F1: Raziát kirúgták, Bianchi a Marussia pilótája

Vágólapra másolva!
2013.03.01. 19:01
null
Jules Bianchi tavaly a Force India tartalék pilótája volt (Fotó: Action Images, archív)
Bár Jules Bianchi lemaradt a Force India versenyzői állásáról, elindulhat a 2013-as Formula–1-es idényben: a Marussia ugyanis úgy döntött, nem vár tovább a brazil Luiz Razia szponzorpénzére, hanem felbontja a szerződését, és a Ferrari pilótaakadémiájához tartozó franciát szerződteti a helyére – értesült az Autosport. A csapat megerősítette a hírt.

 

A Marussia este megerősítette a hírt, s közölte: szombaton Bianchi vezeti az autóját a barcelonai teszten, majd vasárnap megosztva végzi el a feladatot Max Chiltonnal, az istálló másik versenyzőjével. Az Ausztrál Nagydíjon pedig bemutatkozik az F1-ben.

Razia, aki csak az első, jerezi teszten ült autóba, nem tudta elérni, hogy szponzorai kifizessék a szerződésébe foglalt összeget. Miután a második határidőt is elszalasztották a brazilok, Raziával szerződést bontott a csapat.

Bianchi, aki szintén hoz valamennyi szponzorpénzt (csak a töredékét annak, amit Razia ígért), a Ferrari támogatásának köszönheti a lehetőségét, a Scuderia ugyanis mindenképpen szerette volna elérni, hogy a francia versenyezzen 2013-ban.

A 23 éves Bianchi 2009-ben F3-as Európa-bajnok volt, 2010-ben és 2011-ben a GP2-ben 3. lett, tavaly a Renault-világsorozatban a 2. helyen végzett. Eközben a Force Indiánál F1-es pénteki szabadedzéseken szerepelt.

Este megszületett a hivatalos szerződés, így eldőlt, hogy Felipe Massa lesz az egyetlen brazil az idei mezőnyben, míg Franciaországot négyen is képviselik.

A 2013-AS CSAPATFELÁLLÁSOK
RED BULLSebastian Vettel (német)
Mark Webber (ausztrál)
FERRARI
Fernando Alonso (spanyol)
Felipe Massa (brazil)
McLAREN
Jenson Button (brit) Sergio Pérez (mexikói)
LOTUS
Kimi Räikkönen (finn)
Romain Grosjean (francia)
MERCEDES
Lewis Hamilton (brit)
Nico Rosberg (német)
SAUBER
Nico Hülkenberg (német)
Esteban Gutiérrez (mexikói)
FORCE INDIA
Paul di Resta (brit)
Adrian Sutil (német)
WILLIAMS
Pastor Maldonado (venezuelai)
Valtteri Bottas (finn)
TORO ROSSO
Daniel Ricciardo (ausztrál)
Jean-Éric Vergne (francia)
CATERHAM
Charles Pic (francia)
Giedo van der Garde (holland)
MARUSSIA
Max Chilton (brit)
Jules Bianchi (francia)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik