F1: Remélem, nem valós a pénteki hátrányunk – Vettel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.24. 09:38
null
Sebastian Vettel egyelőre nem tudja, hogyan áll a Ferrari a Mercedeshez képest, de bizakodik (Fotó: AFP)
Sebastian Vettel bízik benne, hogy a pénteki szabadedzések végeredménye nem mutatja meg az F1 2017-es erőviszonyait. Ám biztosat ő sem tud mondani. Lewis Hamilton viszont érthetően rendkívül elégedett az első nap után.

„Remélem, nem valós ez a fél másodperces hátrány. Majd meglátjuk” – mondta Vettel, aki délelőtt hatodik lett, délután viszont Valtteri Bottas Mercedesét megelőzve másodikként zárt.

„Az első nap összességében jól sikerült, bár az első edzésen volt némi gondunk, ami miatt álltunk a garázsban. Nem olyan jó az autó, ahogy szeretném, remélem, tudunk vele kezdeni valamit. A tesztek nagyon jól sikerültek, de már mondtam, hogy ez nem sokat jelent. Nem sokat változott a gép azóta, még javíthatunk rajta” – fogalmazott Vettel.

33. AUSZTRÁL NAGYDÍJ

MÁRCIUS 24., PÉNTEK

1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:24.220
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:23.620
MÁRCIUS 25., SZOMBAT
4.00–5.00: 3. szabadedzés
7.00–8.00: időmérő
MÁRCIUS 26., VASÁRNAP
7.00: a verseny (58 kör, 307.574 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 9., 8.00: Kínai Nagydíj
Április 16., 17.00: Bahreini Nagydíj
Április 30., 14.00: Orosz Nagydíj

Kimi Räikkönen kevésbé volt beszédes kedvében.

„Semmire sem számítottam, ez még mindig tesztelés, senki sem tudja, min dolgozik a másik. Lehetett volna jobb edzésünk is, voltak kisebb gondok, de összességében elégedettek lehetünk” – mondta a finn.

Lewis Hamilton is elégedett, ami nem csoda, hiszen fölényesen az élen zárta mindkét pénteki gyakorlást.

„Csúcs, hogy ismét az autóban ülhetek, és az is, hogy így sikerült az első napunk. Kilencvenkilenc százalékos volt – mondta Hamilton. – A teszteken akadtak gondjaink, nem tudtuk, mire számíthatunk itt. Az autó egyből olyan, amilyennek lennie kell, az egykörös és a hosszabb menetek is úgy alakultak, ahogy szerettük volna. Az időmérőn kiderül, hogy állnak a többiek.”

Daniel Ricciardo szerint Hamilton új csapattársa, Valtteri Bottas mutatja meg igazán, hol áll a Mercedes, az angol teljesítménye bónusz a világbajnok istálló számára. Bottas úgy véli, előre tud lépni.

„Van még mit tennünk az autó egyensúlyával, de nagy baj nem történt. Sűrű esténk lesz a mérnökökkel, ám egyértelmű, hogy előrébb tudok lépni” – mondta Bottas, aki szerint a Pirelli jól döntött, hogy a leglágyabb gumikat vitte el Melbourne-be, hiszen ezek is rendkívül tartósak.

AUSZTRÁL NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:23.620 átlag: 228.304 km/ó 34 kör
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:24.167 0.547 mp h. 35
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:24.176 0.556 34
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:24.525 0.905 30
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:24.650 1.030 27
6. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:25.013 1.393 8
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:25.084 1.464 34
8. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:25.436 1.816 29
9. Nico Hülkenberg német Renault 1:25.478 1.858 36
10. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:25.493 1.873 39
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:25.591 1.971 35
12. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:26.000 2.380 19
13. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:26.145 2.525 37
14. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:26.331 2.711 6
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:26.498 2.878 29
16. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:26.525 2.905 27
17. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:26.608 2.988 33
18. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1:26.919 3.299 30
19. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:27.279 3.659 8
20. Jolyon Palmer brit Renault 1:27.549 3.929 4
1. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:24.220 átlag: 226.677 km/ó 22 kör
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:24.803 0.583 mp h. 25
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:24.886 0.666 19
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:25.246 1.026 19
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:25.372 1.152 16
6. Sebastian Vettel német Ferrari 1:25.464 1.244 10
7. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:26.142 1.922 28
8. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:26.168 1.948 20
9. Nico Hülkenberg német Renault 1:26.183 1.963 15
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:26.276 2.056 29
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:26.450 2.230 24
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:26.514 2.294 25
13. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:26.734 2.514 29
14. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:27.116 2.896 18
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:27.348 3.128 30
16. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:27.656 3.436 23
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:27.667 3.447 20
18. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1:28.539 4.319 22
19. Jolyon Palmer brit Renault 1:28.585 4.365 6
20. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:28.695 4.475 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik