F1: Vettelt az se zavarná, ha Leclerc idiótának nevezné

Vágólapra másolva!
2019.09.26. 17:11
null
Sebastian Vettel csapattársát megelőzve végzett az első helyen Szingapúrban (Fotó: AFP)
A Szingapúrban diadalmaskodó Sebastian Vettel Szocsiban elárulta, miért nem tulajdonít nagy jelentőséget Charles Leclerc csapatrádiós panaszkodásának. Úgy érzi, a történtek nem mérgezik meg kettejük viszonyát.

 

– Nagy kő esett le a szívéről a szingapúri győzelemmel?
– Az eredmény természetesen nagyszerű volt, és igen, jót tett, hogy ismét felállhattam a dobogó tetejére – mondta Sebastian Vettel a Ferrari csütörtöki sajtótájékoztatóján Szocsiban.

– Ezúttal jóval visszafogottabban ünnepelt a csapatrádión, mint korábban. Miért?
– Először is elfelejtettem bekapcsolni a rádiót, amikor átszeltem a célvonalat... Tényleg! Aztán, amikor észrevettem, már késő volt. De ezt követően is először olaszul beszéltem – nem tudom, mennyit játszottak le ebből a közvetítésben. A hétvége előtt voltak, akik azt kérdezték, mit éneklek majd a rádióban, ha nyerek, de egyszerűen semmi sem ugrott be. Lehet, hogy annyira gondolkodtam a győzelmi dalon, hogy ezért voltam csendesebb, a gondolataimban elmélyülve...

– Milyen érzésekkel hagyta el a pályát?
– Jó érzés volt – nyilván jobb, mint amikor Monzából távoztam... Mindig felemelő, amikor az ember jó napot zár, és ura a saját helyzetének. Összességében nagyon jó hétvége volt. A szombattal annyira nem voltam elégedett, mert úgy éreztem, többet is kihozhattam volna az időmérőből, de a folytatás nagyon jól sikerült. A hazafele úton viszont nagyon fáradt voltam, szóval hamar elaludtam.

– Abból a szempontból is fontos volt ez a diadal, hogy ne süllyedjen a kettes számú pilóta szerepkörébe?
– Sohasem éreztem magam kettes számúnak, nincs is értelme ezen gondolkodni. Minden egyes alkalommal a legjobbat próbálom nyújtani az autóban ülve, ami egyszer jó eredményhez vezet, másszor kevésbé. Amikor kevésbé, akkor igyekszem megérteni, mi történt, és javulni, ilyen egyszerű. Nem szeretem túlkomplikálni a dolgokat, ezért Szingapúrban nem gondoltam a monzai eseményekre, kizárólag a versenyre koncentráltam.

– Milyen reakciók érkeztek a rajongóktól?
– Jó érzés volt, hogy az elmúlt hetekben az általános vélekedéssel ellentétben a szurkolók éreztették velem, hogy mögöttem állnak és velem vannak. Elég régóta itt vagyok az F1-ben, de még mindig nehezemre esik elhinni, hogy az emberek rajonganak értem, és odafigyelnek rám. Jó érzés volt, hogy az elmúlt hetekben, amikor nem mentek olyan jól a dolgaim, rengeteg támogató üzenetet, kézzel írt levelet kaptam. A dolgokat az is más megvilágításba helyezi, amikor a szurkolók saját élettapasztalataik alapján biztatnak.

– A spái és monzai erős teljesítményre mindenki számított, de a paddockot szinte sokkolta a Ferrari szingapúri kettős győzelme. Mostantól minden pályán felvehetik a versenyt a Mercedesszel?
– Nem is tudom. Papíron ez a pálya talán nem annyira fekszik nekünk, de már múlt héten is mondtam, hogy nem papíron versenyzünk. Nyilván nagy önbizalmat adott a szingapúri siker, mert nem számítottunk ilyen erős teljesítményre. A fejlesztések nagyon jól beváltak, ezért azt reméljük, itt is harcolhatunk a pole-ért és a győzelemért. Továbbra is úgy érezzük, jobban kell teljesítenünk, de legalább az első lépést megtettük.

– Ez volt a várva várt áttörés?
– Kiváló eredményt értünk el Szingapúrban – különösen annak fényében, hogy az ilyen típusú pályákon idén nem nyújtottunk megfelelő teljesítményt. Fontos volt, hogy még jobban megértettük az autónkat, és így láthatjuk, milyen irányba kell tovább haladnunk. Tehát az eredményen kívül is sok pozitívum volt, jó irányba tartunk, de helytelen lenne rögtön azt gondolni, hogy innentől mindenhol simán nyerünk. A Mercedes eddig minden pályán esélyes volt a győzelemre, tehát ő az etalon, ezt a szintet kell elérnünk.

SZAVAZÁS

Ki nyeri meg a hétvégi Formula–1-es Orosz Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– Milyen fejlesztések játszottak szerepet az előrelépésben?
– Szingapúrban sikerült nagyobb leszorítóerőt generálni, ennek pozitív kihatása volt a vezethetőségre és a gumikezelésre is. Nagyon pozitív volt, hogy ezúttal nem vesztettünk annyit a kanyarokban, de vasárnap szerintem a Mercedes versenytempója jobb volt.

– Csapattársa, Charles Leclerc a verseny közben a rádión igazságtalannak nevezte a Ferrari stratégiáját, amely önnek kedvezett. Megbeszélték a dolgot?
– Összességében véve túl sokat magyaráznak bele a rádióüzenetekbe. Ha a futballistákat is bemikrofonoznák, és minden egyes szavukat kielemeznék az adott játékhelyzetekben... Szóval nincs értelme ezen lovagolni. Teljesen természetes, hogy az ember érzelmesebb versenyzés közben, szóval engem az sem érdekelne, ha valaki idiótának nevezne vezetés közben. Ez a játék része. Charles nyilvánvalóan nyerni akart, és teljesen érthető, hogy csalódott volt, amikor látta, mögém került. Én ugyanígy reagáltam volna. Ha nem így lenne, az azt jelentené, hogy nem is érdekel igazán, amit csinálsz.

– Megmérgezheti a kapcsolatukat ez az esemény?
– Szerintem nem. Mindketten keményen űzzük-hajtjuk a másikat, de a dobogó tetején csak egy hely van. Ha nem te nyersz, nyilván csalódott vagy, de ez a sportág jellegéből fakad. A Ferrariért versenyzünk, amely az F1 legnagyobb csapata. A verseny után a rádióban is mondtam, hogy a Ferrari nagyobb nálam, nagyobb nálunk, még Michael Schumachernél is nagyobb volt. Mindig a csapatérdek az első.

Az Orosz Nagydíj programja péntek 10 órakor veszi kezdetét az első szabadedzéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik