Hamilton vádaskodik, de senki sem érti

Vágólapra másolva!
2011.05.27. 10:11
null
Lewis Hamilton vádjait még csapattársa, Jenson Button is értetlenül fogadta (Fotó: Action Images)
Címkék
Lewis Hamilton azzal vádolta meg a Toro Rosso pilótáit, hogy a múlt heti Spanyol Nagydíjon szándékosan álltak ő és Sebastian Vettel közé a lekörözéskor, hogy segítséget nyújtsanak a németnek. A Michael Schumacherbe is belekötő McLaren-versenyző szerint a jövőben meg kellene büntetni ezért a Red Bull „B-csapatát”.

Barcelonában a verseny hajrájában Hamilton nyomás alatt tartotta Vettelt, de hiába üldözte 12 körön át kitartóan, nem tudott támadást indítani ellene, és végül második lett. Az angol szerint ebben nagy szerepet játszott a Toro Rosso két pilótája, Sébastien Buemi és Jaime Alguersuari.

„Amikor Sebastian mögött haladtam, leginkább abban bíztam, hogy a legrosszabb helyen ér utol egy lekörözöttet, elveszíti a ritmust, és esélyem támad az előzésre, de sohasem volt ekkora balszerencséje – kezdte Hamilton. – A legtöbb esetben inkább nőtt a távolság kettőnk között, főleg a Toro Rosso pilótái segítettek neki. Ez azért különös, mert a Red Bull fiókcsapatáról beszélünk, és ennek nem lenne szabad megtörténnie. Mégis úgy éreztem, hogy szándékosan bevágnak elém, és a ledolgozott hátrány ezzel újra megnőtt."

SCHUMACHER: SENKINEK SEM AKAROK AZ ÚTJÁBA ÁLLNI

Michael Schumacher meglepődött, amikor felhozták neki, hogy lekörözöttként Vettelt akarta segíteni Barcelonában a Hamilton elleni csatában.

„Nem emlékszem az esetre, de nem is értem a vádakat, félreértés lehet – mondta Schumi. – Seb valóban a barátom, ám Lewis használ ugyanúgy Mercedes-motort, mint én. A lényeg, hogy senkit sem akarok segíteni vagy feltartani, igyekszem nem útban lenni, és végezni a saját dolgomat."

Hamilton, aki Michael Schumacherről is hasonló panaszt fogalmazott meg (kiemelve, hogy Vettelhez hasonlóan német, és amikor a hároméves szünetét töltötte a visszatérése előtt, többször is hangoztatta, hogy honfitársának szurkol), megpróbálta felhívni a sportfelügyelők figyelmét arra, hogy Monacóban még nagyobb szerepet játszhatnak a lekörözöttek, s ha ezúttal is előfordul hasonló eset, ne riadjanak vissza a büntetés kiszabásától.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nem érzi jogosnak Hamilton vádjait.

„A két istálló egymástól függetlenül működik, nem szólunk bele a másik munkájába – mondta Horner. – Talán a két pilótájuk olyan alkat, hogy mindig rossz helyen van, a mi versenyzőink is panaszkodtak már rájuk, talán emlékeznek rá, Mark Webber tavaly Abu-Dzabiban sok időt veszített Alguersuari mögött. Nem beszélünk a Toro Rossóval ilyen dolgokról."

Még Hamilton csapattársa, Jenson Button is meglepődött a 2008-as világbajnok vádjain.

„Sohasem tapasztaltam ezt a jelenséget, a Toro Rosso más csapat, más érdekekkel. Sőt, Buemi és Alguersuari örülne leginkább, ha Vettel és Webber nem nyerne, ez lenne az esélyük a feljebb lépésre, vagy ők maguk akarnák legyőzni a Red Bull versenyzőit" – mondta Button.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik