F1: nem lesz több közlemény Schumacher állapotáról

Vágólapra másolva!
2014.06.03. 08:12
Ismét cáfolni kényszerült a december 29-i síbalesete óta kómában fekvő Michael Schumacherről szóló sajtóhíreket Sabine Kehm, a hétszeres Formula–1-es világbajnok menedzsere.

A spanyol El Mundo Deportivo aminap azt írta Kehmre hivatkozva, hogy Schumacher többször is az éberség jeleit mutatja, s olykor kommunikál a családjával, s erről kérdezte az olasz La Gazzetta dello Sport a menedzsert.

„Nem mondhattam ilyet a lapnak, nem is beszéltem a munkatársával, és közleményt sem adtunk ki. Szeretném megerősíteni, hogy nem lesz több hivatalos közlemény Michael állapotáról” – mondta az olasz lapnak Kehm, aki áprilisban a német ARD televízió adásában nagyjából azt mondta el Schumacherről, amit most a Mundo Deportivo megírt.

Közben jeles orvosok, köztük Gary Hartstein, az F1 korábbi főorvosa, amiatt aggódnak, hogy túlságosan régóta nem érkezett hír a hétszeres világbajnokról, ami azt sugallja, minimális az esély arra, hogy a legenda magához tér.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik