Formula-1: Meglepne, ha minden csapat túlélné az évet - Ecclestone

Vágólapra másolva!
2010.07.29. 16:33
Miközben a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) egy tizenharmadik csapat bevonásán fáradozik, a Formula–1 jogait birtokló Bernie Ecclestone kijelentette: szerinte a tízcsapatos világbajnoki mezőny az ideális, és a maga részéről meglepődne, ha a jelenleg funkcionáló tizenkét istálló mindegyike megérné a novemberi idényzárást.

„Mindig is tízcsapatos mezőnyt akartunk” – jelentette ki a tapasztalt sportdiplomata, aki már nem először kritizálja a kisebb istállókat. Szerinte azok anyagi forrásai kiapadóban vannak, és rettenetesen sok pénzt emészt fel, hogy erőn felül igyekeznek versenyben tartani őket. Példaként az általa amúgy jó márkanévnek tartott Lotust említette, amelynek eltűnését magánemberként maga is sajnálná.

„Meglepődnék, ha mindegyikük túlélné a szezont – jósolt Ecclestone. – A valóság az, hogy ittlétükkel semmiféle többletértéket nem adnak a világbajnoksághoz. Ha most hirtelen eltűnnének a rajtrácsról, nem hiszem, hogy kevesebben mennének ki a versenyekre, az emberek kikapcsolnák a televíziójukat, vagy mondjuk az újságok nem írnának többé a Formula–egyről.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik