F1: „Nehéz helyzetben vagyunk, de mégis mit veszíthetünk innen?”

Vágólapra másolva!
2018.10.07. 14:08
null
Az „ezüstnyilak" újabb kettős győzelme Hamilton ötödik címét jelentené Austinban (Fotó: AFP)
A Mercedes Oroszország után Japánban is kettős sikert jegyzett Lewis Hamilton, Valtteri Bottas sorrendben, míg a Ferrarinak az 5–6. hellyel kellett megelégednie, így nem kizárt, hogy a német gárda már a soron következő Amerikai Nagydíjon behúzza az egyéni címet. Ehhez nem kell más, mint egy, a maihoz hasonló kettős győzelem, amit nem kérdés, hogy a 67 pontos hátrányban lévő Sebastian Vettel mindenképpen meg akar hiúsítani. Ugyanis az újabb csalódáskeltő futam után a német úgy érzi, már nincs mit veszítenie. A Red Bull eközben remek versenyt futott, hiszen Max Verstappen a harmadik lett, miközben a 15. helyről induló Daniel Ricciardo is a dobogóról ábrándozott – az ausztrál azt sem bánta volna, ha valaki kiesik előle.

Lewis Hamilton pályafutása 80. pole pozícióját a 71. győzelmére váltotta, miközben a Mercedes versenyzőjeként az 50. sikerét könyvelte el. Mivel riválisa, Sebastian Vettel a 6. lett, a brit 67 pontra növelte az előnyét az egyéni vb-összetettben, ami azt jelenti, hogy a soron következő Amerikai Nagydíjon könnyen megvédheti a bajnoki címét – ehhez csupán 8 ponttal kell többet gyűjtenie riválisánál Austinban, vagyis a Mercedes kettős győzelme Hamilton diadalát hozná.

HAMILTON VILÁGBAJNOK AUSTINBAN, HA...
...nyer és Vettel nem végez a második helyen
...2. és Vettel nem végez az első négyben
...3. és Vettel nem végez az első hatban
...4. és Vettel nem végez az első hétben
...5. és Vettel nem végez az első nyolcban
...6. és Vettel nem szerez pontot

A brit már az utolsó körön is lelkesen beszélt a rádión, és öröme később sem hagyott alább.

„Imádtam, az egész hétvégén hihetetlenül erős volt a csapat. Ez egy nagyszerű kettős siker a Mercedes számára, ami jól mutatja, milyen erő is rejlik bennünk. Ez a világ legjobb pályája, és nem is értem, manapság miért nem építenek ehhez hasonlókat" – mondta a leintést követően.

„Már nagyon-nagyok sok ideje versenyzek, de még mindig ugyanakkora az öröm. Ez a győzelem is olyan, mintha egy lenne az elsők közül. Egyre erősebbé válunk csapatként, és az austini pálya általában feküdni szokott nekünk. Már alig várom, hogy ezzel a fenevaddal vezethessek ott" – utalt arra, hogy 2013 kivételével csak ő aratott diadalt eddig az amerikai nyomvonalon, míg a Mercedes sorozata 2014 óta íródik.

Nem mellesleg a brit 2015-ben pont az Amerikai GP-n biztosította be a harmadik címét, míg két hét múlva Michael Schumacher és Juan Manuel Fangio után a sportág csupán harmadik olyan versenyzőjévé válhat, aki legalább 5 vb-címet szerzett.

Nem futott sima versenyt Max Verstappen, hiszen míg a rajtot követően Bottas mellett próbált elmenni, nem sokkal később már Kimi Räikkönen ellen kellett védekeznie, miután hibázott és a pálya széléről kellett visszatérnie. Mivel a holland nem volt elég körültekintő, és nem hagyott elég helyet a ferrarisnak, a két autó összeért. Az esetet a sportfelügyelők is vizsgálták, és végül 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a Red Bull versenyzőjét.

„Túl későn fékeztem a sikánnál, amit követően mindent megtettem azért, hogy minél hamarabb visszatérjek a pályára. Úgy vélem, mindezt elég körültekintően tettem meg, mivel nem őrült módjára jöttem vissza. Kimi viszont rossz ívet választott, miközben akár meg is várhatta volna, hogy visszajöjjek."

„Lehet, hogy kicsit összeértünk, de az öt másodperces büntetés eléggé nevetséges, még annak ellenére is, hogy a végeredményre nem volt hatással. Legközelebb pedig ilyen helyzetben inkább le fogom vágni a pályát úgy, mint ahogyan Bottas is tette korábban" – mesélte el Verstappen, ő miként látta az esetet. Ám a holland nemcsak Räikkönennel, hanem a másik Ferrari-pilótával, Sebastian Vettellel is összeakadt a futamon.

„Még a kiállásom előtt volt egy incidensem Vettellel, ami kissé a kínai esetre emlékeztetett, amikor én büntetést kaptam. Emellett azt is megmutatta, hogy még a sokkal tapasztaltabb versenyzők is képesek ilyen hibát elkövetni. Abban a kanyarban egyszerűen nem lehet előzni. Még helyet is hagytam neki, azonban belekanyarodott a gépembe, aminek következtében a padlólemezem is sérült. Eléggé rosszul jött, de a harmadik helyemmel nagyon is elégedett vagyok" – mondta már a Vettellel történt esetről, amit versenybalesetnek minősítettek.

„Nem igazán volt esélyünk, hiszen nem voltunk elég gyorsak az egyenesekben – tért át már a Bottas mögötti próbálkozásokra. – Összességében jó munkát végeztünk, főleg egy sérült autóval. Taktikailag bár eléggé trükkös volt a szuperlágyas kezdés, a lágyak már nagyon jól működtek.A végén pedig jól látszott, hogy még egy nem százszázalékos géppel is megvan a tempónk, ami nagy elégedettséggel tölt el."

Ám a Red Bullnál nemcsak Verstappen oldalán volt nagy az öröm, hiszen a tegnapi kvalifikáción újabb műszaki hibát elszenvedő, így a 15. helyről induló Daniel Ricciardo remek versenyt futva lett negyedik.

34. JAPÁN NAGYDÍJ
OKTÓBER 5., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:28.691
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:28.217
OKTÓBER 6.,SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:29.599
Időmérő edzés: 1. Hamilton 1:27.760
OKTÓBER 7.,VASÁRNAP
verseny: 1. Hamilton, 2. Bottas, 3. Verstappen
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 21., 20.10:Amerikai Nagydíj
Október 28., 20.10:Mexikói Nagydíj
November 11., 19.10:Brazil Nagydíj

„Még engem is meglepett, hogy képes voltam átjönni a mezőnyön. Én imádok csatázni, azonban ez a pálya alapvetően nem kínál rá túl sok lehetőséget. Nagy segítségemre volt a leszorítóerőnk, és noha tisztában voltunk vele, hogy az egyenesekben támadhatóak leszünk, mégis a kanyarokban így annyira közel tudtam maradni az előttem lévőhöz, hogy képes voltam kihasználni a szélárnyékot. Szóval nagyon jó döntés volt ez a beállítás" – dicsérte a csapatot.

„A futam eleje nagyon szórakoztató volt, aztán a közepesre váltás után már csak az volt a feladat, hogy Kimi előtt maradjak. A negyedik hely innentől biztosítva volt, és kicsit abban reménykedtem, hogy valaki talán kiesik előlem, mert nagyon jó érzés lett volna felállni a pódiumra. Ám összességében szépen visszakapaszkodtunk" – árulta el, milyen gondolatok jártak a fejében a verseny közben.

A Ferrarinak a tegnapi taktikai hiba után ma meg kellett elégednie az 5–6. hellyel, pedig jól indult Räikkönen és Vettel versenye is. A finn Verstappent is támadta a harmadik pozícióért, míg a német remekül rugaszkodott el, és lendületesen zárkózott fel. Azonban előbbi eset következtében megsérült Räikkönen négykerekűje, miközben Vettel a biztonsági autós szakasz után talán túl optimistán támadta a Red Bull hollandját. A két kocsi összeért, és a ferraris a mezőny végére esett vissza.

„Nehéz helyzetben vagyunk, de mégis mit veszíthetünk innen? Mindent bele fogunk adni. Várjuk csak meg, mit hoznak a következő versenyek, nem hiszem, hogy ennél nagyobb lehet már a lemaradásom. Még mindig van pár fontos dolog, amit megtanulhatunk az autóval kapcsolatban. Nyilvánha így versenyzek, akkor az ő kezére játszok, azonban mindent megteszünk, hogy ellenálljunk" – magyarázta a hatodik helyen befutó Vettel, majd a Verstappennel történt ütközésre is kitért.

„Arra törekedtem, hogy megelőzzem, azonban nem kétségbeesetten próbálkoztam. Tisztában voltam azzal, hogy büntetést kapott, de úgy éreztem, gyorsabb vagyok nála. Volt egy kis rés, és amint meglátta, hogy mire készülök, védekezni kezdett, ám én voltam belül. Ha tudatosul benne, hogy valaki ott van szorosan mellette, még akkor is nyomja, amikor szerintem már nem kellene" – mondta, majd állítását alá is támasztotta.

„Csak nézzük meg, mi történt Kimi esetében: lecsúszott a pályáról, majd hirtelen visszavágott. Ha Kimi nem figyel, akkor összeütköztek volna, azonban egyáltalán nem helyes, hogy mindig a másik srácnak kell vigyáznia" – szúrt oda a hollandnak.

„Ráadásul a vele történt eset után probléma nélkül tudtam átjönni a mezőnyön. Voltak szorosabb csaták, és olyanok is, amikor nagyobb volt a különbség, a lényeg az, hogy mindig helyet kell hagynod."

Bár a Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene keményen kritizálta az időmérőt követően a stratégákat, Vettel hibáiról említést sem tett.

„Egy kissé csalódott voltam tegnap, ám csapatként együtt nyerünk és együtt veszítünk. Ma a csapat és a versenyző is jól reagált, és noha több tényező is meggátolt minket abban, hogy a dobogón végezzünk, az esélyünk legalább megvolt rá. Miért kellene mindig a hibákról beszélni? Ha megnézitek, eléggé későn kaptunk információt arról, hogy Verstappent büntetik. Sebastian egyszerűen csak a munkáját végezte" – vette védelmébe a németet, majd elmondta, ha idén elbukják a címeket, akkor magára vállalja a felelősséget.

„Tudom, hogy lehetetlen küldetésnek tűnik, azonban néha az a feladatunk, hogy megpróbáljuk lehetségessé tenni. Pontosan ez az, amit mi fogunk tenni a következő négy versenyen" – zárta a gondolatait.

A 2018-as Formula–1-es szezon két hét múlva az Amerikai Nagydíjjal folytatódik.

JAPÁN NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:27:17.062
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 12.919 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 14.295 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 19.495 mp h.
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 50.998 mp h.
6. Sebastian Vettel német Ferrari 1:09.873 p h.
7. Sergio Pérez mexikói RPFI-Mercedes 1:19.379 p h.
8. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:27.198 p h.
9. Esteban Ocon francia RPFI-Mercedes 1:28.055 p h.
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1 kör h.
11. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1 kör h.
12. Marcus Ericsson svéd Alfa Romeo Sauber 1 kör h.
13. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1 kör h.
14. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1 kör h.
15. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1 kör h.
16. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1 kör h.
17. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Charles Leclerc monacói Alfa Romeo Sauber 38 feladta
Nico Hülkenberg német Renault 37 feladta
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 8 feladta
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 9
14 16 331
2. Sebastian Vettel 5 10 16 264
3. Valtteri Bottas - 8
15 207
4. Kimi Räikkönen - 9 14 196
5. Max Verstappen 1 7
13 173
6. Daniel Ricciardo 2 2 11 146
7.Sergio Pérez
-1
953
8. Kevin Magnussen - - 9 53
9. Nico Hülkenberg - - 9 53
10. Fernando Alonso - - 9 50
11. Esteban Ocon
- -
10 49
12. Carlos Sainz Jr. - - 11 39
13.Romain Grosjean
5
31
14. Pierre Gasly - - 4 28
15. Charles Leclerc - - 7 21
16. Stoffel Vandoorne - - 3 8
17. Lance Stroll - - 2 6
18. Marcus Ericsson - - 5 6
19. Brendon Hartley - - 2 2
20. Szergej Szirotkin - - 1 1
A KONSTRUKTŐRÖK ÁLLÁSA
1. Mercedes 538
2. Ferrari 460
3. Red Bull-TAG Heuer 319
4. Renault 92
5. Haas-Ferrari 84
6. McLaren-Renault 58
7. RPFI-Mercedes 43
8. Toro Rosso-Honda 30
9. Alfa Romeo Sauber 27
10. Williams Mercedes 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik