F1: nincs, aki pótolhatná – ha Räikkönen így folytatja, marad

Vágólapra másolva!
2016.05.14. 12:59
Úgy tűnik, Kimi Räikkönen még legalább egy évig marad az F1-ben. Maurizio Arrivabene, a Scuderia csapatfőnöke azt mondta, ha az idény első négy versenyéből kettőn dobogóra álló Räikkönen így folytatja, jövőre is az F1-ben marad.

„Kimi jövője Kimi kezében van– mondta Arrivabene a kínai LaSportsnak. – Kimi jelenleg nagyon elszánt, gyors is, azt a teljesítményt nyújtja, amit elvárunk tőle. Elégedett vagyok a két pilótánkkal, két világbajnok, aki nagy küzdő is. Megbízom bennük, Kimi sokat fejlődött tavaly óta.”Arrivabene a kínai LaSportsnak. – Kimi jelenleg nagyon elszánt, gyors is, azt a teljesítményt nyújtja, amit elvárunk tőle. Elégedett vagyok a két pilótánkkal, két világbajnok, aki nagy küzdő is. Megbízom bennük, Kimi sokat fejlődött tavaly óta.”

Arrivabene tavaly jobb teljesítményt kért Räikkönentől, mielőtt aláírták a 2016-os idényre szóló szerződést, amelyről szinte mindenki azt gondolta, hogy az utolsó lesz. A Ferrari a finn pilóta utódjára várt, aki Max Verstappen lehetett volna, de azzal, hogy a holland felkerült a Toro Rossótól a Red Bullhoz, évekig az osztrákoknál maradhat. A korábban szóba eső pilóták közül Valtteri Bottas és Nico Hülkenberg is elmaradt a várakozásoktól az előző idény második felében, így velük egyre kevésbé számol a szaksajtó.

„Négy versenyen vagyunk túl, tizenhét még hátra van. Nehéz határozottan kijelenteni, mi lesz Kimivel, nem tudom teljesen megnyugtatni a szurkolóit. Legyen elég annyi, hogy nagyon elégedett vagyok vele, és hogy a kor nem számít. A képességek számítanak, a bátorság. Nigel Mansell három évvel idősebb volt Kiminél, amikor világbajnok lett” – mondta Arrivabene.

Räikkönen pénteken azt mondta az olaszról, ő az eddigi legjobb csapatfőnöke.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik