F1: Russell és Bottas már az idény vége előtt helyet cserél – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.06.16. 12:14
null
Russell (jobbra) tavaly már magára ölthette a Mercedes csapatruháját Bahreinben (Fotó: AFP)
Olasz és német sajtóértesülések szerint a Formula–1-es Mercedes eldöntötte, hogy megválik Valtteri Bottastól, s helyére a williamses George Russellt ülteti. Egyes források szerint az sem kizárt, hogy a két pilóta még az idény vége előtt helyet cserél.

 

Valtteri Bottas meglehetősen rossz formában kezdte a 2021-es idényt, s eddig a szerencse is elkerülte, aminek eredményeként a hátránya hat nagydíjat követően 54 pont, vagyis több mint két futamgyőzelemnyi a csapattársa, Lewis Hamilton mögött. A 2017 óta rendre egyéves hosszabbítást kapó finn pilóta egyes hétvégéken nem is tudta mire vélni a nagy lemaradását, amit sajtóhírek szerint a Mercedes is megelégelt.

61. FRANCIA NAGYDÍJ
JÚNIUS 18., PÉNTEK
1. szabadedzés: 11.3012.30
2. szabadedzés: 15.00–16.00
JÚNIUS 19., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
JÚNIUS 20., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 309.069 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 27. 15.00
Stájer Nagydíj, Spielberg
Július 4., 15.00 Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18., 16.00Brit Nagydíj, Silverstone

A sorozatban a nyolcadik egyéni és konstruktőri címére készülő gárdához ugyanis nagyon közel került az idén a Red Bull, amely még inkább kiemeli a két versenyző közötti különbséget. A „vörös bikák" ráadásul Monacóban átvették a vezetést az egyéni és a konstruktőri tabellán is, amivel megszakították az „ezüstnyilak" 2018-as Német Nagydíj óta íródó sikerszériáját.

A Mercedesnek tehát minden eddiginél fontosabb lenne, hogy mindkét versenyzőjével harcba szállhasson a Red Bull-lal, főleg az után, hogy Sergio Pérez szemmel láthatóan egyre jobban teljesít az RB16B-ben, ezzel is plusznyomást helyezve a címvédőre.

Bár Bottas nemrég még arról beszélt, hogy a kiélezett csata miatt nem kezdték meg egyelőre a tárgyalásokat, egyre több sajtóértesülés szól arról, hogy már eldőlt a finn pilóta sorsa, s ülését a tavalyi Szahíri Nagydíjon a koronavírusos Hamiltont helyettesítő George Russell veszi át.

A német RTL információi szerint a felek már a most hétvégi Francia Nagydíj előtt megkezdhetik a megbeszéléseket, s a csapatfőnök, Toto Wolff rövidesen értesítheti Bottast az elbocsátásáról, hogy a pilóta még időben új csapat után nézhessen.

Ugyanakkor olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy a Mercedes nem vár 2022-ig, s már idény közben beültetheti Russellt a másik W12-esbe, miután komolyan aggódik a jelenlegi formája miatt. A találgatásokkal kapcsolatban a Williams csapatfőnökét, Jost Capitót is kérdezték, a német szakember elmondása szerint sem kizárt a helycsere, azonban úgy véli, az idén még nem történik változás.

Totót kellene kérdezniük. Mi úgy tudjuk, hogy George az idény végéig velünk marad, és ő is ezt szeretné, szóval mindez csak spekuláció. Érvényes szerződésünk van, ugyanakkor minden megoldható, ha szükséges. Nagyon jó kapcsolatot ápolok Totóval, és bármikor felhívhat engem. Egyelőre még korainak érezném, hiszen két versenyzője van, de meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok."

A csapatfőnök ezt követően arra is kitért, lát-e esélyt arra, hogy Russell esetleges előléptetésével Bottas visszakerüljön a Williams kötelékébe. „Jelen pillanatban semmit sem zárnék ki. Még minden nyitott."

Míg Capito úgy érzi, a Mercedes vár az idény végéig, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko nagyon is lát esélyt arra, hogy már az év közben megtörténik a helycsere. „Egyáltalán nem lepne meg. Russell már elég sok ideje van parkolópályán a Williamsnél, és tavaly bebizonyította, hogy milyen versenyképes. Nem várakozhat tovább."

Egyes értesülések szerint a Mercedes akár már Silverstone-ban bejelentheti Russell szerződtetését, míg a német RTL a második spielbergi versenyt jelölte ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik