Vettel biztos benne, hogy tanul a hibákból

2010.09.03. 17:41
null
Vettel biztos benne, hogy tanul a hibákból (Fotó: Action Images)
Címkék
Sebastian Vettel, a Formula–1-ben szereplő Red Bull német pilótája biztos benne, hogy ki fog tudni kerülni abból a kisebb hullámvölgyből, amelybe a Belga Nagydíjon került, és megerősödve folytathatja a küzdelmet a vb-címért.

Mint ismert, Vettel a legutóbbi két futamon több hibát is elkövetett, aminek következtében kissé lemaradt a vb-pontversenyben élen álló Lewis Hamilton és Mark Webber mögött. A Hungaroringen a biztonsági autó mögött hibázott, míg Spában „kiütötte" az egyik kanyarban az előtte haladó Jenson Buttont.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHE

A Red Bull pilótája ennek ellenére előre tekint, és biztos benne, hogy megerősödve fog kikerülni ebből az időszakból:

„A Formula–1 egy nagy show, ha minden jól megy, te vagy a legjobb, míg ha hibázol, és sokan nem értik, miért, már idiótának néznek. A legfontosabb, hogy én tudom az igazságot" – kezdte Vettel a német Auto Bildnek adott nyilatkozatát.

„Magyarországon 'elaludtam' a biztonsági autó mögött, és hibáztam. Spában, amikor megpróbáltam elmenni Button mellett, szintén elkövettem egy hibát. De nem szégyellem ezeket elismerni. Nem vagyok rájuk büszke, de nem tudok már változtatni, a végén csak jobb pilóta lehetek, ha tanulok ezekből" – folytatta.

„Bár vannak gondjaink a csapatnál, így is sok pontot gyűjtöttünk az idén. És nem azért, mert annyira szerencsések lennénk, hanem mert erős a csomagunk. Nem aggódom magam miatt, tudom, hogy jók vagyunk, és meg fogom szerezni a vébécímet az év végén" – zárta mondandóját Vettel.

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁK
  1. Lewis Hamilton182 pont
  2. Mark Webber179
  3. Sebastian Vettel151
  4. Jenson Button147
  5. Fernando Alonso141
  6. Felipe Massa109
  7. Robert Kubica104
  8. Nico Rosberg102
  9. Adrian Sutil45
10. Michael Schumacher44
11. Rubens Barrichello30
12. Kobajasi Kamui21
13. Vitalij Petrov19
14. Vitantonio Liuzzi13
15. Nico Hülkenberg10
16. Sébastien Buemi7
17. Pedro de la Rosa6
18. Jaime Alguersuari3
  
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault330
2. McLaren-Mercedes329
3. Ferrari250
4. Mercedes146
5. Renault123
6. Force India-Mercedes58
7. Williams-Cosworth40
8. Sauber-Ferrari 27
9. Toro Rosso-Ferrari
 10

 

Legfrissebb hírek

Csak rossz hétvégéje volt a Győrnek, vagy ennél nagyobb a baj?

Kézilabda
39 perce

A spanyolok magabiztosan nyertek a magaslaton a világbajnokság főpróbáján

Foci vb 2026
56 perce

A Bernabéuban járt XIV. Leó pápa, a Real Madrid az ő nevével árul mezt

Spanyol labdarúgás
1 órája

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
1 órája

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
2 órája

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik