Eb 2020: az angolok nem hagyják annyiban a rasszista bekiabálásokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.26. 11:30
Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya, valamint több játékosa szerint rasszista bekiabálásokat hallottak a hétfői, Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőn, amelyen Anglia 5–1-re diadalmaskodott.

Southgate a podgoricai találkozó után a Sky Sportsnak azt nyilatkozta, amikor Danny Rose a meccs hajrájában sárga lapot kapott, egyértelműen rasszista bekiabálásokat hallott a lelátóról. A kapitány szerint az UEFA-ellenőröknek is hallania kellett. Southgate jelezte, az angol szövetség jelenti az esetet.

Callum Hudson-Odoi (Chelsea) – aki először volt kezdő a válogatottban – azt mondta, az ötödik angol gól ünneplése közben öngyújtóval dobták meg őket a hazai drukkerek.

A végeredményt beállító Raheem Sterling gólörömével a rasszista nézőknek üzent.

„Ez a legjobb módja, hogy elhallgattasd az irigyeket (igen, a rasszistákra gondolok)” – írta a közösségi oldalán a Manchester City sztárja.Sky Sportsnak azt nyilatkozta, amikor Danny Rose a meccs hajrájában sárga lapot kapott, egyértelműen rasszista bekiabálásokat hallott a lelátóról. A kapitány szerint az UEFA-ellenőröknek is hallania kellett. Southgate jelezte, az angol szövetség jelenti az esetet.

Callum Hudson-Odoi (Chelsea) – aki először volt kezdő a válogatottban – azt mondta, az ötödik angol gól ünneplése közben öngyújtóval dobták meg őket a hazai drukkerek.

A végeredményt beállító Raheem Sterling gólörömével a rasszista nézőknek üzent.

„Ez a legjobb módja, hogy elhallgattasd az irigyeket (igen, a rasszistákra gondolok)” – írta a közösségi oldalán a Manchester City sztárja.

Raheem Sterling on Twitter

Best way to silence the haters (and yeah I mean racists) #2019 #getsomeeducation



A 49-szeres válogatott támadó a meccs után azt nyilatkozta, reméli, súlyosan – például zárt kapus mérkőzéssel – bünteti meg az UEFA a montenegróiakat. Sterling szerint a rasszisták csak így tanulhatnak az esetből.

FRISSÍTÉS, 15.00:

Az UEFA kora délután bejelentette, hogy fegyelmi vizsgálatot indít a podgoricai mérkőzésen történtek miatt. A vizsgálat elindításáról beszámoló AFP hírügynökség kiemeli, hogy októberben Romániának kellett rasszista megnyilvánulások miatt egy zárt kapus mérkőzést játszani, miután a Szerbia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen a román drukkerek a magyarokat sértő rigmusokat énekeltek a lelátón.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
A-CSOPORT
Montenegró–Anglia 1–5 (Vesovics 17., ill. M. Keane 30., Barkley 39., 59., Kane 71., Sterling 81.)
Koszovó–Bulgária 1–1 (Zeneli 61., ill. Bozsikov 39.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 2 2 10–1 +9 6
2. Bulgária 2 2 2–2 0 2
3. Koszovó 1 1 1–1 0 1
4. Montenegró 2 1 1 2–6 –4 1
5. Csehország 1 1 0–5 –5 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik