HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.05.27 20:46 Frissítve: 2018.05.27 21:32

F1: Ricciardo azt hitte, kiesik; Hamilton sajnálja a nézőket

Daniel Ricciardo kissé nehézkes győzelmét hozta a 2018-as Monacói Nagydíj. A Red Bull ausztrálja Sebastian Vettel és Lewis Hamilton előtt ért célba, a német és az angol közül utóbbi élete legkevésbé izgalmas versenyének tartja a mait. Ricciardo csapattársa, az utolsó helyről rajtoló és 9. pozícióban célba érő Max Verstappen úgy érzi, minden tőle telhetőt megtett, míg a Brendon Hartleyval ütköző Charles Leclerc elárulta, mi okozta a balesetét.

HIRDETÉS
A versenyzők nem élvezték a monacói vonatozást (Fotó: AFP)

 

Daniel Ricciardo olyannyira uralta a Monacói Nagydíj hétvégéjét, amit még a hibrid korszakban brillírozó Mercedes is megirigyelhetett volna az utóbbi években. A Red Bull versenyzője a három szabadedzésen és az időmérőn sem talált legyőzőre, így a pole pozícióból várhatta a vasárnapi futamot. A rajtot követően megtartotta az első helyet, majd kezdett egyre inkább ellépni az őt követő Sebastian Vetteltől, ekkora azonban gondjai támadtak a Renault-erőforrással. Ricciardo arra panaszkodott, hogy elment az erő, így Vettel egyre közelebb került hozzá, ám az ausztrálnak végül sikerült megtartania az első helyet, így megszerezte első monacói győzelmét.

„Azt hiszem, ma jobban kimutathatom az érzelmeimet, mint tegnap – mondta a leintést követően az immáron hétszeres futamgyőztes. – Két éve keményen dolgozunk, és úgy érzem, ez végre kifizetődik. Voltak problémáink a versenyen, és sok mindennel kellett megküzdenünk. Egyszer csak azt éreztem, hogy elment az erő az autómban, és mindjárt véget ér a verseny a számomra. Úgy kellett végig vezetnem, hogy csak hat fokozat működött a sebességváltómban. Volt néhány kételyünk a verseny középső szakaszában, de végül nyertünk Monacóban! Ez nagyon jó érzés."

Hiába adódtak Ricciardónak problémái, Sebastian Vettel – részben a monacói pálya kevés előzési pontja miatt – igazán sosem tudta támadni az ausztrált az első helyért. Egészen a virtuális biztonsági autós fázisig (Charles Leclerc és Brendon Hartley balesete miatt) csupán egy másodperc körül mozgott Vettel lemaradása, az újraindítást követően viszont Ricciardo el tudott lépni tőle, és több mint hét másodperces előnnyel ért célba.

„Azt hiszem, megvolt a sebességünk, de bonyolult versenyen vagyunk túl – mondta a Ferrari pilótája. – Akármit csináltunk, Danielnek mindig megvolt rá a válasza. Eleinte könnyen tudtam követni, de aztán Lewis kiállása után ő is elkezdte keményebben nyomni. Egyszerűen gyorsabb volt, így nem tudtam közel lenni hozzá, és az abroncsaimat is hamar elkoptattam. Utána problémája volt, de a végére összeszedte magát, ráadásul az újraindítást követően sokat veszítettem a gumijaim miatt. Jó lett volna, ha a végén is nyomás alatt tudtam volna tartani."

65. MONACÓI NAGYDÍJ
CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés: 1. Ricciardo 1.12.126
2. szabadedzés: 1. Ricciardo 1:11.841
SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Ricciardo 1:11.786
időmérő edzés: 1. Ricciardo 1:10.810
VASÁRNAP
verseny: 1. Ricciardo, 2. Vettel, 3. Hamilton
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 10., 20.10: Kanadai Nagydíj
Június 24.,16.10: Francia Nagydíj
Július 1., 15.10: Osztrák Nagydíj

Nem volt könnyű hétvégéje a vb-éllovas Lewis Hamiltonnak, bár a Mercedes versenyzője végül dobogóra tudott állni Monacóban, hiszen a 3. helyen ért célba. A gumikkal viszont a verseny szinte egészében problémái voltak, így sok panaszkodással telt el a Hamilton szerint igencsak unalmas monacói futam.

„Ez volt a legkevésbé érdekes versenyem. A hatodik körtől csak körbe-körbe autóztunk, ezt nem igazán lehetett versenyzésnek nevezni – mondta a brit. – Daniel nagyszerű munkát végzett ma, de így is mindannyian csak vonatoztunk, hiszen csak biztonságban célba akartunk érni. Nem tudom, hogy ezt a nézőknek mennyire volt izgalmas végignézni. Ha nem, megértem."

Kimi Räikkönen számára sem alakult éppen izgalmasan a monacói verseny. Bár egy ideig megpróbálta támadni az előtte autózó Hamiltont, és volt, mikor a mögötte érkező Bottas is közel került hozzá, valójában ő is inkább csak egy volt a kissé unalmas vonatozás résztvevői közül. A negyedik helyen intették le – abban a pozícióban, amelyről elrajtolt.

„A mai versenyen nem igazán történt bármi is, elég unalmas volt – emlékezett vissza a finn. – Tudjuk, hogy ezen a pályán az diktálja a tempót, aki az élen autózik, és az sem számít, ha négy másodperccel lassabban megy körönként. Lehetetlen előzni, ha csak nem hibázik valaki nagyot vagy nem fogynak el a gumijai. Ezért egymást követtük az egész versenyen. Nem okozott problémát, hogy jól bánjak az abroncsaimmal, igazából elég jól működtek. Sosem aggódtam különösebben Bottas miatt, aki mögöttem haladt, hiszen megvolt a sebességem ahhoz, hogy az előttem lévőhöz közeledjek, előzni viszont nem tudtam. Nyilván nem lehetünk elégedettek a negyedik hellyel, de, mint mindig, ebből a versenyből is megpróbálunk tanulni."

A harmadik szabadedzésen elkövetett hibája miatt csak az utolsó helyről rajtolhatott Max Verstappen. A holland pilóta jól kapta el a rajtot, és rögtön el tudott menni a két Haas mellett. Később a további előzéseinek és a Red Bull alternatív stratégiájának köszönhetően javított még néhány pozíciót, és kilencedikként látta meg a kockás zászlót.

„Azt hiszem, a legtöbbet hoztuk ki a versenyből – vélekedett Verstappen. – A végén kialakult egy kisebb vonat a negyedik és a kilencedik helyen autózók között, de nem hiszem, hogy ennél többet tehettünk volna. Jól éreztem magam a pályán, az utolsó helyről indultam, de javítottam két pozíciót a rajtnál, ami jó volt. Ma viszont nem akartam megkockáztatni még egy balesetet. A határokon belül minden tőlem telhetőt megtettem. Tudom, hogyha kicsit több kockázatot vállaltam volna, akkor sem tudom megelőzni az előttem lévőket."

Egészen a 72. körig úgy tűnt, hogy az idei Monacói Nagydíjat megússzuk nagyobb baleset nélkül, ekkor azonban Charles Leclerc beleszállt Brendon Hartley Toro Rossójába az alagútból kijövet. A hazai pályán versenyző Sauber-pilóta a futamot követően elárulta, amit sejteni lehetett: a fékek okozták a nem éppen apró ütközést. Leclerc-et mellesleg vizsgálták az esetért, de végül nem kapott büntetést.

„Már négy körrel korábban éreztem, hogy a fékpedál nem működik jól. Hiába nyomtam ugyanolyan keményen, mint korábban, volt, mikor lassultam tőle, volt, mikor nem. Nehéz volt kezelnem a helyzetet, majd egyszer csak az egész elszállt hirtelen" – mondta a monacói.

A MONACÓI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer1:42:54.807
2.Sebastian VettelnémetFerrari7.336 mp h.
3.Lewis HamiltonbritMercedes17.013 mp h.
4.Kimi RäikkönenfinnFerrari18.127 mp h.
5.Valtteri BottasfinnMercedes18.822 mp h.
6.Esteban OconfranciaForce India-Mercedes23.667 mp h.
7.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda24.331 mp h.
8.Nico HülkenbergnémetRenault24.839 mp h.
9.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer25.317 mp h.
10.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:09.013 p h.
11.Marcus EricssonsvédAlfa Romeo Sauber1:09.864 p h.
12.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1:10.461 p h.
13.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:14.823 p h.
14.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1 kör h.
15.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1 kör h.
16.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1 kör h.
17.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes2 kör h.
18.Charles LeclercmonacóiAlfa Romeo Sauber8 kör h.
19.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda8 kör h.
 FELADTA  megtett körök
 Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault52
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZ.PONT
1. Lewis Hamilton256110
2. Sebastian Vettel23696
3. Daniel Ricciardo22472
4. Valtteri Bottas3568
5. Kimi Räikkönen3460
6. Max Verstappen1435
7. Fernando Alonso532
8. Nico Hülkenberg426
9. Carlos Sainz Jr.520
10. Kevin Magnussen319
11. Pierre Gasly218
12. Sergio Pérez1217
13. Esteban Ocon29
13. Charles Leclerc29
15. Stoffel Vandoorne38
16. Lance Stroll14
17. Marcus Ericsson12
18. Brendon Hartley11
KONSTRUKTŐRÖK 
1. Mercedes178
2. Ferrari156
3. Red Bull-TAG Heuer107
4. Renault46
5. McLaren-Renault40
6. Force India-Mercedes26
7. Toro Rosso-Honda19
8. Haas-Ferrari19
9. Alfa Romeo Sauber11
10. Williams-Mercedes4

 

 

 

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.06.10 16:29:40

F1 nemzetisport.hu

Bottas és Verstappen állhatott még dobogóra; Hamilton bukott egy helyet a rajtpozíciójához képest.

2018.06.09 19:01:55

F1 nemzetisport.hu

A Ferrari és a Mercedes versenyzői holnap az ultralágyon rajtolhatnak; Grosjean motorja elfüstölt.

2018.06.09 14:54:26

F1 nemzetisport.hu

A Mercedes fölénye eltűnt a hiperlágyon, Bottas lemaradása 656 ezred a jobbik Red Bulltól.

2018.06.08 18:47:25

F1 nemzetisport.hu

Ricciardo autóját szerelni kellett • Ismét lengett a piros zászló • Hamilton szuperlágyon negyedik.

2018.06.08 13:29:17

F1 nemzetisport.hu

Egyszer lendült a piros zászló • Mindkét Williams-versenyző hibázott • Bevált a Honda frissítése.

HIRDETÉS
HIRDETÉS