A Red Bull kezdett a legjobban Szingapúrban; Hamilton csak a 6.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.14. 10:01
null
Ricciardo kezdett az élen az első gyakorláson (Fotó: AFP)
A Red Bull nem titkoltan az utolsó olyan helyszínre érkezett az idei szezonban, ahol reális esélyt lát a győzelemre. Ennek megfelelően versenyzői az élen is nyitották az első szabadedzést Szingapúrban, míg mögöttük a másik favorit Ferrari párosa végzett az időlistán Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen sorrendben. A legnehezebb hétvégéjére készülő Mercedes eközben nem is próbálkozott a hiperlágyon, hanem a Pirelli által kínált legkeményebb keveréken futott körével zárt Lewis Hamiltonnal a hatodik, míg Valtteri Bottasszal a nyolcadik pozícióban. A Mercedes a két Renault-val alakított ki sormintát, míg a kilencedik helyen végző Charles Leclerc pillanatokkal a kockás zászló megjelenése előtt törte meg a Saubert.

 

Meleg, napsütéses időben vette kezdetét a Szingapúri Nagydíj első szabadedzése, amelynek korai szakaszában meglehetősen különböző taktikát választottak az élcsapatok. A Ferrari a hiperlágy, a Mercedes az ultralágy, míg a Red Bull a lágy keveréken nyitotta meg a gyakorlást.

Ám fél órát követően nem a maranellóiak, hanem a címvédő gárda versenyzői álltak az élen Hamilton, Bottas sorrendben, sőt míg Vettel az 5., addig Räikkönen csak a 8. pozícióban állt. A Szingapúrba hozott legkeményebb gumikat választó Red Bull autói eközben a 3–4. helyet foglalták el, míg az olasz istálló párosa közé a két Force India tudott beékelődni.

11. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 14., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Ricciardo 1:39.711
14.30–16.00: 2. szabadedzés
SZEPTEMBER 15., SZOMBAT
12.00–13.00: 3. szabadedzés
15.00–16.00: időmérő edzés
SZEPTEMBER 16., VASÁRNAP
14.10: a verseny (61 kör, 308.706 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 30., 13.10: Orosz Nagydíj
Október 7., 07.10: Japán Nagydíj
Október 21., 20.10: Amerikai Nagydíj

Amíg a Mercedes és a Ferrari a boksz felé vette az irányt, addig a Red Bull újabb köröket teljesített, és Ricciardónak – elsőként 1:41-es időt futva – sikerült is az élre állnia a sárga jelzésű Pirellin.

Nem sokkal később a Mercedes finnje is úgy határozott, kipróbálja a lágyat, és az első körén meg is javította a puhább abroncson teljesített idejét, aminek köszönhetően először megelőzte márkatársát, majd második nekifutásra az élre is állt az időlistán. Hozzá hasonlóan cselekedett Hamilton is, aki bár ugyancsak jól indította a körét, többször is hibázott.

Viszont nem ő volt az egyetlen, aki feszegette a határokat, még a tréning elején Lance Stroll forgott meg a 2-es kanyarban, addig az aszfaltcsík ugyanazon pontján Bottas is megcsúszott, de Sergio Pérez, és Räikkönen is átélt néhány meleg pillanatot.

Ám a hibák után a brit is összerakott egy remek kört, amivel bár át is vette a vezetést, a Ferrari és Red Bull friss hiperlágyas köreivel nem tudta felvenni a versenyt. Először Räikkönen, majd Vettel állt az élre, aztán kettejük közé megérkezett Verstappen is. Végül Ricciardo állította fel a Red Bull, Ferrari sormintát, miután – 1:39.711-nél megállítva a stoppert – az időlista élére ugrott. Nem sokkal később aztán márkatársa is javított, és felzárkózott a második helyre, így a két Red Bull foglalta el az első két pozíciót.

Míg az élen már nem változott a helyzet, addig a Renault sormintát alakított ki a Mercedesszel az 5–8. helyen, Hülkenberg, Hamilton, Sainz és Bottas felállásban, rajtuk kívül az utolsó pillanatokban hibázó és felfüggesztését eltörő Leclerc, illetve Grosjean fért be az első tízesbe.

Az időlista végén eközben megszokott nevek sorakoztak: a két Williams mögött Vandoorne foglalta el az utolsó pozíciót.

Folytatás 14 óra 30 perckor a második szabadedzéssel.

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNY
1. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:39.711 átlag: 182.796 km/ó 27 kör
2. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:39.912 0.201 mp h. 27
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:39.997 0.286 23
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:40.486 0.775 21
5. Nico Hülkenberg német Renault 1:41.105 1.394 26
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:41.232 1.521 28
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1:41.329 1.618 23
8. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:41.429 1.718 28
9. Charles Leclerc monacói Alfa Romeo Sauber 1:42.035 2.324 24
10. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:42.108 2.397 21
11. Marcus Ericsson svéd Alfa Romeo Sauber 1:42.408 2.697 23
12. Sergio Pérez mexikói RPFI-Mercedes 1:42.412 2.701 25
13. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:42.452 2.741 20
14. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1:42.630 2.919 23
15. Esteban Ocon francia RPFI-Mercedes 1:43.177 3.466 25
16. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:43.240 3.529 25
17. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1:43.485 3.774 30
18. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:43.849 4.138 30
19. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1:44.036 4.325 29
20. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1:45.160 5.449 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik