F1: Ricciardo rávilágított csapattársa gyengeségére

Vágólapra másolva!
2017.05.11. 12:50
null
Az ausztrál szerint Verstappen merészsége akár hátrány is lehet a számára (Fotó: AFP)
Daniel Ricciardo, a Red Bull versenyzője beszélt fiatal csapattársáról, Max Verstappentől, valamint azt is kifejtette, hogy szívesen igazolna-e a jövőben a Ferrarihoz.

 

Éppen a Spanyol Nagydíj hétvégéjén lesz egy éve, hogy Daniel Ricciardo és Max Verstappen csapattársakká váltak. Az akkori barcelonai versenyt Verstappen nyerte, bár ehhez kellett a két Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton és Nico Rosberg kiesése rögtön az első körben, ráadásul a Red Bull nem volt a helyzet magaslatán Ricciardo stratégiájánál, mindez pedig a hollandnak kedvezett.

Ricciardo és Verstappen között azonban azóta sincs különösebb feszültség. Az ausztrál pilóta azt is elismerte, hogy annak ellenére is tanult csapattársától, hogy jóval tapasztaltabb nála, azonban rávilágított egy olyan dologra, amelyen szerinte változtatnia kellene Verstappennek.

„Azt hiszem, hogy az elhivatottság az erőssége, gyengeségként pedig a korát említeném – mondta a háromszoros futamgyőztes versenyző. – Ezzel nem arra gondolok, hogy túl fiatal ehhez a sporthoz, hiszen elég ideje versenyez már. Ez inkább magára az életre igaz. Komolyabban kellene vennie azt, amit mások mondanak, mint például tavaly, amikor sokan kritizálták a féktávon mutatott akciói miatt."

Riccardo ezzel a szinte már „Verstappen-védekezésként” elhíresült esetekre utalt, amelyekre sok pilóta panaszkodott a tavalyi szezon során, így az FIA az ő nyomásukra szigorított is a féktávon való irányváltoztatásra vonatkozó szabályon az idény közben.

„Ha sok idősebb versenyző azt mondja neki, hogy ne csinálja ezt vagy azt, mert nem helyes, akkor Max csak annyit válaszol, hogy tudja, mit csinál. A merészség nagy előny lehet, de hátrányba is átcsaphat. Idővel ezt biztos ő is meg fogja érteni, és talán jobban megfogadja a tapasztaltabb kollégái tanácsait” – vélekedett az ausztrál.

Ricciardo a saját fejlődéséről is beszélt, és elmondta, miben tér el a Formula–1 és alapvetően az autóversenyzés a többi sportágtól.

„Mindenkitől megpróbálok tanulni valamit. Mivel az autóversenyzés technikai sportág, mindig van valami, amit kicsit másképp hajthatsz végre, például bizonyos vezetési technika vagy autóbeállítás. Azt nem tudom kijelenteni, hogy mi az a konkrét dolog, amit Maxtól tanultam, de ez amúgy is ösztönösen szokott történni.”

Bár az elmúlt hetekben felütötték a fejüket olyan pletykák, melyek szerint Ricciardo rövidesen a Ferrarihoz igazolhat, a 27 éves pilóta elmondta, hogy nem különösebben érdeklődik a sportág legeredményesebb és legnépszerűbb csapata iránt.

„Az emberek sokat beszélnek a Ferrari történelméről, és gyerekkoromban én is a rajongójuk voltam – ismerte el Ricciardo. – Sokszor ha megemlíted az F1-et, az embereknek rögtön a Ferrari neve ugrik be. A legtöbb versenyzőjüknek megvan a maguk történelme a csapattal, de engem ez nem igazán hat meg. Inkább egy olyan csapat érdekel, amellyel megnyerhetem a világbajnoki címet, mint egy olyan, amely nagy történelemmel rendelkezik.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik