F1: Spában és Austinban is sprintfutamot rendeznek – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2022.12.07. 13:17
null
Brazíliában 2021-ben és 2022-ben is izgalmasan alakult a sprinthétvége (Fotó: AFP)
A Formula–1 vezetősége hivatalosan megerősítette, mely helyszíneken rendeznek sprintfutamot a 2023-as idényben.

 

 

 

Még szeptemberben vált hivatalossá, hogy jövőre hat sprinthétvégét rendeznek, s szerdán az is biztossá vált, mely helyszíneken lesz rendhagyó a nagydíj menetrendje. Ausztria és Brazília mellé Azerbajdzsán, Belgium, Katar, valamint az Egyesült Államok (Austin) is csatlakozik, míg Imolában az idei évvel ellentétben jövőre nem lesz sprint.

„Nagyon pozitív fogadtatást kaptak a sprintfutamok az első két évben, és már alig várjuk, hogy még több izgalmat szolgáltathassunk a rajongóknak a jövő évi hat eseményen, köztük az első amerikai sprinten Austinban. A formátum bevezetésével olyan versenyhétvégéket teremtettünk, melyek mindhárom nap versenyakciót biztosítanak, és még több szórakozást kínálnak a sportág rajongóinak, valamint extra értéket a résztvevőknek, beleértve a csapatokat, a közvetítőket, a partnereket és a rendezőket" – nyilatkozta az F1 elnöke, Stefano Domenicali.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik