F1: Nem ártana tisztázni, mit lehet, és mit nem – Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.23. 19:09
null
Hamilton nem idegeskedett különösebben az elveszített pole miatt (Fotó: Hegedüs Gábor)
Nico Rosberget vizsgálták a Magyar Nagydíj időmérőjét követően, de nem büntették meg a Mercedes versenyzőjét. A német pilóta az utolsó körében alig vette el a gázt a Fernando Alonso megcsúszása miatt meglengetett sárga zászlók miatt, befejezte mért körét, és elhappolta a pole pozíciót Lewis Hamilton elől. A csapattárs azt mondta, nem nagyon csalódott, de azért leszögezte, tisztázhatnák, mit szabad dupla sárga zászlónál, és mit nem.

 

Szakadó esőben kezdődött a Magyar Nagydíj időmérője, az első megszakításkor csak Rio Haryanto állt a két Mercedes mögött. A zivatarban azzal is számolni kellett, hogy nem lehet már kimenni a pályára, de a szélirány megfordult, és ahogy jött az eső az időmérő előtt, úgy távozott is a pálya fölül.

Ennél jobb hír nem is jöhetett volna a Mercedes számára, ahogy száradt a pálya, úgy lett egyre magabiztosabb a világbajnok csapat fölénye. A végén Fernando Alonso megpördülése döntötte el a pole-ért folyó csatát Nico Rosberg javára. Lewis Hamilton előtt keresztbe állt a McLaren, de mire Rosberg odaért, a fekete autó eltűnt, és a német egy gázelvétellel elintézte a baleset helyszínét. A kör többi részében odatette magát, és megszerezte a pole-t a lassító Hamilton elől.

Bár Rosberget az eset után vizsgálták, nem büntették meg, így a német 2014 után ismét az élről rajtolhat.

„Változatos időmérő volt, észnél kellett lenni. A baleset helyszínén nyilvánvalóan sárga zászlót lengettek, el is vettem a gázt. Vizsgálódjanak csak, nem hiszem, hogy ezért büntetés járna" – mondta a német, aki egy ponttal előzi meg Hamiltont a vb-pontversenyben, de még sohasem állt dobogón a Hungaroringen.

Hamilton viszont négyszer is nyert már Magyar Nagydíjat, újabb győzelemmel átveheti a vezetést a pontversenyben. Az angol az utolsó kör előtt az élen állt, az első szektorban gyorsabb volt Rosbergnél, de Alonso kocsija láttán lassított. Nem különösebben idegeskedett az elszalasztott pole miatt.

„Nem mondanám, hogy mérges vagyok. Miért is rágnám magam, amikor rajtam kívül eső okok miatt vesztettem el az első helyet? Fernando megpördült, ez sajnos benne van ilyen körülmények között" – fogalmazott bölcsen Hamilton, aki a második szakaszból némi szerencsével jutott tovább tizedikként, miután utolsó gyors körében az egyes kanyart elmérte. Ha a kör hátralévő részében csak egy tizeddel kevesebbet hoz vissza, Romain Grosjean mögé kerül. Vagy ha a Ferrari nem taktikázza el magát Räikkönennel.

„Azért nem ártana tisztázni, mit lehet, és mit nem dupla sárga zászlónál – bökött oda Hamilton a Mercedes sajtótalálkozóján. – Valaki nem értelmezi jól a szabályokat, legyenek azok a sportfelügyelők vagy a pilóták többsége. Számomra nem volt kérdés, hogy le kell lassítanom, Fernando ott volt előttem. Nico esete más volt, de a sárga zászlókat még lengették. A dupla sárga zászlónál fel kell készülnöd arra, hogy megállj, mert autó vagy pályabíró lehet a pályán. Nico csak egy tizedet vesztett. Egy sárgánál oké, hogy csak elveszi a gázt egy pillanatra, de kettőnél? Ha ezt így is lehet, azt jó tudni következő hasonló esetben. Tisztázzuk ezt, mert egyszer Monacóban Maldonado majdnem elütött egy pályabírót hasonló esetben, mert alig vette le a lábát a gázról."

MAGYAR NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:19.965 átlag: 197.231 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:20.108 0.143 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:20.280 0.315
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:20.557 0.592
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:20.874 0.909
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:21.131 1.166
7. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:21.211 1.246
8. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:21.597 1.632
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:21.823 1.858
10. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:22.182 2.217
11. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:24.941 2.281
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:25.301 2.641
13. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:25.416 2.756
14. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:25.435 2.775
15. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:26.189 3.529
16. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:27.063 4.403
17. Jolyon Palmer brit Renault 1:43.965 10.663
18. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:43.999 10.697
19. Kevin Magnussen dán Renault 1:44.543 11.241
20. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:46.984 13.682
21. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:47.343 14.041
22. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:50.189 16.887
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ
2. SZAKASZ
1. Rosberg 1:33.302 1. Verstappen 1:22.660
2. Hamilton 1:34.210 2. Rosberg 1:22.806
3. Alonso 1:35.165 3. Ricciardo 1:23.234
4. Vettel 1:35.718 4. Alonso 1:23.816
5. Grosjean 1:35.906 5. Hülkenberg 1:23.901
6. Sainz 1:36.115 6. Vettel 1:24.082
7. Kvjat 1:36.714 7. Button 1:24.456
8. Räikkönen 1:36.853 8. Bottas 1:24.506
9. Nasr 1:37.772 9. Sainz 1:24.734
10. Button 1:37.983 10. Hamilton 1:24.836
11. Gutiérrez 1:38.959 11. Grosjean 1:24.941
12. Ricciardo 1:39.968 12. Kvjat 1:25.301
13. Verstappen 1:40.424 13. Pérez 1:25.416
14. Pérez 1:41.411 14. Räikkönen 1:25.435
15. Hülkenberg 1:41.471 15. Gutiérrez 1:26.189
16. Bottas 1:42.758 16. Nasr 1:27.063
17. Palmer 1:43.965
18. Massa 1:43.999
19. Magnussen 1:44.543
20. Ericsson 1:46.984
21. Wehrlein 1:47.343
22. Haryanto 1:50.189

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik