Eb 2020: „A magyarok jó munkát végeznek, remekül dolgoznak”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.04. 21:13
Martin Kallen, a nyári labdarúgó Európa-bajnokság szervezőbizottságának elnöke úgy vélte, akkor lehet elégedett, ha nem kell beszélni a szervezésről, csak a futballról.

„Mindig két csapat áll szemben egymással, mind a ketten játszani, és főleg győzni akarnak. Természetesen a szervezésnek megfelelőnek kell lennie. Tehát ha egy bajnokságot úgy bonyolítunk le, ahogy mi azt elképzeltük, és a szurkolók is elégedettek, akkor az nekünk is elégedettségre ad okot” – mondta az M1 aktuális csatornának a svájci sportvezető a kontinensviadal rajtja előtt száz nappal.„Mindig két csapat áll szemben egymással, mind a ketten játszani, és főleg győzni akarnak. Természetesen a szervezésnek megfelelőnek kell lennie. Tehát ha egy bajnokságot úgy bonyolítunk le, ahogy mi azt elképzeltük, és a szurkolók is elégedettek, akkor az nekünk is elégedettségre ad okot” – mondta az M1 aktuális csatornának a svájci sportvezető a kontinensviadal rajtja előtt száz nappal.

Kallen szerint két fontos tényező vezetett oda, hogy Magyarország társrendezője lehet a 12 ország egy-egy stadionjában sorra kerülő Eb-nek: egyrészt az MLSZ, amely sosem mondott le a pályázat adta lehetőségekről, és jelen esetben „erős pályázattal is jelentkezett”, valamint a magyar kormány, amely biztosította egy új nemzeti stadion megépítésének feltételeit, anyagi hátterét.

„A magyarok jó munkát végeznek, remekül dolgoznak, jó infrastruktúrát építettek ki. Mindemellett megvan az akarat és a motiváció, hogy a magyarok bizonyítsák a világnak, hogy igenis jó szervezők” – mondta Kallen arra vonatkozóan, hogy tavaly a női Bajnokok Ligája döntője volt Budapesten, jövőre Szlovéniával közösen az U21-es Európa-bajnokság házigazdája lesz Magyarország, s 2022-ben az Európa-liga fináléját rendezik a Puskás Arénában.

A nemzeti stadionról megemlítette, hogy már volt szerencséje személyesen meglátogatni, ugyanis jelen volt a tavaly novemberi megnyitón is.

Kallen kiemelte, abban bízik, hogy az eddigi hét mellett további egy vagy két rendező ország a pótselejtezőn még kivívja részvételét az Eb-re, mert „egészen más egy nemzet motivációja, ha saját csapata részt vesz az eseményen, többet foglalkoznának a témával, többet írnának róla”.

A márciusi pótselejtezőkön négy társházigazda érintett, köztük Magyarország. Az egyedüli rendező, amely már biztosan saját csapata nélkül ad otthont a tornának, az Azerbajdzsán.

A főszervező azt is felelevenítette, hogy a különleges rendezés az Eb 60. évfordulójára még a korábbi elnök, Michel Platini ötlete volt, aki a végrehajtó bizottságot is meg tudta győzni kezdeményezéséről.

„Egész Európa részese lesz ennek az ünnepnek. Mi készen állunk, sokat dolgoztunk. Az országos szövetségek is mindent megtettek az ügy érdekében, a csapatok örömmel fogadták az új lebonyolítást, és várjuk, hogy június 12-én Rómában elkezdődjön, és július 12-ig, a londoni döntőig elkápráztasson bennünket az Eb. Én nem látok semmiféle akadályt, ami a szervezést illeti” – jelentette ki Kallen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik