F1: szenzáció – Kubica a Belga Nagydíjon bizonyíthat?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.20. 11:56
null
Robert Kubica már a Belga Nagydíjon élesben bizonyíthat? (Fotó: AFP)
A német Bild szenzációként közli, hogy Robert Kubica hat évvel súlyos ralibalesetét követően a 2017-es Formula–1-es szezonban vélhetően versenyhelyzetben is bizonyíthat.

 

Mint ismert, Robert Kubica a 2011-es ralibalesetét követően idén június elején vezethetett újra Formula–1-es autót, amikor Valenciában vitt pályára egy 2012-es Lotus-Renault-t, ráadásul a hírek szerint a leggyorsabb köre jobb volt, mint Szergej Szirotkiné, aki jelenleg a Renault teszt- és tartalékversenyzője, s aznap szintén körözhetett a négykerekűvel. A francia istállónál elégedettek voltak a lengyel tempójával és fizikai állapotával, maga Kubica pedig akkor magabiztosan nyilatkozott az F1-es visszatérését illetően.

Ha nagyon reálisan gondolkodom, azt mondanám, nyolcvan-kilencven százalék annak az esélye, hogy újra a Formula–1-ben versenyezhetek.”

Kubica 2011-ben szenvedett súlyos ralibalesetet (Fotó: AP)
Kubica 2011-ben szenvedett súlyos ralibalesetet (Fotó: AP)

 

A Bild legújabb cikkében szenzációként számol be a pilóta visszatéréséről, a német lap ugyanis úgy tudja, a Renault az augusztusi, hungaroringi teszten újabb lehetőséget biztosít neki, és ha a csapat elégedett lesz a teljesítményével, akkor a Renault élesben is kipróbálja a lengyelt: Kubica a nyári szünet után sorra kerülő Belga Nagydíjon beülhet Jolyon Palmer helyére!

Az idén roppant gyengén teljesítő Palmer esetleges leváltása nem új, a SportBild néhány napja arról írt, Carlos Sainz Jr. helyettesítheti az angolt.

Cyril Abiteboul, a Renault ügyvezető igazgatója a júniusi tesztelés után elmondta, a Renault nem üzleti vagy marketingszempontból adott alkalmat a versenyzőnek. Abiteboul elárulta, Kubica még mindig rendkívül gyors és energikus.

A VERSENYNAPTÁR
rajt
győztes
pole
Március 26. Ausztrál Nagydíj, Melbourne 7.00
Vettel
Hamilton
Április 9.
Kínai Nagydíj, Sanghaj
8.00
Hamilton
Hamilton
Április 16.
Bahreini Nagydíj, Szahír
17.00
VettelBottas
Április 30. Orosz Nagydíj, Szocsi 14.00
Bottas
Vettel
Május 14. Spanyol Nagydíj, Barcelona 14.00
Hamilton
Hamilton
Május 28. Monacói Nagydíj, Monte-Carlo 14.00Vettel
Räikkönen
Június 11. Kanadai Nagydíj, Montreal 20.00
Hamilton
Hamilton
Június 25.
Azeri Nagydíj, Baki
15.00
Ricciardo
Hamilton
Július 9. Osztrák Nagydíj, Red Bull Ring
14.00
Bottas
Bottas
Július 16. Brit Nagydíj, Silverstone 14.00
Hamilton
Hamilton
Július 30. Magyar Nagydíj, Mogyoród 14.00
Augusztus 27. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps 14.00
Szeptember 3. Olasz Nagydíj, Monza 14.00
Szeptember 17. Szingapúri Nagydíj, Szingapúr 14.00
Október 1.
Malajziai Nagydíj, Sepang
9.00
Október 8. Japán Nagydíj, Szuzuka 7.00
Október 22. Amerikai Nagydíj, Austin 21.00
Október 29.
Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
20.00
November 12. Brazil Nagydíj, Sao Paulo 17.00
November 26. Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi14.00

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik