F1: „Unalmas?” – Jean Todtnak elege van a kritikákból!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.26. 16:44
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke szerint akik azt állítják, unalmassá vált a Formula–1, nem tudják, milyen nehéz izgalmassá tenni a versenyeket. A francia emellett a pilótákhoz és a csapatfőnökökhöz is szólt, és válaszolt a kritikákra.

Miközben a pilóták a pályán a győzelemért csatáznak, a csapatvezetők és a paddockban tartózkodók a sportág általános állapotáról beszélgetnek. A többség szerint a jelenlegi szabályrendszer nem megfelelő, túlságosan kiszámítható az F1, s erre utal az is, hogy egyre kevesebb a néző a tévé előtt és jó néhány helyszínen.

Legutóbb Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke „csapott a pánikgombra”, és állította, mondta, Jean Todtnak vagy Bernie Ecclestone-nak kezébe kell vennie az irányítást, különben hamarosan nagy bajban lehet az F1.

„Ezek csak szavak…” – reagált Horner felvetésére Jean Todt, az FIA elnöke, akit passzivitása miatt sokat kritizálnak az utóbbi időben.

„Boldogan leülök tárgyalni Berne Ecclestone-nal a sportág jövőjéről, és arról, mi jó az F1-nek, egyelőre azonban nincs miről beszélni. Ha majd adnak egy írásos felhatalmazást arról, hogy enyém az irányítás, tervezgethetjük a jövőt” – tette hozzá Todt, aki azoknak is felelt, akik „unalmasnak” bélyegezték a Formula–1-et.

Nem értem, miért jó állandóan azt visszhangozni, hogy unalmas a sport. Elég az ártó kritikából, ezzel csak elijesztik a befektetőket. Akik azt mondják, nincs miért izgulni és nem versenyképes az F1, azoknak fogalmuk sincs, milyen nehéz folyamatosan izgalmassá tenni a sportot. Az elégedetlenségüket az istállók vezetői és pilótái sokszor csak azért fejezik ki, mert egyszerűen nem elég jók. Tény, ha sok pénzt fektetsz valamibe sikerélmény nélkül, az frusztráló…” – mondta Todt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik