Eb 2020, D-csoport: ír–svájci döntetlen; Dánia hatot vágott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.05. 22:52
null
McGoldrick (9) fejese pontot ért az íreknek (Fotó: afp)
Svájc főleg a második játékrészben volt nagy fölényben Írországban az Európa-bajnoki selejtező D-csoportjának 5. fordulójában, de csak egy gólt szerzett Schär révén, amire McGoldrick válaszolt. A csoport másik mérkőzésén Dánia 6–0-ra nyert Gibraltáron.

 

A csoport rangadóján két veretlen válogatott, a vesztett pontok tekintetében ugyanúgy álló Írország és Svájc találkozott. A hazai íreknek plusz két meccsük miatt volt 6 ponttal többjük, de a svájciakkal eddig éppenséggel nem találkoztak. Az első félidőben a vendégek játszottak fölényben, a kaput viszont mindkét csapat egy-egy alkalommal találta el – gól nem született.

A második játékrész elején magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a svájciak, sorra dolgozták ki a helyzeteket, és a 74. percben jött a gól is, amikor Fabian Schär szépen kijátszott akció végén megszerezte a vezetést. Alig tíz perccel később a semmiből jött az egyenlítés: David McGoldrick öt méterről fejelt a kapuba. Hiába nyomott Svájc, nem tudott újabb gólt szerezni, így csak egy pontot szerzett (1–1).

A Tottenham középpályásáról, Christian Eriksenről szólt a csoport másik találkozója: a 6. percben előbb mesterien tekerte Robert Skov fejére a labdát, a 34. percben egy büntetőt is gólra váltott, így a papírformának megfelelően 2–0-ra vezetett Dánia a félidőben Gibraltáron. Nem kellett sokat várni a szünet után, hogy Eriksen ismét gólt szerezzen 11-esből, a 69. percben pedig Delaney növelte szép lövéssel a különbséget (0–4). És ezzel még nem volt vége: Gytkjaer előbb bevágott egy kipattanót, majd Schöne passzát is gólra váltotta, Dánia így 6–0-s győzelmet aratott.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
5. FORDULÓ
D-CSOPORT
Írország–Svájc 1–1
(McGoldrick 85., ill. Schär 74.)
Gibraltár–Dánia 0–6
(Skov 6., Eriksen 34., 50. – mindkettő 11-esből, Delaney 69., Gytkjaer 74., 78.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Írország 5 3 2 6–2 +4 11
2. Dánia 4 2 2 15–5 +10 8
3. Svájc 3 1 2 6–4 +2 5
4. Grúzia 4 1 3 4–8 –4 3
5. Gibraltár 4 4 0–12 –12 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik