Rekordokra hajtanak a Red Bull pilótái - a Török GP számokban

Vágólapra másolva!
2011.05.10. 08:28
null
Vettel és Webber igyekszik kihasználni Newey (lent) autójának előnyeit (Fotó: Action Images)
A statisztikusok két fontos kérdést tettek fel a Török Nagydíj után: képes lesz-e rekordot dönteni Sebastian Vettel és Mark Webber? A Red Bull német pilótája sorozatban megszerzett rajtelsőségei, ausztrál társa a zsinórban elért leggyorsabb körei révén közelít a csúcs felé.

A világbajnoki éllovas Sebastian Vettel a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjjal kezdődően öt pole-pozíciónál jár sorozatban – a rekord e tekintetben Ayrton Sennáé, aki az 1988-as Spanyol Nagydíj és az 1989-es Amerikai GP között egymás után nyolcszor indult az élről.

Ahhoz, hogy Vettel utolérje a legendás brazilt, három olyan pályán kellene megszereznie az első rajtkockát, amelyen eddig még egyszer sem nyerte meg az időmérő edzést: Barcelonában, Monte-Carlóban és Montrealban.

Vettel négy pole-lal kezdte az évet, ilyet legutóbb Mika Häkkinen mutatott be, még 1999-ben, a finn akkor öt rajtelsőséggel nyitott Adrian Newey McLaren-Mercedesével. Jacques Villeneuve 1997-ben néggyel kezdett, míg 1988 és 1993 között hat idényből ötön valaki megállíthatatlan volt legalább négyszer: Alain Prost 1993-ban az első 13 versenyből 12-szer indult a pole-ból. A francia Williams-Renault-ját is Newey tervezte meg...

Zsinórban öt versenyen legutóbb Fernando Alonso nyerte meg az időmérőt, még 2006-ban.

Vettel a 19. pole pozíciójával feljött az örökranglista 12. helyére, eggyel lemaradva Fernando Alonsótól és Damon Hilltől. Az 1996-os világbajnok brit (aki Newey autójával nyerte meg a vb-címet) az 1995-ös Ausztrál és az 1996-os Japán Nagydíj között sorozatban 17-szer rajtolt az első sorból, azóta Vettelé a leghosszabb sorozat, a német most kilencnél jár.

MÁR MOST TÖBBET ELŐZTEK, MINT 2009-BEN ÖSSZESEN

A versenyen 81 boxkiállás és egy áthajtásos büntetés történt, ami több, mint az eddigi rekorder 2007-es Európai Nagydíjé, amelyen 75-ször voltak a boxban a pilóták. Az Autosport statisztikusai 79 előzést számláltak, éppen annyit, mint az 1983-as Long Beachi-i futamon. Akkor Kaliforniában John Watson és Niki Lauda a 22. és a 23. rajthelyről indulva kettős győzelmet aratott a McLarennel.

Az első négy versenyen 249 előzés történt, ami máris több, mint a 2009-es idényben összesen számlált 244.

Az eddigi 2011-es versenykörök 80 százalékában az élen álló Vettel a 13. győzelmét aratta, amivel az örökranglistán feljött a 19. helyre, Alberto Ascari és David Coulthard mellé.

Apropó, Ascari! Az F1 történetének legsikeresebb olasz pilótája jegyzi minden idők leghosszabb, egymás utáni leggyorsabb köröket számláló sorozatát: a Ferrari legendája az 1952-es Belga GP és az 1953-as Argentin Nagydíj között zsinórban hétszer futotta meg a leggyorsabb kört.

Mark Webber most a nyomába eredt, az ausztrál a legutóbbi három futamon volt verhetetlen e tekintetben.

A Red Bull az első rajtsorból indulva aratott kettős győzelmet a leggyorsabb kör megszerzésével együtt, ez volt a 70. alkalom, hogy egy csapat ilyen elsöprő fölényt mutatott. A Red Bull másodszor tette ezt meg, az első alkalom a tavalyi Japán Nagydíj volt. Olyan 33-szor fordult elő, hogy egy csapat a fent említett sikerek mellett egy nagydíjon a második leggyorsabb kört is jegyezte, valamint pilótái a teljes versenytávot az élen töltötték – legutóbb 2008-ban Franciaországban a Ferrari söpört.

A Red Bullnak ez most azért nem sikerült, mert Jaime Alguersuari leggyorsabb köre jobb volt Vettelénél, Jenson Button pedig egy körrel később állt ki a boxba, mint Vettel, így azt a kört ő töltötte az első pozícióban.

A Red Bull kilencedik kettős győzelmét aratta (18 diadala fele dupla volt), e tekintetben már csak három csapat áll előtte az örökranglistán: a Ferrari 81, a McLaren 47, a Williams 33 dupla diadalt számlál.

Alonso Vetteléhez hasonló sorozatot produkál, de ő nem az első, hanem az ötödik rajthelyhez ragaszkodik: mind a négy futamon onnan indult. Vettelben és benne az is közös, hogy eddig mind a négy időmérőn megverték csapattársukat – ezt rajtuk kívül hárman mondhatják el magukról: Nico Rosberg, Heikki Kovalainen és Vitantonio Liuzzi.

Button a Török Nagydíj 22. körében pályafutása tízezredik versenykörét fejezte be, ő a 8. F1-es pilóta, aki eljutott eddig a mérföldkőig. Az élen természetesen Rubens Barrichello áll, 15784 körrel.

A 2005-ös idény óta először fordult elő, hogy az első négy futamon nem kellett a pályára küldeni a biztonsági autót. Eddie Jordan szerint azért van kevesebb baleset, mert a Pirelli-gumiknak és az új szabályoknak köszönhetően már könnyebb előzni, és a pilóták nem kockáztatnak olyan sokat a rajtnál és az első körökben, mint korábban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik