F1: Verstappen úgy szeretne dominálni, mint most Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.02. 17:58
null
„Úgy akarunk nagydíjakat és világbajnokságot nyerni, ahogyan Hamilton teszi” (Forrás: AFP)
Sok versenyzővel ellentétben Max Verstappen nem az utolsó körig tartó, kerék a kerék elleni kemény csatákat részesíti előnyben. A Red Bull pilótája inkább úgy szeretne győzelmeket aratni, ahogy azt sokszor tette Lewis Hamilton az utóbbi években: hamar elhúzna a mezőnytől, és senkitől sem zavartatva autózna az élen egészen a kockás zászlóig.

 

Idei második, F1-es pályafutása harmadik győzelmét aratta Max Verstappen a múlt hétvégén Mexikóban. A fiatal holland pilóta a második helyről rajtolva állt az élre rögtön a nyitó körben, utána pedig egy pillanatra sem engedte ki az elsőséget a kezei közül. Nagyon élvezte a diadal ezen módját, így a célja az, hogy a jövőben is hasonló módon arassa a sikereit.

„Szerintem így nyerni a leggyönyörűbb módja a győzelemnek – vélekedik Verstappen.Persze előzni is élvezetes, de az utóbbi években voltam olyan helyzetben, amikor uralni tudtam a versenyt. Ezt tettem a gokartos időkben is, és végső soron ez az, amit szívesen tennék. Szép dolog előzni, ám számomra ez nem feltétlenül szükséges."

„Végtére úgy akarunk nagydíjakat és világbajnokságot nyerni, ahogyan Hamilton teszi azt. A mexikói győzelmem az egyik kedvencem, hiszen nem csak az élen zártam a futamot, de kontrolláltam is azt anélkül, hogy bármilyen nyomás nehezedett volna rám hátulról" – mondta a holland.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik