F1: Nem az Óvodás-kupa győzelméért harcolunk – Vettel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.30. 19:25
null
Vettel szerint nem a megfelelő személyek hoznak döntést csapattársa esetleges győzelméről (Fotó: AFP)
Bár Max Verstappen ért célba elsőként az Osztrák Nagydíjon, továbbra sem tudni, hogy megtarthatja győzelmét, vagy valamilyen büntetést kap, amiért vitatható módon előzte meg Charles Leclerc-t az első helyért az utolsó körökben. Csapattársa esete kapcsán Sebastian Vettel nem hagyta ki, hogy ismét odaszúrjon kissé a sportfelügyelőknek, míg Lewis Hamilton hamar el akarja felejteni az Ausztriában történteket.

„Elrontottam rajtot, és utána azt hittem, vége a versenyemnek, de szerencsére sikerült némileg visszajönnöm, bár a kerékcsere előtt nem sokkal az egyik első kerekemet kicsit elfékeztem. A bokszkiállás után aztán minden megváltozott, az autó szárnyalt, egyenesben, kanyarban nagyszerű tempónk volt. Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt, az egész csapat rengeteget tett érte, a Honda is, nagyszerű érzés, hogy sikerült végre nyernem” – fogalmazott a futam leintése után Max Verstappen, mielőtt még értesült volna róla, hogy a Leclerc elleni manőverét vizsgálják a sportfelügyelők.

„Még ha nem marad az eredmény, akkor is tökéletes nap ez számomra. Nem lenne fair, ha változtatnának, de ettől még így is nagyszerű nap lenne. Az esetleges büntetés nem változtatja meg a versenyem” – vélte a holland a vizsgálatra várakozva.

A sportfelügyelők végül nem büntették meg Verstappent, a döntésről itt olvashatnak.

Verstappennel ellentétben Charles Leclerc természetesen abban bízik, hogy a sportfelügyelők a holland büntetése mellett döntenek, hiszen számára nyilvánvaló volt, hogy Verstappen nem szabályos módon került elé. Arról, hogy Leclerc mit mondott az Osztrák Nagydíj hajrájában történtekről, bővebben ide kattintva olvashatnak!
32. OSZTRÁK NAGYDÍJ
JÚNIUS 28., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:04.838
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:05.086
JÚNIUS 29., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:03.987
Időmérő: 1. Leclerc 1:03.003
JÚNIUS 30., VASÁRNAP
Futam: 15.10–17.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 14., 15.1070. Brit Nagydíj
Július 28., 15.10
64. Német Nagydíj
Augusztus 4., 15.10
34. Magyar Nagydíj

Sebastian Vettelt is megkérdezték a csapattársát érintő manőverről. Bár a Ferrari-versenyző akkor nyilatkozott, amikor még nem született meg a döntés, sőt, elismerte, hogy nem is látta az esetet videón, a sportfelügyelőkről nem félt elmondani nem éppen pozitív véleményét. Úgy tűnik, hogy a Kanadai Nagydíjon ért sérelmek továbbra is erősen élnek Vettelben.

„Nem vagyok nagy rajongója annak, hogy az ilyen döntéseket székekben ücsörgő személyek hozzák meg – mondta a négyszeres világbajnok. – Azt hiszem, hogy mi, az autókban ülők vagyunk a legalkalmasabbak a döntéshozatalra. Ez a versenyzésről szól, és nem az Óvodás-kupa győzelméért harcolunk. Mindannyian felnőttek vagyunk. Vannak köztünk idősebbek és fiatalabbak, de békén kellene hagyni minket.”

A német a Ferrari vasárnapi teljesítményéről is beszélt. Bár Vettel a kilencedik helyről rajtolva negyedikként ért célba, csapata az első kerékcseréjénél alaposan kibabrált vele, amikor nem voltak kellően odakészítve az abroncsok.

„A tegnapi nap fájdalmas, főleg a mai tempónk miatt. Ennek ellenére azt hiszem, hogy lehetett volna jobb versenyünk is, csapatként jobban dolgozhattunk volna, és hatékonyabban védekezhettünk volna a mögöttünk lévők ellen. Nem vagyok teljesen elégedett, mert a csapat megérdemelte volna, hogy mindkét autó dobogós helyen érjen célba, és közülük az egyik az első helyen.”

Nehéz versenyen van túl Lewis Hamilton, aki a futam nagy részében sérült autóval versenyzett. A kockás zászló a tíz pontot érő ötödik helyen intette le, de még a futam hajrájában is bukott egy pozíciót, amikor Vettel elment mellette. A vb-pontvadászatot továbbra is vezető brit viszont nem keseredett el nagyon, és tudja, hogy nem tehet mást, mint hogy egyszerűen továbblép.

„Nem hiszem, hogy különösebben le kellene írnom a hétvégémet. Ötödik lettem, pontokat szereztem, és egyszerűen tovább kell lépnünk. Jó volt a tempónk a mai napon, mégsem tudtunk igazán versenybe szállni, szóval ez a pálya megmutatta, hogy milyen gyengeségei vannak az autónknak” – árulta el Hamilton.

AZ OSZTRÁK NAGYDÍJ HIVATALOS EREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 2.724 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 18.960 mp h.
4. Sebastian Vettel német Ferrari 19.610 mp h.
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 22.805 mp h.
6. Lando Norris brit McLaren-Renault 1 kör h.
7. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1 kör h.
8. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1 kör h.
9. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
10. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
11. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1 kör h.
12. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1 kör h.
13. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
14. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1 kör h.
15. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1 kör h.
16. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
17. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1 kör h.
18. George Russell brit Williams-Mercedes 2 kör h.
19. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 2 kör h.
20. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 3 kör h.
A VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. PONT
1. Lewis Hamilton 6 8 9 197
2. Valtteri Bottas 2 8 9 166
3. Max Verstappen 1 3 9 126
4. Sebastian Vettel 4 9 123
5. Charles Leclerc 4 8 105
6. Pierre Gasly 7 43
7. Carlos Sainz Jr. 5 30
8. Lando Norris 4 22
9. Kimi Räikkönen 6 21
10. Daniel Ricciardo 3 16
11. Nico Hülkenberg 3 16
12. Kevin Magnussen 2 14
13. Sergio Pérez 3 13
14. Danyiil Kvjat 4 10
15. Alexander Albon 3 7
16. Lance Stroll 3 6
17. Romain Grosjean 2 2
18. Antonio Giovinazzi 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 363
2. Ferrari 228
3. Red Bull-Honda 169
4. McLaren-Renault 52
5. Renault 32
6. Alfa Romeo-Ferrari 22
7. Racing Point-Mercedes 19
8. Toro Rosso-Honda 17
9. Haas-Ferrari 16
10. Williams-Mercedes 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik