Több milliárd forintért vihető a McLaren különleges autója – képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.02. 19:05
null
(Fotó: McLaren Automotive)
A brit McLaren piacra dobott egy igazi szuperautót, amit most bárki megvehet – nyilvánvalóan tetemes összegért.

Az 1993 és 1998 között gyártott típusból összesen 64 darab készült, a most megvételre kínált példány az egyik utolsó, amelynek ráadásul sohasem volt még magánszemély a tulajdonosa, így a jelenlegi lehetőség egészen rendkívüli.

Annak ellenére, hogy maga a kocsi már 18 éves, mindössze 2800 mérföld van benne, 627 lóerős, 6.1 literes, V12-es motor hajtja, a végsebessége pedig eléri a 242.8 mérföld/órát (körülbelül 388 km/óra), ami mind a mai napig a világ valaha volt egyik leggyorsabb autójává teszi.

Árat egyelőre nem lehet tudni, ám a hasonló üzleteket figyelembe véve biztosak lehetünk benne, hogy nem lesz olcsó mulatság a szuperkocsi megvásárlása.

Az angol színész, Rowan Atkinson kétszer is összetört, hasonló kaliberű autója 12.24 millió dollárért (körülbelül 3,4 milliárd forint) kelt el tavaly nyáron, míg nem sokkal később egy szintén 1998-as F1 jármű 13.75 millió dollárért cserébe talált gazdára.

 

(Fotó: McLaren Automotive)
(Fotó: McLaren Automotive)

 

(Fotó: McLaren Automotive)
(Fotó: McLaren Automotive)

 

(Fotó: McLaren Automotive)
(Fotó: McLaren Automotive)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik