F1: Vasárnap vagyunk a legerősebbek - Alonso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.11. 15:44
Fernando Alonso nem esett kétségbe amiatt, hogy csak az ötödik rajtkockát szerezte meg a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén, annak ellenére sem, hogy ezen a pályán még soha senki sem nyert F1-es futamot a harmadik rajthelynél rosszabb indulási pozícióból.

„Az időmérőn ez volt a legtöbb, amit kihozhattunk az autóból, a Mercedesszel senki sem tud versenyben lenni, ez zsinórban a harmadik pole-ja – mondta a hazai versenyére készülő spanyol, aki egy ezreddel verte meg csapattársát. – A versenytempónk jobb ennél, türelmesen ki kell várnunk a lehetőségeinket. Fontos, hogy a tiszta rajt és első kör után jól gazdálkodjunk a gumikkal. Bizakodó vagyok, hiszen általában vasárnap vagyunk a legerősebbek, oda kell érnünk a dobogóra. Persze ennél többet akarunk, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezt a célt elérjük.”

A hazai versenyéről azt mondta Alonso, hogy extra erőt ad neki a közönség, amely már pénteken is nagyobb létszámban volt jelen, mint három hete a bahreini nézősereg vasárnap, és szombaton sem okozott csalódást.

„Persze, a hazai pálya mindig pluszmotivációt jelent, de végül is az autó ettől nem lesz gyorsabb, mint más helyszíneken. Örömet szeretnék szerezni mindenkinek, aki kijön a futamra” – mondta a tavaly Valenciában diadalmaskodó Alonso, aki a Spanyol Nagydíjat 2006-ban nyerte meg.

Legfrissebb hírek

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
1 órája

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
20 órája

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
Tegnap, 12:24

A Red Bull motorja a legerősebb, még a Mercedes is fejlesztési lehetőséget kap – sajtóhír

F1
Tegnap, 10:50

„Nem akarom, hogy összeroppantson a nyomás” – Antonelli már 66 ponttal vezeti a bajnokságot

F1
2026.06.07. 21:43

Hadjar megtarthatja a dobogót; a Cadillac elveszítette az első pontját az F1-ben – hivatalos

F1
2026.06.07. 19:49

Az Alpine visszaszerezné Gasly dobogóját – felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FIA-hoz

F1
2026.06.07. 19:43

A Red Bull engedély nélkül nyúlt hozzá Hadjar autójához – vizsgálat folyik a monacói harmadik helyezett ellen

F1
2026.06.07. 18:47
Ezek is érdekelhetik