jól vannak."

A Magyarország elleni nyitómérkőzésről csupán annyit mondott Fernando Santos, hogy nem biztos abban, hogy hasonló kezdőt fog kiküldeni a pályára, mint Izrael ellen. „Meglátjuk, hogy mi fog történni" zárta gondolatait a szakember.

Portugália június 15-én Budapesten kezdi meg az Európa-bajnokságot Magyarország ellen.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik