Eb 2020: Magyarország nagy futballnemzet, jó játékosokkal – Lucas Hernández

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2021.06.17. 15:55
null
Lucas Hernández nem becsüli le a magyar válogatottat (Fotó: AFP)
Megtartotta első magyarországi sajtótájékoztatóját a szerda este hazánkba megérkező francia válogatott. A virtuális eseményen a Németország elleni diadal (1–0) egyik hőse, az öngólt vétő Hummelsnek „gólpasszt” adó Lucas Hernández állt a mintegy ötven újságíró rendelkezésére. A 25 éves balhátvéd elárulta, a győztes találatot megelőző támadásvezetés tudatos, sokat gyakorolt figura volt.

 

„Miután Paul Pogba remek keresztlabdával szolgált ki, az volt a szándékom, hogy nagy erővel középre lőjem a labdát – mondta Lucas Hernández. Sokat gyakoroltuk ezt a játékelemet, s lám, kifizetődött, öngól lett belőle. Ugyan ritkán veszem ki a részem a gólokból, nem örültem látványosan a találatnak – igyekeztem a leendő német rohamokra koncentrálni, továbbra is a védőmunkámra akartam összpontosítani. Nagy küzdő vagyok, mindent kiadok magamból a meccseken, ahogyan a csapattársaim is a maximumra törekednek. Motiváltnak érzem a társaságot, szeretnénk eljutni a döntőig, és úgy érzem, jó úton járunk. A kétezer-tizennyolcas világbajnok csapathoz képest vannak új játékosok a keretben, de a csapatszellem ugyanolyan jó maradt. A hátralévő meccseinken agresszívnak, egységesnek kell maradnunk, s ha csapatszinten védekezünk és támadunk, megkönnyíthetjük a helyzetünket.”

A Bayern Münchent erősítő védő elmondta, nagyon várja már, hogy telt ház előtt lépjen pályára Budapesten, rég játszott tömött lelátók előtt. A Nemzeti Sport kérdésére azt is elárulta, milyen benyomásokat szerzett a magyar válogatottról, s két magyar válogatott játékosról, Szalai Ádámról és Sallai Rolandról is szót ejtett.

„Magyarország nagy futballnemzet, jó játékosokkal. Erős és agresszív csapatnak ismertem meg, amely keményen védekezik, kevés területet hagy az ellenfeleknek. Nagyon koncentrálnunk kell, hiszen hátul remekül teljesített Portugália ellen, játékosai nyolcvan percig kiválóan futballoztak, tartották magukat – ez is rávilágít arra, hogy masszív, erős együttes. Ismerem a Bundesligában szereplő magyar labdarúgókat, láttam már őket játszani. Biztos lehetek benne, hogy túl akarnak járni az eszünkön, úgyhogy oda kell figyelnem ellenük.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
Június 19., szombat:

F-CSOPORT
15.00: MAGYARORSZÁG
–Franciaország, Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: Portugália-Németország, München (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik