Räikkönen és Vettel az új Villám McQueen, ismét torpedózott az orosz

Vágólapra másolva!
2017.07.17. 18:08
Mint arról korábban beszámoltunk, Lewis Hamilton végig vezetve megnyerte a Formula–1-es Brit GP-t, csapattársa, a 9. helyről rajtoló Valtteri Bottas zárt másodikként, míg harmadiknak Kimi Räikkönen ért célba. Jöjjenek most a hétvége leghumorosabb, benzingőzszagú mémjei! Villám McQueen, vudubaba, orosz nehéztüzérség...

Lewis Hamiltontól volt hangos a brit sajtó, ugyanis a világbajnok sok szurkolóját magára haragította, amiért – egyedüli F1-pilótaként – nem vett részt a Londonban rendezett helyi „Nagy Futamon”.

A 32 éves versenyző elmondása szerint Görögországban pihent, mert szüksége volt egy kis nyugalomra a feszített tempó közepette. Mindenesetre győzelme kiváló válasz volt kritikusainak, a közönség pedig így ünnepelte őt a futam után.


S hogy mit csinált eközben Bottas és Räikkönen? Igazi finn módjára buliztak!



A viadal utáni interjúztató most először Jenson Button, korábbi F1-es klasszis volt. Humorosan meg is jegyezte, ez az első alkalom, amikor a Brit Nagydíjon a dobogóra léphetett. Bizony, az öreg Jenson még 2009-ben, amikor világbajnok lett, akkor is csak a 6. helyen ért célba Silverstone-ban. De most megtört a jég, felállt a pódiumra!



Azok a boldog szép napok... Amikor a Ferrari finn pilótája ott van az első háromban...

Iszik vagy vezet? Ön dönt! (Kivéve, ha finn állampolgár!)

A verseny utolsó néhány köre egy képben... Érthető Räikkönen csalódottsága, hiszen ha nem megy gallyra a bal első gumi, másodikként ért volna célba. Mondjuk, vajon akkor is ekkora vigyort véltünk volna felfedezni az arcán?!

Na jó, mehetek már haza?

Egyébként így legalább hasonlított az olasz szekér a hétszeres Szelep-kupa-győztes Villám McQueenre. És mily véletlen, a mesebeli sztárnak éppen Owen Wilson az eredeti hangja. Naná, hogy ő is ott volt a futamon.

Villám McQueen, vagyis Owen Wilson (Fotó: AFP)
Villám McQueen, vagyis Owen Wilson (Fotó: AFP)

Danyiil Kvjat torpedóként ütötte ki csapattársát, a spanyol Carlos Sainzot. Bakiban is galibát okozott a másik Toro Rossóban ülő kollégájának az orosz, Ausztriában pedig Fernando Alonso és Max Verstappen versenyének vetett véget.

A mostani eset videón:

A hétvégén történt komoly, nem humoros dolog is. Lewis Hamilton meghívására kilátogatott a versenyre Billy Monger, aki néhány hónapja szenvedett súlyos balesetet az F4-ben, majd mindkét lábát amputálni kellett. Láthatóan boldog volt, hogy a Mercedes csapatánál figyelhette az eseményeket.

Az angol ötödször nyert a Brit Nagydíjon, ezzel a futam örökranglistáján utolérte Jim Clarkot és Alain Prostot.

Ez volt az ötödik grand slamje is (rajt–cél győzelem a pole-ból és leggyorsabb kör), amivel utolérte Michael Schumachert és Alberto Ascarit, s már csak Jim Clark áll előtte 8 tökéletes versennyel. (A jelenlegi mezőnyből Vettelnek négy, Alonsónak egy ilyen futama volt eddig.)

A 18 éves Billy Monger (balra) így örült Hamilton győzelmének (Fotó: AFP)
A 18 éves Billy Monger (balra) így örült Hamilton győzelmének (Fotó: AFP)
A 18 éves Billy Monger (balra) így örült Hamilton győzelmének (Fotó: AFP)
A 18 éves Billy Monger (balra) így örült Hamilton győzelmének (Fotó: AFP)

Illetve két évvel ezelőtt, július 17-én hunyt el Jules Bianchi, a Marussia korábbi pilótája. Még mindig csak 27 esztendős lenne...

Már két éve... (Fotó: AFP)
Már két éve... (Fotó: AFP)

VETTEL SILVERSTONE-I PECHSOROZATA. Sebastian Vettel 2009-ben, a Red Bullnál töltött első idényében a pole pozícióból nyert Silverstone-ban. Azóta négy világbajnoki címert szerzett, de a Brit GP-n a legjobb szezonjaiban sem járt szerencsével.

Vettel 2010-es defektje Silverstone-ban, még Red Bull-lal (Fotó: AFP)
Vettel 2010-es defektje Silverstone-ban, még Red Bull-lal (Fotó: AFP)

2010 (Red Bull): az élről rajtolva visszaesett a 2. helyre, majd egy defekt után hetedik lett.

2011 (Red Bull): a verseny feléig simán vezetett, ám a második kerékcseréjét elrontotta a csapat, visszaesett a hatodik helyre, ahonnan a 2. pozícióig zárkózott fel.

2012 (Red Bull): csak negyedik lett az időmérőn, a rajtnál koccant Massával, a 15. helyről a harmadikra kapaszkodott fel.

2013 (Red Bull): a győzelem felé száguldott, amikor váltóhiba miatt kiesett.

2014 (Red Bull): visszaesett a Red Bull, a 2. rajthely bravúros volt, de ötödik lett. A legemlékezetesebb az Alonsóval vívott csatája volt, mindketten panaszkodtak a rádión arra, hogy a másik elhagyta a pályát.

2015 (Ferrari): az utolsó 15 körig a 6. helyen haladt, aztán eleredt az eső, és jól időzített kerékcseréjének köszönhetően harmadik lett.

2016 (Ferrari): váltócsere miatt kapott öt rajthelyes büntetése után a 11. pozícióból startolt. A futamon Massa leszorításáért kapott plusz büntetést, meg is pördült, csak a 9. lett.

2017 (Ferrari): az utolsó előtti körben defekt miatt a 3. helyről a hetedikig esett vissza.

A BRIT NAGYDÍJRÓL IDE KATTINTVA OLVASHAT BŐVEBBEN!

68. BRIT NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (51 kör, 300.307 km)
1.
Lewis Hamilton
britMercedes
1:21:27.430
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 14.063 mp h.
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 36.570 mp h.
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 52.125 mp h.
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:05.955 p h.
6. Nico Hülkenberg német Renault 1:08.109 p h.
7. Sebastian Vettel német Ferrari 1:33.989 p h.
8. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1 kör h.
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
11. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1 kör h.
12. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
13. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
14. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
15. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
16. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
17. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 32
Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 0
NEM INDULT
Jolyon Palmer brit Renault
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 3 7 10 177
2. Lewis Hamilton 4 6 10 176
3. Valtteri Bottas 2 7 9 154
4. Daniel Ricciardo 1 5 8 117
5. Kimi Räikkönen 3 8 98
6. Max Verstappen 1 5 57
7. Sergio Pérez 8 52
8. Esteban Ocon 9 43
9. Carlos Sainz Jr. 6 29
10. Nico Hülkenberg 5 26
11. Felipe Massa 6 23
12. Lance Stroll 1 3 18
13. Romain Grosjean 5 18
14. Kevin Magnussen 3 11
15. Pascal Wehrlein 2 5
16. Danyiil Kvjat 2 4
17. Fernando Alonso 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 330
2. Ferrari 275
3. Red Bull-TAG Heuer 174
4. Force India-Mercedes 95
5. Williams-Mercedes 41
6. Toro Rosso-Renault 33
7. Haas-Ferrari 29
8. Renault 26
9. Sauber-Ferrari 5
10. McLaren-Honda 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik