F1: nem lesz időbüntetés veszélyes kiengedéskor? Az FIA döntött

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.08.02. 10:45
null
Az FIA ezentúl szigorúbb lesz a bokszutcai hibákkal (Fotó: Földi Imre)
A Motorsport.com információi szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) illetékesei az F1-es csapatokkal egyeztetve arra jutottak, hogy ha a jövőben egy istálló nem biztonságos módon engedi ki a versenyzőjét a kerékcserék után – ahogyan azt tette a Ferrari Charles Leclerc-rel a Német GP-n –, semmikép sem úszhatja meg az esetet pénzbüntetéssel.

 

Bár a mezőny már javában a Hungaroringen van, még mindig nem ért véget a Német Nagydíjon történtek felemlegetése és megvitatása. A múlt hétvégi versenyt követően az egyik eset, amely nagy vitát váltott ki a csapatok részéről, a Ferrarihoz köthető. Még a futam elején a maranellóiak szerelői úgy engedték ki Charles Leclerc-t a kerékcseréje után, hogy a monacói majdnem ütközött az éppen mögötte érkező Romain Grosjeannal.

Az esetet azonnal el is kezdték vizsgálni a sportfelügyelők, ám végül arra jutottak, hogy mivel nem Leclerc, hanem a csapata hibázott, időbüntetés helyett a Ferrari megúszta a veszélyes manővert egy 5000 eurós pénzbüntetéssel. Csakhogy a múltban a nem biztonságos kiengedés után a versenyzőknek időbüntetéssel kellett szembenézniük, így sok kritika érte az FIA-t, amiért ezen Németországban változtatott.

A Hungaroringen ezért a szövetség illetékesei egyeztettek a csapatok képviselőivel, és végül arra jutottak, hogy a jövőben nem fordulhat elő az, ami Hockenheimben, és minden esetben időbüntetéssel sújtják azt a pilótát, akinek alakulata nem volt elég körültekintő a kiengedéskor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik