F1: Schumacher balesete miatt kevesebb a néző - Rosberg

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.25. 11:02
A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája szerint hétszeres vb-győztes honfitársának, a súlyos síbalesete után lábadozó Michael Schumachernek a sorsa jobban érdekli az embereket, mint a Formula–1.

„Úgy gondolom, mindenki megdöbbent azon, ami történt vele, s úgy vélem, hogy az autóversenyzés emiatt veszített kicsit a vonzásából” – írta a brit Daily Mail című napilap pénteki számában a 29 éves versenyző.

A most 45 éves Schumacher – aki 2012 végén vonult vissza véglegesen az F1-től – tavaly decemberben szenvedett síbalesetet a franciaországi Méribelben, súlyos fejsérülése miatt kétszer meg kellett operálni. Azóta mesterséges kómában tartották az orvosok, és január végén kezdték el fokozatos felébresztését.

Menedzsere, Sabine Kehm június 16-án jelentette be, hogy Schumacher már nincs kómában és elhagyta a grenoble-i kórházat, hogy megkezdje hosszú rehabilitációját Lausanne-ban.

„Természetesen mindannyian abban reménykedünk, hogy Michael minél előbb felépül” – írta még Rosberg, aki hozzátette, a múlt hétvégi Német Nagydíjon az volt a benyomása, hogy Schumacher esete miatt kevesebben voltak kíváncsiak a versenyre a helyszínen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik