Eb 2020: a pótselejtező előtt megváltak Prosineckitől

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.11.27. 14:42
null
Már nem Prosinecki a bosnyák szövetségi kapitány (Fotó: AFP)
A bosnyák labdarúgó-szövetség (NFSBIH) nem hosszabbította meg Robert Prosinecki szövetségi kapitány szerződését, így a horvát szakember távozik a válogatott éléről – árulta el a szervezet alelnöke, Milorad Sofrenic a Faktor nevű bosnyák lapnak.

 

Robert Prosineckit 2018 januárjában nevezték ki a bosnyák válogatott szövetségi kapitányának (előtte három évig az azeri nemzeti csapatot irányította), a 2020-as Eb-selejtezősorozat végéig szóló szerződést kötöttek vele. A közös kaland remekül kezdődött, hiszen Bosznia-Hercegovina megnyerte csoportját a Nemzetek Ligája B-divíziójában, ezzel feljutott a legjobbak közé. A nemrég véget ért Európa-bajnoki selejtezősorozatban viszont csak a negyedik lett a válogatott Olaszország, Finnország és Görögország mögött. A bosnyák szövetség az eredmények láttán nem hosszabbított az 50 éves horvát edzővel.

„Megszüntettük az együttműködést Robert Prosineckivel. Kedden este személyesen tárgyaltunk vele, és közös nevezőre jutottunk abban, hogy külön utakon folytatjuk” – mondta a Faktornak Milorad Sofrenic, a bosnyák szövetség alelnöke.

Prosinecki – aki 23 mérkőzésen 10 győzelmet, hat döntetlent és hét vereséget könyvelhetett el – utódját egyelőre nem nevezték meg, sajtóhírek szerint a válogatottat korábban öt évig irányító és a 2014-es világbajnokságra vezető Safet Susic lehet a régi-új szövetségi kapitány.

A bosnyákok a magyar válogatotthoz hasonlóan érdekeltek lesznek a március Eb-pótselejtezőn: az elődöntőben Észak-Írországgal találkoznak, sikerük esetén a Szlovákia–Írország párharc győztesével vívhatnak a kontinenstornán való részvételért.

EB 2020, NL-PÓTSELEJTEZŐ
B-LIGA

20.45: Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország
20.45: Szlovákia–Írország
DÖNTŐ, MÁRCIUS 31., KEDD
20.45:
Bosznia-Hercegovina/Észak-Írország–Szlovákia/Írország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik