F1: Palvin Barbi + mázli = Hamilton-siker; egy mondat törte össze a szívünket...

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.30. 10:24
Fátyolos eső, egymás után törő autók, úriemberként viselkedő Rosberg, hatalmasat hibázó Red Bull, a csapatára totálisan kiboruló Ricciardo, a szerencséjét tökéletesen kihasználó Hamilton. Röviden így lehetne összefoglalni a Mercedes brit pilótájának győzelmével véget érő Monacói Nagydíjat. Nézzük a legérdekesebb momentumokat!

Kezdjük a legfontosabbal. A Red Bull-lal autózó Daniel Ricciardo sokáig az élen állt, második kiállása után azonban csak Lewis Hamilton mögé tudott besorolni, mivel csapata óriásit hibázott a kerékcserénél. Nincs rá jobb szó, elkapkodták.



Sorozatban ez volt a mindig mosolygós ausztrál második olyan versenye, amelyen csapata hibája miatt bukta el a győzelmet. A leintéskor elmormogott rádióüzenete szívbe markoló.



„Tartsátok meg magatoknak, amit mondani akarnátok, ezt a helyzetet nem lehet javítani. Ne is szóljatok semmit!” – üzente a rádión a csapattagoknak. A futamot követő interjúban már visszafogottabb, de érthető módon még keserű volt.

Ó, az a mérhetetlen csalódottság :(


A hangulat a csapattagok között sem volt az igazi, így festettek a futam után.Daniel Ricciardo sokáig az élen állt, második kiállása után azonban csak Lewis Hamilton mögé tudott besorolni, mivel csapata óriásit hibázott a kerékcserénél. Nincs rá jobb szó, elkapkodták.



Sorozatban ez volt a mindig mosolygós ausztrál második olyan versenye, amelyen csapata hibája miatt bukta el a győzelmet. A leintéskor elmormogott rádióüzenete szívbe markoló.



„Tartsátok meg magatoknak, amit mondani akarnátok, ezt a helyzetet nem lehet javítani. Ne is szóljatok semmit!” – üzente a rádión a csapattagoknak. A futamot követő interjúban már visszafogottabb, de érthető módon még keserű volt.

Ó, az a mérhetetlen csalódottság :(


A hangulat a csapattagok között sem volt az igazi, így festettek a futam után.

(Forrás: Reddit)
(Forrás: Reddit)

Ricciardónak így is a mostani pályafutása legjobb monacói helyezése és az első dobogója a 2016-os szezonban. Karrierje során másodszor lett második.

Ezzel szemben tökéletes hangulatban volt a győztes Lews Hamilton, aki 44. futamgyőzelmét aratta a hétvégén, 7 hónapot és 8 futamot követően állhatott ismét a – Monacóban nem létező – dobogó tetejére.


Legutóbb 2008-ban nyert ezen a pályán, a McLaren pilótájaként – szintén esős futamon. Milyen kölyökképű volt még akkor...

(Fotó: Action Images)
(Fotó: Action Images)
Félelmetes rekord: Lewis Hamilton karrierje során sosem ment tíz futamot legalább egy győzelem nélkül. Ez azt is jelenti, hogy nem volt még szezonja futamgyőzelem nélkül.

Egyébként a két pilóta között is volt némi feszültség. Ricciardo a britre is megorrolt, amiért egy hibája után leszorította őt. Az ausztrál szerint a háromszoros világbajnok nem volt sportszerű.



A világbajnoki pontversenyben hátrányát 24 pontra csökkentő Hamiltonnak nem akárkik szorítottak a helyszínen a hétvégén. Kezdjük a számunkra kevésbé izgalmassal, Justin Bieberrel. aki a futam után a Twitteren (is) gratulált „testvérének”.


Szintén ott volt a bokszutcában és a verseny környékén az egész hétvégén a világhírű magyar modell, Palvin Barbara, aki feltűnésével ismét felerősítette a pletykákat, melyek szerint nemcsak baráti viszony, hanem érzelmi szálak fűzik a brit pilótához. A futamot követően az elsők között gratulált a magyar szépség, aki meghozta Hamilton szerencséjét.

Keblemre, haver! A „hivatalos” kommunikáció szerint csak barátok (Fotó: @universebpalvin)
Keblemre, haver! A „hivatalos” kommunikáció szerint csak barátok (Fotó: @universebpalvin)

Az lehet, hogy világsztárok rajongják körbe a brit bajnokot, de a pilóták között egy barátja sincs…

Ezen a Twitter-oldalon rengeteg képet nézegethet Palvin Barbara monacói kalandjairól.


A konkurenciát Cara Delevingne brit modell képviselte Monacóban (Fotó: Action Images)
A konkurenciát Cara Delevingne brit modell képviselte Monacóban (Fotó: Action Images)

És természetesen a mindig csinos esernyő tartó lányok sem hiányozhattak (Fotó: Action Images)
És természetesen a mindig csinos esernyő tartó lányok sem hiányozhattak (Fotó: Action Images)

Ejtsünk szót a harmadik helyen célba érő Sergio Pérezről is, akinek több dobogós helyezése van (3), mint a McLarennek (2) azóta, hogy 2013 végén a csapat dobta őt.

A dobogósok: Ricciardo, Hamilton, Pérez (Fotó: Action Images)
A dobogósok: Ricciardo, Hamilton, Pérez (Fotó: Action Images)

További érdekesség, hogy amióta „Checo” a Force Indiával versenyez, most „állhatott először dobogóra” olyan országban, ahol nincs alkohol- vagy alkoholreklám-tilalom. Végre örülhetett a szeszes italt képviselő szponzor, amely ezúttal megjelenhetett a pilóta overallján.

A világbajnoki pontversenyt vezető, a legutóbbi három Monacói Nagydíjat megnyerő Nico Rosberg nem érezte a hétvégi versenyt, amely számára nem a pontok sokaságáról, hanem a sportszerűségről maradhat emlékezetes, hiszen korrekt módon elengedte jóval gyorsabb csapattársát, Lewis Hamiltont, aki meg is nyerte a futamot, a németet pedig „úriembernek” nevezte.

Hoppá! Egy Hülkenberg! – Rosberg csak ennyit mondhatott a verseny utolsó pillanataiban, amikor honfitársa megelőzte és a hetedik helyre kényszerítette.



Kevin Magnussenből is feltört az „F-szócska”, miután Danyiil Kvjatból előtört Danyiil Kvjat. Az oroszt most már tényleg semmi és senki nem érdekli? Ráadásul itt már egy kör hátránya is volt…



Azért a két Sauber-pilóta, Marcus Ericsson és Felipe Nasr sem panaszkodhat. Egymást ütötték ki a futamról, előbbit meg is büntették.


A hétvége leglazább interjúja – természetesen – Kimi Räikkönené. A finn flegmasága tényleg olyan néha, mintha be lenne gyógyszerezve. Vagy csak simán fogalma sincs, hogy hol van, merre tart.



Ön gondolkozott már azon, hogyan nézhet ki a Formula–1 irányítószobája? Már nem kell.

A monacói monitorerdő (Forrás: Reddit)
A monacói monitorerdő (Forrás: Reddit)


Életkép búcsúzóul: Monaco utánozhatatlan utcáin

MONACÓI NAGYDÍJ, A LEGGYORSABB KÖRÖK LISTÁJA
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:17.939 átlag: 154.135 km/ó 71. kör
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:18.005 0.066 mp h. 62.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:18.294 0.355 67.
4. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:18.446 0.507 64.
5. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:18.519 0.580 70.
6. Nico Rosberg német Mercedes 1:18.763 0.824 74.
7. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:19.131 1.192 69.
8. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:19.170 1.231 72.
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:19.213 1.274 69.
10. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:19.223 1.284 66.
11. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:19.232 1.293 74.
12. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:19.670 1.731 66.
13. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:19.868 1.929 70.
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:20.219 2.280 65.
15. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:20.372 2.433 60.
16. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:21.342 3.403 51.
17. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:21.889 3.950 46.
18. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:26.563 8.624 34.
19. Kevin Magnussen dán Renault 1:29.802 11.863 27.
20. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:37.895 19.956 14.
21. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:47.149 29.210 10.
22. Jolyon Palmer brit Renault 1:58.474 40.535 2.
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 4 4 5 106
2. Lewis Hamilton 1 4 5 82
3. Daniel Ricciardo 1 5 66
4. Kimi Räikkönen 3 4 61
5. Sebastian Vettel 3 4 60
6. Max Verstappen 1 1 4 38
7. Felipe Massa 6 37
8. Valtteri Bottas 5 29
9. Sergio Pérez 1 3 23
10. Danyiil Kvjat 1 3 22
11. Romain Grosjean 3 22
12. Fernando Alonso 2 18
13. Carlos Sainz Jr. 4 16
14. Nico Hülkenberg 2 14
15. Kevin Magnussen 1 6
16. Jenson Button 3 5
17. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 188
2. Ferrari 121
3. Red Bull-TAG Heuer 112
4. Williams-Mercedes 66
5. Force India-Mercedes 37
6.
Toro Rosso-Ferrari
30
7. McLaren-Honda 24
8. Haas-Ferrari 22
9. Renault 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik