Eb 2020: a kiesés után távozik a holland kapitány – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.06.29. 16:55
null
Frank de Boer kevesebb mint egy évig vezethette az oranjét (Fotó: AFP)
Frank de Boer távozik Hollandia labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitányi posztjáról – jelentette be a Holland Királyi Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján.

 

Hollandia Csehország elleni meglepetésszerű vereségét (0–2) és Eb-nyolcaddöntőbeli kiesését követően Frank de Boer szövetségi kapitány és az ország szövetségének képviselői közösen állapodtak meg a szerződésbontásról.

A holland szövetség honlapjának beszámolója szerint a válogatott irányítását 2020 szeptemberében átvető De Boer gárdájának legalább a negyeddöntőt el kellett volna érnie az Európa-bajnokságon ahhoz, hogy a szövetségi kapitány a jövőben is nemzete csapata élén dolgozhasson. Mivel ez nem sikerült, az 51 éves szakvezető maga jelezte a KNVB-nek távozási szándékát, amit elfogadtak.

„Tisztában voltam a nyomással, amely rám nehezedett a kinevezésem pillanatától fogva. A rajtunk levő elvárások most csak tovább növekedtek, és ez nem egészséges helyzet így sem magam, sem a csapat számára egy olyan fontos pillanatban, mint a jelenleg is zajló világbajnoki kvalifikáció – világított rá távozása körülményeire De Boer. – Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, elsősorban a szurkolóknak és a játékosoknak.”

Az 51 éves tréner – aki játékosként 112-szer szerepelt hazája válogatottjában – tavaly szeptemberben vette át a holland nemzeti együttes irányítását úgy, hogy az eredeti megbízatása 2022 végéig szólt. A távozó kapitány vezetésével a hollandok 15 mérkőzésből nyolcat nyertek meg.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
NYOLCADDÖNTŐ
HOLLANDIA–CSEHORSZÁG 0–2 (0–0)

Budapest, Puskás Aréna, 52 834 néző. Vezette: Karaszjov (orosz)
HOLLANDIA: Stekelenburg – Dumfries, De Vrij, De Ligt, Blind (Timber, 81.), Van Aanholt (Berghuis, 81.) – F. de Jong, Wijnaldum, De Roon (Weghorst, 73.) – Depay, Malen (Promes, 57.). Szövetségi kapitány: Frank de Boer
CSEHORSZÁG: Vaclík – Coufal, Celustka, Kalas, Kaderábek – Holes (Král, 85.), Soucek, Masopust (Jankto, 79.), Barák (Sadílek, 90+2.), Sevcík (Hlozek, 85.) – Schick (Krmencík, 90+2.). Szövetségi kapitány: Jaroslav Silhavy
Gólszerző: Holes (68.), Schick (80.)
Kiállítva: De Ligt (55.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

EB 2020: AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia 0–4
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria 2–1 – h. u.
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország 0–2
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália 1–0
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország 3–5 – h. u.
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc 3–3 – 11-esekkel: 4–5
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország (44. mérk.)
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna (43. mérk.)
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
Svájc–Spanyolország (45. mérk.)
Július 2., péntek, 21.00
München
Belgium–Olaszország (46. mérk.)
Július 3., szombat, 18.00
Baki
Csehország–Dánia (47. mérk.)
Július 3., szombat, 21.00
Róma
43. mérk. győztese–44. mérk. győztese (48. mérk.)
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
46. mérk. győztese–45. mérk. győztese
Július 7., szerda, 21.00
London
48. mérk. győztese–47. mérk. győztese
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
az elődöntő győztesei
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik