F1: Sainz világbajnok lehet a Ferrarival – Binotto

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.06. 10:41
null
Binotto Leclerc-ben látja a jövőt, de Sainzot sem írja le (Fotó: AFP)
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto nem tagadja, hogy Charles Leclerc-ben látja a jövőt, ennek ellenére nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy Carlos Sainz Jr. lesz az, aki bajnoki címet ünnepel a maranellóiakkal.

 

Mint ismert, a Ferrari nem hosszabbította meg Sebastian Vettel 2020 év végén lejáró szerződését, és Carlos Sainz Jr.-t igazolta átCharles Leclerc mellé. Az olasz csapat döntésével kapcsolatban megoszlanak a vélemények, hiszen míg többek között Flavio Briatore szerint a spanyol egyértelműen második számú versenyző lesz, addig Jenson Button úgy nyilatkozott, hogy a maranellóiak rosszul választottak, ha vízhordót akartak Leclerc mellé.

A monacói pilóta már jelezte, nem tud róla, hogy első számú lennea csapaton belül, és nemrég a csapatfőnök, Mattia Binotto is megerősítette, hogy az idény kezdetén egyenlő feltételeket biztosítanak a két versenyzőnek.

„Úgy gondolom, az első éve nehezebb lesz, hiszen először meg kell értenie az autót és a csapat működését, pontosan ezért nem is egyéves szerződést ajánlottunk neki. Azonban nincs semmi kétségem afelől, hogy nagyon gyors lesz, úgyhogy határozottan világbajnok lehet – mondta a Marcának adott interjújában, és azt is elárulta, hogy Leclerc véleményét is kikérték a pilóta kiválasztásánál.

Fontos volt számomra, hogy belevonjuk a döntési folyamatba, mivel kíváncsi voltam a véleményére. Charles a mi befektetésünk, a csapat jövőjének a része, így beszéltünk vele. Sokat fektettünk Charles-ba, a Formula–3-tól kezdve a Formula–2-n át egészen a Formula–1-ig, ahol folytatódik a folyamat. Reméljük, hogy ez az év még erősebb lesz, mint a korábbi, és az azt követő még annál is erősebb, ezért is szerződtettük ilyen sok évre" – utalt arra, hogy a monacói egészen 2024-ig írt alá a csapattal.

„Charles egy olyan versenyző, akire a Ferrari számíthat a jövőben, miközben a lehető legjobb mértékben fejlődhet, és az F1 történetének legerősebb versenyzőjévé válhat – jelentette ki, majd arra is kitért, szerinte lesznek-e súrlódások csapaton belül. – Nem hiszem, hogy lesznek nehéz pillanatok kettejük között, szerintem minden simán fog menni, azonban ha mégis lesznek súrlódások, akkor az én feladatom lesz, hogy ezt kezeljem."

Fontos, hogy két erős pilótád legyen, és jó legyen a csapatszellem is, ügyelve arra, hogy a Ferrari az első. Úgy hiszem, idővel eldől, ki lesz az első és ki a második számú pilóta. Így volt ez Michael Schumacher idejében is, aki a csapattársával egyenlő félként kezdte meg valamennyi idényét, majd a harmadik verseny idejére egyértelművé tette, hogy ő az első számú" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik