F1: Lewis Hamilton úgy érezte, mintha balettozott volna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.28. 18:29
Az év egyik legizgalmasabb időmérőjét hozta a Hungaroringen szombat délután rendezett kvalifikáció, amelyen Lewis Hamilton végzett az élen, így ő vághat neki az élről a vasárnap délután 15.10-kor rajtoló futamon. Nyilatkozatok a 33. Magyar Nagydíj időmérője után.
Hamilton balettozás közben (Fotó: Földi Imre) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Hamilton balettozás közben (Fotó: Földi Imre) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

 

Az időmérőt megnyerő Lewis Hamilton elárulta, igazán nehéz volt ilyen körülmények között összerakni egy jó kört, ugyanakkor kimondottan élvezte a vezetést.

„A Ferrarik egész hétvégén nagyon gyorsak voltak, mi meg csak próbáltunk közel kerülni hozzájuk. Aztán az időmérőre leszakadt az ég, és igazán trükkös lett a helyzet. Azzal, hogy a pálya egyik fele még száraz volt kezdéskor, és csak fokozatosan kezdett el vizesedni mindenhol, ezzel gyakorlatilag egyik kanyarban sem tudhattuk sose, hogy éppen abban a körben milyen tapadást milyen íven találunk ott” – idézte fel Hamilton az időmérő elejét.

„A végén, amikor tényleg szakadt az eső, és kellett a rendes esőgumi, meg már inkább egy tiszta ívet próbáltunk találni, és »lábujjhegyen« átjutni a kanyarokon. Kicsit olyan volt, mintha balettozna az ember” – magyarázta a pályafutása 77. pole pozícióját begyűjtő brit pilóta.

A Mercedesnek várakozáson felül jól sikerült az időmérő, hiszen Valtteri Bottas szerezte meg a második helyet, vagyis a német istálló megtette azt, amit a Ferrari tavaly a Hungaroringen: kibérelte az első sort.

33. MAGYAR NAGYDÍJ
JÚLIUS 27., PÉNTEK
1. szabadedzés: Ricciardo 1:17.613
2. szabadedzés: Vettel 1:16.834
JÚLIUS 28.,SZOMBAT
3. szabadedzés: Vettel 1:16.170
időmérő edzés: Hamilton 1:35.658
JÚLIUS 29.,VASÁRNAP
15.10: a verseny (70 kör, 306.630 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 26., 15.10:Belga Nagydíj
Szeptember 2., 15.10:Olasz Nagydíj
Szeptember 16., 14.10:Szingapúri Nagydíj

„Sikerült az első sort elfoglalnia a csapatnak, aminek igazán örülök. Nagyon várom a holnapi versenyt, reménykedem egy jó rajtban. Az időmérő tulajdonképpen sokkal rosszabbul is sikerülhetett volna számunkra” – mondta az érthetően szűkszavú Valtteri Bottas az időmérő után.

Sebastian Vettelt sem vetette szét a boldogság az időmérőt követően, a német csak a 4. helyen végzett, innen várhatja a holnapi rajtot.

„Nehéz volt, de mindenkinek az volt az esőben. De összességében nem gondolom, hogy olyan nagyon sok hiányzott volna ahhoz, hogy most a pole-ból várhassuk a rajtot. Azt hiszem, hogy jó köröket mentem, csak nem voltak elég gyorsak. Valamiért esőben kevésbé vagyunk magabiztosak, mint száraz pályán” – fogalmazott Vettel.

Az időmérő kellemes meglepetését a Toro Rosso jelentette: Pierre Gasly pályafutása során másodszor jutott be a Q3-ba, a Bahreini GP-n elcsípett ötödik helye után most a hatodik lett, míg csapattársa, Brendon Hartley F1-ese karrierje legjobb eredményeként a 8. helyen zárta az időmérőt.

„Egészen hihetetlen volt az időmérő. A csapat eredménye, teljesítménye fantasztikus, a hatodik hely felfoghatatlan. Jókor használtuk a száraz pályára való gumikat, jó időben is váltottunk köztes, majd teljes esőgumikra” – mondta Gasly, aki tisztában van vele, hogy nem lesz könnyű dolga a versenyen holnap.

„Mindkét Red Bull mögülünk indul, és irtó gyorsak mindketten, szóval nem lesz könnyű magunk mögött tartani őket, de nagyon jó lenne, főleg, ha a végén mindkét autóval pontot tudnánk szerezni” – árulta el várakozásait a futammal kapcsolatban a Toro Rosso meglepetésembere.

Amíg a francia a pozitív, addig az általa emlegetett két Red Bull egyikében helyet foglaló Daniel Ricciardo az időmérő negatív meglepetésével szolgált azzal, hogy a Q2-ben búcsúzni kényszerült. Úgy tűnt, csapata eltaktikázta magát a gumiválasztás terén, az ausztrál viszont úgy érzi: csak pechje volt.

„A Q2 kezdetekor nyilvánvaló volt, hogy aki elsőként kezdi a mért körét, annak lesznek a legjobbak a körülmények. Az első gyors körömön Stroll megpördült előttem a középső szektorban, sárga zászló volt a pálya azon részén, ezért nem tudtam kellően gyors lenni abban a körben. Aztán a későbbiekben már egyre vizesebb és vizesebb lett a pálya, és már esélyem sem volt a javításra. Szóval, tulajdonképpen egyetlen lövésem volt a Q2-ben, de akkor Stroll megpördült előttem. Nem volt szerencsém” – foglalta össze az időmérőjét Ricciardo.

AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1.Lewis HamiltonbritMercedes1:35.658átlag: 164.874 km/ó
2.Valtteri BottasfinnMercedes1:35.9180.260 mp h.
3.Kimi RäikkönenfinnFerrari1:36.1860.528
4.Sebastian VettelnémetFerrari1:36.2100.552
5.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:36.7431.085
6.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1:37.5911.933
7.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer1:38.0322.374
8.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1:38.1282.470
9.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:39.8584.200
10.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:40.5934.935
11.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault1:35.2146.578
12.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer1:36.4427.806
13.Nico HülkenbergnémetRenault1:36.5067.870
14.Marcus EricssonsvédAlfa Romeo Sauber1:37.0758.439
15.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedesidő nélkül
16.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1:18.7822.116
17.Charles LeclercmonacóiAlfa Romeo Sauber1:18.8172.151
18.Esteban OconfranciaForce India-Mercedes1:19.1422.476
19.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1:19.2002.534
20.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1:19.3012.635
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ2. SZAKASZ
1.Vettel1:16.6661.Vettel1:28.636
2.Verstappen1:16.9402.Sainz1:30.771
3.Bottas1:17.1233.Verstappen1:31.178
4.Hamilton1:17.4194.Hamilton1:31.242
5.Räikkönen1:17.5265.Gasly1:31.286
6.Sainz1:17.8296.Bottas1:32.081
7.Grosjean1:17.9017.Hartley1:32.590
8.Hülkenberg1:17.9058.Räikkönen1:32.762
9.Alonso1:18.2089.Magnussen1:32.968
10.Magnussen1:18.31410.Grosjean1:33.650
11.Hartley1:18.42911.Alonso1:35.214
12.Ricciardo1:18.54012.Ricciardo1:36.442
13.Stroll1:18.56013.Hülkenberg1:36.506
14.Gasly1:18.57714.Ericsson1:37.075
15.Ericsson1:18.64115.Strollidő nélkül
16.Vandoorne1:18.782
17.Leclerc1:18.817
18.Ocon1:19.142
19.Pérez1:19.200
20.Szirotkin1:19.301

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik