F1: Montoya odaszúrt az európai versenyzőknek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.10. 16:08
null
Juan Pablo Montoya (balra) elmondta, mi az európai pilóták legfőbb gyengesége (Fotó: AFP, archív)
Ezúttal sem tartotta magában a véleményét a korábbi F1-es versenyző Juan Pablo Montoya, aki elmondta, mi az európai pilóták legfőbb gyengesége, ami kifejezetten igaz a háromszoros világbajnok Lewis Hamiltonra is.

Juan Pablo Montoya mindig is híres volt arról, hogy ami a szívén, az a száján, véleménye pedig sokszor bántó lehetett mások számára. Ezúttal az európai versenyzőknek szúrt kicsit oda azzal, hogy a mentális erősségüket nézve jóval elmaradnak szerinte más kontinensek pilótáitól, persze néhányukat leszámítva.

Ralf Schumachertől például sokat tanultam. Ő nagyon gyors versenyző, de összességében elmondható, hogy az európai pilóták gyengék mentálisan. Könnyen rájöhetsz, hogy éppen mi jár a fejükben” – mondta a kolumbiai.

Michael Schumacher az egyike azon keveseknek, akire ez nem volt igaz. Az ő gondolataira is rájöhettél, ám ez iszonyú nehéz volt. Ezzel szemben Ralfot legyőzni szinte lehetetlen volt, azonban ha mégis képes voltál előtte végezni egy jó napján, könnyen a gondolataiba férkőzhettél.”

Montoya szerint ez a jelenség nem újdonság a sportág számára, és még a többszörös világbajnokokra is igaz.

„Ez mindig is így volt az F1-ben. Ha jól megy az európai versenyzők dolga, nagyon erősek. De nézzük meg Hamilton esetét: ha nyer, szinte megállíthatatlan, ám amint valami rosszul sikerül számára, jelentősen visszaesik a teljesítménye” – világított rá a problémára a hétszeres F1-es futamgyőztes kolumbiai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik