F1: Vannak biztató jelek – Ross Brawn Schumacherről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.04. 15:36
null
Ross Brawn Michael Schumacherrel és a másik Mercedes-pilótával, Nico Rosberggel 2010-ben (Fotó: Reuters)
A 2013 decemberében történt síbalesete után súlyos fejsérüléséből lábadozó Michael Schumacher biztató jeleket mutat – árulta el Ross Brawn a BBC-nek.

„Michael családja úgy döntött, hogy nem oszt meg részleteket az állapotáról, és ezt nekem is tiszteletben kell tartanom – mondta a hétszeres világbajnokot a közelmúltban meglátogató Brawn, aki a Benettonnál, a Ferrarinál és a Mercedesnél is együtt dolgozott Schumacherrel. –Vannak biztató jelek, mindennap imádkozunk, hogy ezekből még többet láthassunk. Nehéz lenne többet mondanom, mert erre kért a család.”

„Rengeteg a spekuláció Michael állapotáról, a legtöbb ezek közül hamis. Szeretnénk, ha napról napra jobb lenne az állapota és egy nap kijöhetne a nyilvánosság elé, mert felépült ezekből a szörnyű sérülésekből” – mondta Brawn.

Schumacherről egy szeptemberi bírósági tárgyaláson a család ügyvédje elmondta, hogy egy bulvárlap híreszteléseivel ellentétben nem képes még járni. Ez volt az egyetlen hiteles információ a hétszeres világbajnok állapotáról az elmúlt években.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik