F1: Ne szóljatok semmit – Ricciardo kiakadt a Red Bullra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.29. 16:49
null
A versenyt eldöntő pillanat: Ricciardo Hamilton mögé szorul a bokszból visszajövet
Daniel Ricciardo egymás után két versenyt bukott el a Red Bull-istálló miatt, ezért úgy érzi, cserbenhagyták. A csapat bocsánatot kért tőle, és vizsgálatot ígért az elrontott kerékcsere miatt.

 

Daniel Ricciardo joggal érzi úgy, hogy egymás után a második versenyen vette el tőle a győzelmet a csapata. Két hete Spanyolországban is az élen haladt, mielőtt a Red Bull vezetői úgy döntöttek, három kiállásra módosítják a stratégiáját, míg Max Verstappent kétszer hívták a bokszba. Ezzel a holland nyert, Ricciardo pedig csak negyedik lett.

Most a pole-ból indult az ausztrál, és a száradó pályán simán vissza is jött volna az élre, ha a Red Bull nem reagál későn a kerékcsere szándékára, és felkészül a gyors szervizre. Nem így történt, állítólag a kétszintes garázs felső emeletéről nem érkezett egyértelmű utasítás az alsó szinten dolgozó szerelőkhöz, akik csak több másodperces késéssel hozták a kerekeket, és ez épp elég volt ahhoz, hogy Lewis Hamilton Ricciardo elé vágjon. Hiába próbálta a pályán megelőzni Ricciardo Hamiltont, nem sikerült neki.

„Tartsátok meg magatoknak, amit mondani akarnátok, ezt a helyzetet nem lehet javítani. Ne is szóljatok semmit" – mondta Ricciardo a rádión a leintés alatt.

Az autójából kiszállva eltűnt a híres mosoly az arcáról.

„Nem akarok a versenyről beszélni. Köszönöm a szurkolóknak, hogy ilyen időben is kijöttek, és megnézték – mondta Ricciardo már a sajtótájékoztatón. – Nem akartam, hogy ilyen izgalmas legyen, de egymás után két futamon szúrtak ki velem. Nem én akartam a bokszba jönni, behívtak. Fel kellett volna készülniük. Nagyon fáj, nincs is mit mondanom erről."

„Úgy érzem magam, mint akin áthajtott egy tizennyolc kerekű kamion. Utálom, ha nekem jut a szánalmas szerepkör – fogalmazott utána a paddockban, aztán amikor magáról a kerékcseréről faggatták, nem volt vicces kedvében. – Úgy álltam ott a bokszban, mint egy f.sz.”

Nem csoda, hogy igyekezett minél előbb megszabadulni az újságíróktól és elhagyni a pályát…

Helmut Marko elismerte, hogy megnyert versenyt veszített el a Red Bull.

„Ajándékot adtunk a Mercedesnek. Sajnos nem működött a kommunikáció a csapaton belül, megvizsgáljuk, mi történt, ki kell derítenünk az okokat, emberi mulasztás történt. Ha vége a vizsgálatnak, többet is mondhatok. Nagyon sajnálom Danielt, csak egyet tehetünk csapatként, bocsánatot kérünk tőle" – így Marko.

A győztes Hamilton is vigasztalta Ricciardót.

„Nagyon jó hétvégéje volt, ő volt itt a leggyorsabb. Az egyik legjobb pilóta, akivel valaha versenyeztem" – mondta Hamilton.

MONACÓI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (78 KÖR, 260.268 KM)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:59:29.133
2. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 7.252 mp h.
3. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 13.825 mp h.
4. Sebastian Vettel német Ferrari 15.846 mp h.
5. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:25.076 p h.
6. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:32.999 p h.
7. Nico Rosberg német Mercedes 1:33.290 p h.
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
9. Jenson Button brit McLaren-Honda 1 kör h.
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
11. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1 kör h.
12. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1 kör h.
13. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 2 kör h.
14. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 2 kör h.
15. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 2 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 51
Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 48
Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 34
Kevin Magnussen dán Renault 32
Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 18
Kimi Räikkönen finn Ferrari 10
Jolyon Palmer brit Renault 7
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 4 4 5 106
2. Lewis Hamilton 1 4 5 82
3. Daniel Ricciardo 1 5 66
4. Kimi Räikkönen 3 4 61
5. Sebastian Vettel 3 4 60
6. Max Verstappen 1 1 4 38
7. Felipe Massa 6 37
8. Valtteri Bottas 5 29
9. Sergio Pérez 1 3 23
10. Danyiil Kvjat 1 3 22
11. Romain Grosjean 3 22
12. Fernando Alonso 2 18
13. Carlos Sainz Jr. 4 16
14. Nico Hülkenberg 2 14
15. Kevin Magnussen 1 6
16. Jenson Button 3 5
17. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 188
2. Ferrari 121
3. Red Bull-TAG Heuer 112
4. Williams-Mercedes 66
5. Force India-Mercedes 37
6.
Toro Rosso-Ferrari
30
7. McLaren-Honda 24
8. Haas-Ferrari 22
9. Renault 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik